A „dán dinamit” a Parkenben robbant igazán

A koppenhágai két kétgólos üdvözli egymást - egy másik mérkőzésen (Fotó: fifa.com)

LENGYEL-NÉMET SIKERKOVÁCS

A dán dinamit első számú „előállítója” egy a második világháborús időszakban a német megszállás idején Wroclawban született futballista, majd edző, Josef Emanuel Hubertus, rövid és ismert kereszt-becenevén Sepp Piontek 1960-tól 72-ig a Werder Bremenben szerepelt 278 bajnokin játszva a védelemben (1965–66-ban 6 alkalommal szerepelt a Nationalelfben is, de a vb-ezüstérmes együttesbe brémai szélsőhátvéd társa, Horst-Dieter Höttges jutott el) majd a Werder után a Fortuna Düsseldorf, Haiti válogatottja és az FC St. Pauli irányítása után 1979 nyarán fogadta el a dán szövetség ajánlatát a szövetségi kapitányi poszt betöltésére. Aligha gondolták a vezetők, hogy egy sikerkorszakot ind0tottal el ezzel a döntéssel. Az 1982-es vb-selejtezőkön még csak a 3. helyen végzett csoportjában a csapat, Koppenhágában kikapott a görögöktől és a jugoszlávoktól is, de 3–1-re legyőzte a későbbi világbajnok olaszokat.  A legendás nemzeti stadionban, az Idraetsparkban, amelyet később az átépítés után csak Parkenstadion néven emlegettek ezt követően egészen 1990 áprilisáig, Piontek távozásáig már csupán egyetlenegy meccset vesztett el a dán nemzeti együttes, az NSZK elleni barátságos találkozót az 1986-os vb-t követő ősszel. A termetes – hogy ne mondjuk: duci – kapitány irányításával a következő három nagy tornára, a franciaországi és németországi Eb-re, közte a mexikói vb-re egyaránt sikerrel vívta meg a selejtezőit a csapat. Az Euro ’84-en csak egy Ivan Nielsenen megpattanó Platini-szabadrúgásgóllal kapott ki a nyitón az együttes, utána tönkreverte a jugókat (5–0), bravúrosan fordított 0–2-től 3–2-re a belgák ellen, s végül csak 11-es párbajban vesztett 1–1 után a spanyolok ellen az elődöntőben.
A bravúros Eb-bronz után a mexikói vb-selejtezők európai 6. csoportjában kegyetlen nehéz ellenfeleket juttatott a sors az akkor már lendületes, gyors és agresszív játéka miatt „dán dinamitoknak” nevezett együttesnek a svájciak, az írek, a szovjetek és a norvégok csapatában.
Éppen egy héttel a brüsszeli tragédia után közel 800 kilométerrel északkeletebbre a futball szebbik arcát mutatta rajongóinak. Piontek „dinamitjai” a szovjet válogatottat fogadták, amelytől 1956-tól kezdve az azt megelőző 8 találkozó mindegyikén kikaptak, pedig játszottak ellenük otthon, idegenben és semleges pályán, Eb-elődöntőn, vb-selejtezőn, olimpiai tornán és felkészülési meccsen is. A csoportban addig a dánok megverték Norvégiát és Írországot otthon, kikaptak Svájcban, az Eduard Malofejev vezette CCCP-mezesek ikszeltek Dublinban, Oslóban és Bernben, a Luzsnyikiben viszont egy hónappal a Parken-beli csata előtt 4–0-ra kiütötték a svájciakat.

FÉLTUCAT GÓL ÉS MEGANNYI HELYZET

A dánok mind a 11 kezdő embere ott volt egy évvel korábban a lyoni Eb-elődöntőn, Piontek ugyanis Baróti Lajoshoz hasonlóan csak akkor változtatott alapcsapatán, ha külső körülmény (sérülés, eltiltás) kényszerítette erre. A szovjet csapatban a bajnokságot elsöprően kezdő, később bajnok Dinamo Kijevet csupán három játékos, Demjanenko (akkoriban még oroszosan Gyemjanyenkónak írtuk…), Baltacsa és Belanov képviselte.

A meccs alakulását, a hat remekbe szabott, de legalábbis érdekes  gólt nem írom le, megtekinthető a mellékelt videoösszefoglalón. (Van egy bővebb, több mint tízperces összefoglaló is a youtube-on – sajnos, csak az első félidőről – ha valaki kikeresi, láthatja, nem csupán a gólok jelentettek érdekességet, számos gólhelyzet, sőt egy Gavrilov-kapufa is tarkította a mérkőzést.) Ami nem ”jön át” a rövidített változaton, az a közel 46 ezres nézősereg keltette frenetikus hangulat, a dánok tényleg megállás nélkül, másfél órán át énekelve, rigmusokat szavalva, zászlókat lobogtatva, transzparenseket felemelve biztatták az övéiket.
Ha a szenzációs futballistákból kettőt kellene kiemelni, az a dánok csatárduója, Michael Laudrup és Preben Eljaer-Larsen lenne. Az akkor Európa első számúnak számító bajnokságában, a Serie A-ban, a Lazióban és a Hellas Veronában játszó két támadó egyszerűen tarthatatlan volt, a Jesper Olsen, Arnesen, Bertelsen triótól kapott remek labdákkal valósággal szétzilálták a szovjet védelmet. Ők szerezték csapatuk mindegyik gólját, testvériesen megosztozva a négy találaton. A túloldalon a szovjet támadóduónak csak felvillanásai voltak, a szbornaja történetének harmadik legszaporább gólszerzője, Protaszov ugyan remek góllal szépített 0–2 után, ám Belanovról koppenhágai játéka nyomán akkor még senki sem gondolta volna, hogy szűk másfél évre rá ő kapja meg a France Football Aranylabdáját.

Anatolij Demjanenko volt a szovjetek legjobbja (Fotó: 607080ff.blogspot)

[Ami a már többször emlegetett házi osztályozókönyvemet illeti: Morten és Jesper Olsen, valamint Laudrup 7-est, a mezőny legjobbja, a fura tartású, kicsit púpos, de feltartóztathatatlan, elsöprő dinamikájú Elkjaer-Larsen 8-ast érdemelt ki, a túloldalon egyedül Demjanenko kapott 7-est, a többiek gyengébbet. A két csapatátlag, 6.41 és 5.63 jól mutatja a két csapat közti különbséget, no meg az osztályozás szigorodását mondjuk másfél évtized alatt, a müncheni stadionavatótól Koppenhágáig.]   

EPILÓGUS

Az a mérkőzés maradt az egyetlen a dán válogatott győzelem a szovjetek ellen, utána a „birodalom” megszűnéséig már csak a moszkvai visszavágó maradt, amelyen Moszkvában Protaszov góljával 1–0-ra győztek a hazaiak.
Végül mindkét csapat kijutott a vb 24-es döntőjére, a dánok nyerték meg a csoportot 11 ponttal, a szovjetek másodikként 10 ponttal szereztek szereplési lehetőséget Mexikóban. 13 hónappal később mindketten hintettek egy hatost a csoportkörben a Mundialon, a dánok a kétszeres világbajnok Uruguaynak Nezában, a szovjetek… (aki nem tudja, ne tőlünk tudja meg, kinek!) Irapuatóban, már Valerij Lobanovszkijjal a kispadon és 12 KEK-győztes kijevivel a keretben, közülük 9-cel a pályán. A nyolcaddöntőben mindketten elvéreztek, a szovjetek egy parádés futballú, pocsék játékvezetésű meccsen szenvedtek vereséget hétgólos meccsen a belgáktól (3–4). a dánok a „Keselyű napján” Emiliano Butragueno mesternégyesével egy hatgólos találkozón a spanyoloktól (1–5). Pionteket utolérte itt is a „spanyol átok”, az 1984-es Eb-elődöntő után a vb-nyolcaddöntőn is a furia roja állta csapata útját, és 1988-ban, harmadik nagy tornáján az Eb-csoportkörben is kikapott csapata Miguel Munoz gárdájától a nyitó meccsén, amikor még minden út nyitva állt…
A mester egyébként 2004-ben, Grönland szövetségi kapitányaként vonult nyugdíjba. Az volt a negyedik nemzeti együttes, amelyet a haiti, a dán és a török együttes után vezetett. De az igazi durranás a dán dinamité volt a karrierjében. Utóda, másodedzője és regnálása alatt az olimpiai csapat vezetője, Richard Möller-Nielsen 1992-ben megnyerte az Európa-bajnokságot Dánia válogatottjával.