Melyik sorozat folytatódik? • SportTV

Melyik sorozat folytatódik?

2017. 11. 11. 08:43    
Olvasási idő: 2 perc

Dánia ötödik, 2010 óta első, Írország negyedik, 2002 óta újbóli szereplésére készül a világbajnokságon, az Oroszországba vezető útjaik azonban keresztezik egymást.

A dánok a lengyelektől 5 ponttal elmaradva lettek másodikak az E-csoportban, négy pontot ráverve a harmadik montenegróiakra. Legutóbbi 9 mérkőzésükön nem szenvedtek vereséget. Írország ezzel szemben a roppant szoros D-csoportban csak az utolsó fordulóban vívta ki a pótselejtező lehetőségét a Cardiffban aratott bravúrgyőzelemmel. Nem véletlenül: a kiszállások az utóbbi időben Martin O’Neill embereinek „műfajává” váltak. A legutóbbi 9 „klasszikus” idegenbeli tétmeccsükből csupán egyet veszítettek el, a lengyelek elleni varsói vb-selejtezőt. (Nem számítva a „semleges-idegenbeli” Eb-nyolcaddöntőt, amelyet a rendező franciákkal szemben buktak el 2–1-re. Ha ezt is ideszámítjuk, akkor is ötmérkőzéses az idegenbeli veretlen széria – tétmérkőzéseken.)
Az északiak nem tartoznak a sűrűn pótselejtezőt játszók közé, eddig csupán két rájátszásos párharcuk volt.A 2000-es Eb előtt kiütötték Izraelt (3–0, 5–0), a legutóbbi kontinensbajnokság előtt viszont elbuktak a svédekkel szemben (1–2, 2–2). A zöld sziget fiai azonban minden más csapatnál sűrűbben játszottak playoffot. Már a „születéskor” jelen voltak: az 1996-os vb-t megelőzően harmadik meccsen (0:1) búcsúztak a spanyolok ellen. Az 1996-os Eb előtti egymeccses pótselejtezőt is ők veszítették el 2–0-ra a hollandok ellen. Azóta nem kevesebb mint hat (!) újabb próbálkozásuk volt a speciális akadályversenyben: az 1998-as vb előtt buktak a belgák ellen, a 2000-es Eb-re egy hazai kapott gól miatt nem jutottak ki a törökök ellen (1–1, 0–0), a 2002-es vb-re menet oda-vissza megverték Iránt, a 2010-es vb-re Henry kezezős gólja miatt nem juthattak ki, a 2012-es kontinensbajnokság előtt az észteket múlták felül, végül pedig a 2016-os Eb-re a bosnyákok kiverésére kvalifikálták magukat. (Összesített Eb-vb playoff-mérlegük tehát 4–4.) A dánok mellett kombinatívabb futballjuk, gördülékenyebb csapatjátékuk szól, az írek viszont hervadhatatlan küzdők, sosem adják fel. Az erőviszonyok kiegyenlítettsége miatt döntetlen közeli eredmény várható, nagy meglepetés lenne egy kétgólos vagy nagyobb különbségű győzelem bámelyik fél részéről.

Sport1 20:30 Dánia–Írország vb-pótselejtező (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Bognár György)