Menjenek a dánok a franciák „útjára”!
Nemrég még arról cikkeztek a sportújságok, hogy a dán férfikézilabda-válogatott megismételheti a franciák 2010 és 2í15 közötti „állapotát”, amikor egyszerre birtokolták a sportág három legértékesebb bajnoki címét, az olimpiai, a világ- és Európa-bajnokit. Csak négy nap telt el a kontinensbajnokságból, és lehet, hogy a dánok egészem másban követik a franciákat…

(Fotó: facebook.com/kezivalogatott)
IZLAND–OROSZORSZÁG
A hétfői versenynapon mi természetesen a malmői E-csoportra, azaz a mieink négyesére fókuszálunk. A sorsolás szeszélye folytán a két első körös győztes a két vesztessel csap össze. Időben először az izlandi és az orosz válogatott fut ki a Malmö Arena parkettjére.
Az oroszok egyik csúcsszintű játékosa, Timur Gyibirov még a mieink elleni vereség miatt kesergett az Eb-honlapon. „Nagyon rosszul játszott a csapatunk és személy szerint én is. Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk. Abból a mérkőzésből mindent elfelejtünkm, a jövőben más kézilandát játszink” fogadkozott a remek balszélső.

Timur Gyibirov – a döntő lövését Mikler Roli csak-csak kivédte… (Fotó: 2020men.euro-ehf.com)
Az oroszok a hét évvel ezelőtti Eb-t – először históriájuk során – elmulasztották, így most szívesen maradnának egy kicsit tovább. Ugyanígy vágynak a sikerre izlandi oldalon is, hiszen csapatuk az előző két Eb-n is klasszisgárda ellen győzött elsőre, aztán nem sikerült továbbjutnia a csoportból. ”Izlandon nagyon jó játékosok vannak. Néztem a játékukat szombaton, és azt hiszem, hétfőn nagyon-nagyon kemény és fontos mérkőzést játszunk majd velük, mert ha veszítünk, már készülhetünk is haza. De ma nagyon pozitív szellemben edzettünk, majd meglátjuk, mire leszünk elegek” – folytatta a Vardar BL-győztes játékosa.
Ha megverik az oroszokat, az izlandiak gyakorlatilag csaknem továbbjutónak tekinthető. (Persze van olyan matematikai modell, amely szerint még úgy is kieshetne, de ennek csekély a valószínűsége.)
„Az izlandiak remek helyzetben vannak, mi meg pocsékban. Azt hiszem, Dánia a következő két meccsén jobban és még jobban fog játszani. Nagyon-nagyon jó játékosai és edzői vannak és azt hiszem, nem lesz probléma számikra a kvalifikáció” – mondta a a veresléggel rajtoló favoritról a Vardar orosz szélsője.
MAGYARORSZÁG–DÁNIA
Szóval a dánok a franciák nyomdokába akartak lépni – már ami a címhalmozást illeti – ám most már aligha járnának Didier Dinart csapatának útján. A kékek ugyani az első két mérkőzésükön kikaptal a portugáloktól és az egyik társházigazda norvégoktól is, és ezzel már a kiesés sirsára is jutottak. Ez történne az olimpiai és vb-győztes dánokkal is, ha a mieink még az oroszok legyőzésénél is nagyobb bravúrral tudnának előállni!
„Nem mi voltunk a találkozó esélyei az oroszok ellen, de szerettük volna bebizonyítani, hogy a magyar válogatottra most is figyelni kell – mondta el a győztes rajtról Mikler Roland, az elő mérkőzés legjobbja az MKSZ honlapjának. – Azzal, hogy a dánok kikaptak Izlandtól, talán még fontosabbá vált számukra a hátralévő két csoporttalálkozó. Nekünk ugyanazt a játékot kell játszanunk, mint eddig, minél kevesebb hibával. Ha jól játszunk, akkor jó meccset fogunk játszani, és talán ez az, amire ennek a magyar válogatottnak most a legnagyobb szüksége van ahhoz, hogy fejlődjön.
Csapatunk összetételében csere történt: Fekete Bálint (Cuenca) helyett Bartók Donát (Balatonfüred) került a 16-os keretnek.
A dánokkal egyébként 2017 januárja óta összesen kilencedik alkalommal (!) találkozik a magyar válogatott, a mieink 2017-ben vb-nyolcaddöntőn, valamint tavaly január 6-án Odensében felkészülési találkozón tudtak nyerni, 2017 májusában pedig Budapesten Eb-selejtezőn döntetlen született, a 2018-as Eb-n és a 2019-es vb-n azonban a dánok örülhettek a két pontnak.
Nikolaj Jacobsen kapitány sokal többre számít csapatától, melynek magyarországi légiós, a Veszprémben szereplő Rasmus Lauge Schmidt is a tagja. A rutinos klasszis szerint nem különösebben előny, hogy éppen nálunk játszik, mivel veszprémi kézilabdás az egyik kapus Székely Mártonon kívül nincs a magyar keretben, a játékosaink többségével nem, vagy csak ellenfélként találkozott. Felhívta a figyelmet a mieink erősségeire, ugyanakkor biztos benne, hogy nyerni fognak – mondta a BT nevű dániai újságnak.
Csak éppen most ne legyen igaza! Ha „nagyon” nem lesz, a dánok mehetnek a követni kívánt franciák után – el Svédországból, haza vagy klubcsapataikhoz vissza, persze csak a semmit sem számító harmadik csoportkörös meccs után (ami a dánok esetében egyénként az oroszok elleni mérkőzést jelenti…)
FÉRFI EB, csoportkör, 2. forduló. Sport1 18:00 Izland–Oroszország (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Harsányi Gergely és Pásztor István); Sport1 20:00 Magyarország–Dánia (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, riporter: Bartha Zoltán, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Harsányi Gergely és Pásztor István)