A négyszeres világbajnokok napja • SportTV

A négyszeres világbajnokok napja

Rochy Zoltán avatar Rochy Zoltán 2021. 03. 25. 12:21    
Olvasási idő: 5 perc

Nem szűkölködik nagycsapatokban az európai vb-selejtezősorozat második napja sem. Pályára lép Európa két négyszeres világbajnoka, a Nationalelf és a squadra azzurra is, előbbit élőben, utóbbit felvételről mutatjuk teljes meccsen. De 90 percet „kap” tőlünk a 2010-es világbajnok Spanyolország is. Összesen négy élő, egy felvett mérkőzés, s a „torlódás” miatt még pénteken, a szünnapon is mutatunk három találkozót, közte a mieink és az angolok nyitó mérkőzését is. S persze az esti közel másfél órás összefoglaló sem maradhat el.

Martin Braithwaite hasonlóan szép mozdulatai mellett a gólgára is szüksége lenne csapatának Tel-Avivban (Fotó: Getty Images)

IZRAEL–DÁNIA   

A 9. izraeli–dán összecsapás következik, de csak a harmadik tétért folyó. Az eddigi két ilyen találkozó is elég régen zajlott, ráadásul oda-vissza playoff párviadal volt. Akkor a skandinávok mindkétszer nyertek, összesen 8–0-s gólkülönbséggel nőttek ellenfelük fölé. Ezen kívül még hatszor küzdöttek meg, s egyetlenegy izraeli siker (1978-ban 2-0, a csütörtöki meccs színhelyén, a Bloomfield Stadionban) mellé újabb öt dán győzelem társult.
Az izraeliek hektikus formát mutattal tavaly ősszel, a válogatott meccsek idején. Két értékes győzelemet arattak az NL-ben (Szlovákiában és otthon a skótok ellen), ugyanakkor döntetlen után 11-esekkel elbukták az Eb-pótselejtező elődöntőjét Glasgow-ban – erre sovány vigasz volt egy hónappal később a tel-avivi NL-revans.
A dánoknak volt ugyan egy hatmeccses győzelmi sorozatuk, amely során csupán egy gólt kaptak, de oda-vissza kikaptak a belgáktól, ezért az NL-csoportgyőzelemről le kellett mondaniuk. Ugyanakkor Kasper Hjulmand csapata – a korábban csak hazájában ismert szakember 2019 nyarán váltotta Age Hareidét, pedig a norvégnak az azóta halasztott Eb végéig szólt volna a szerződése – sokkal stabilabbnak tűnik, így esélyes a győzelemre az izraeli fővárosban is.

BULGÁRIA–SVÁJC

Vladimir Petkovics. Vajon a Katarba vezető sikerút állomása lesz a szófiai nyitó selejtező? (Fotó: Getty Images)

A bolgárok a tavaly őszi 9 meccsükből egyetlenegyet tudtak megnyerni, Gibraltár legyőzése azonban nem tartozik a nemzetközileg jegyzett eredmények közé. Nem csoda, hogy a szövetség megvált Georgi Dermendzsiev kapitánytól, Jaszen Petrovot kinevezve a helyére, aki edzői karrierje legutóbbi hat évét Kínában töltötte, ahol korábban játékosként is megfordult. Az új kapitány „nagytakarítással” kezdte-kezdi: nem kevesebb mint  tíz (!) abszolút újoncot hívott be 26-os bő keretében, amelyben az állandóságot csupán három, 30 fölötti meccsszámú védőjátékos képviseli: Petar Zanev (44), Sztrahil Popov (34) és Vaszil Bozsikov (30). Utóbbi kettő légiós, a Hatayspor és a Slovan játékosa,  összesen csupán 8 külföldön szereplő játékos kapott bizalmat, köztük az ugyancsak „nullkilométeres” mezőkövesdi Antonio Vutov is.
A másik oldalon a kontinens egyik legrégebben ténykedő szövetségi kapitánya, Vladimir Petkovics az ellentétes utat képviseli, inkább a rutinra épít. A 2014 óta minden Eb-re és vb-re kvalifikáló kapitány érthetően ragaszkodik kipróbált harcosaihoz: az előbb meghúzott 30-as határ fölé 8 játékosa is tartozik, újonc pedig egy sincs a keretben. A nagy elődöt, Ottmar Hitzfeldet meccsszámban éppen Szófiában megelőző, győzelmi rátáját tekintve a helvét válogatott 97 éve alatt működő 28 kapitány közül a legjobb mester azonban az NL előző 4. helyével alighanem a csúcsot érte el ezzel a generációval. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem jut ki velük sorrendben a 4. nagy tornájára (az NL-négyes finálét még nem tekintjük annak, azt tavaly nem sikerült megismételnie együttesével).
Ami a párosítás nem túl gazdag múltját illeti, mind összesítésben (4–4–3), mind a négy tétmeccset (két-két Eb-selejtező az 1992-es és a 2012-es tornára, mérleg: 3–1–0) tekintve a svájciak vezetnek. A fiatalos hév és az „ordas rutin” csatájából kiderül, megtörik-e a balkániak 29 éves nyeretlen sorozata aktuális ellenfelükkel szemben.

SPANYOLORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG

Spanyol gólöröm. Legutóbb Sevillában hatszor mutathattáók be a hazaiak, akik  csütörtök este egy másik andalúziai városban, Granadában fogadják a görögöket  (Fotó: Getty Images)

A spanyolok kedvelt módszere, hogy vidéki stadionokba viszik a válogatott selejtezők nagy részét, ezt a szokást még a nézők nélküli „Covid-korszakban” is megtartották. Így a nyitó vb-selejtezőre a mostanság az El-ben is vitézkedő Granada stadionjában, a Nuevo de los Cármenesben kerül sor.
Az ellenfél görög válogatott a két csapat 10 meccset felölelő közö históriája során egyszer tudott csak nyerni a furia roja ellen, az azonban különleges siker volt. Ráadásul „tét nélküli tétmeccsen” született: 2003 júniusában Zaragozában a már az Eb-re kijutott hazai csapat 1–0-ra kikapott a már később Európa-bajnokságot nyerő hellásziaktól, s az egy 41 mérkőzéses veretlenségi sorozatot szakított ketté, előtte 29, utána 12 találkozón maradt veretlen a spanyol nemzeti együttes.  Amely egyébként most, Luis Enrique kapitáénysága alatt is kiváló formában van. A mai gársda is produkált egy 17 meccses veretlenségi szériát, amely két Nemzetek Ligája-vereség közé szorult. Csak míg az 2018 novemberi, horvátok elleni 2–3 a csoportelsőség elvesztését jelentette, a tavaly október kijevi 0–1 csak apró folt a címerpajzson, ettől függetlenül a gárda elérte a négyes döntőt, amelynek elődöntőjében októberben az olaszokkal, a döntőben vagy a bronzmeccsen a belga-francia párosítás győztesével/vesztesével kell majd megmérkőznie Milánóban, illetve valamelyik másik olasz városban. Az „aranykorszak” – 2008 és 2012 közt két Eb és egy vb-győzelem –  utolsó mohikánjaiként a két Sergio, Ramos és Bosquets maradt meg a mostani keretben. Különösen az előbbi lehet bosszantó Cristianó Ronaldo számára: az egykor madridi csapattárs Európa-rekorderként 178 válogatott meccset számlál, s ha a kapitány beállítja – mért ne tenné? – a csapatba, őrzi meg 7 meccsnyi előnyét az ötszörös aranylabdással szemben. (Busquets pedig, aki csupén 7. a spanyol ranglistán 120 mérkőzéssel, közelebb kerülhet eggyel  David Silvához, aki aktív még, de már nem válogatott kerettag.)
A görögök sem panaszkodhatnak aktuális formájukra. A járvány miatt gyakorlatilag őszre összeszoruló tavalyi szezonban ugyanúgy csak egyszer kaptak ki, mint mostani házigazdáik, felkészülési meccsen kaptak ki az osztrákoktól (1–2). NL-csoportjukat viszont éppúgy megnyerték, mint a spanyolok, csak éppen két ligával lejjebb, most jutottak vissza a C-ből a B-be. Az egykori Európa-bajnok holland szélső John van’t Schip edzőként a nagy légiós előd, Otto Rehhagel nyomdokain halad, noha ő támadó volt, csapatának a védekezés a legfőbb ereje. Az emlegetett tavalyi 9 meccsen összesen 4 gólt kapott, ennek a felét ráadásul az emlegetett klagenfurti találkozón, az NL-ben csak Koszovótól és Ciprustól kapott egy-egy gólt kapott Vaszilisz Barkasz, aki most sérülés miatt nem tagja a keretnek. A 26 meghívott közül 10 játékos is hazai klubban játszik, az átlagéletkor elég alacsony, de minden csapatrészre jut rutinos játékos, a védelembe Tzavellasz (Alanyaspor) és Papadopulosz (Lokomotiva Zagreb), a középpályára Fortunisz (Olympiakosz) és Mandalosz (AEK), a csatársorba meg a csapatkapitány Bakaszetasz (Trabzonspor). Ők képezik a holland kapitány csapatának jelenlegi gerincét, de a sok jó ellenére nehéz elképzelni, hogy ellent tudnának állni a furia roja rohamainak. A négyszeres világbajnok Németország egy hatost kapott a spanyolok legutóbbi hazai meccsén a házigazdáktól, válasz nélkül…

NÉMETORSZÁG–IZLAND

SLeroy Sané (balról) most is a Natonalelf keretének tagja. Kérdés, kap-e szerepet Joachim Löwtől Duisburgban is (Fotó: Getty Images)

Bármilyen furcsa is, de mindössze a harmadik német-izlandi tétmeccset játsszák csütörtökön este a Duisburg stadionjában (a FIFA-UEFA rendezte meccseken MSV Arena, szponzornevén Schaulstrand-Reisen-Arena). Az előzményt csupán két 2003-as Eb-selejtező jelenti, Reykjavíkban gól nélkül végeztek, Hamburgban 3–0-ra győzött a Nationalelf. Ezen kívül még két felkészülési mérkőzést játszottak, mindkettőt megnyerték a németek. A nemzeti csapat meccs nélkül is nagy viharokat élt át az elmúlt négy hónapban. Előbb a novemberi sevillai 0–6 újra megingatta az időtartam-világbajnok szövetségi kapitány, Joachim Löw kispadját. A szövetség végül kiállt a szakember mellett, viszont a kapitány még a vb-selejtezők tavaszi rajtja előtt bejelentette: az Eb után nem kívánja folytatni munkáját. Jelenlegi kerete a tapsztalatra épít, továbbra sem tagja  a Boateng, Hummels, Müller trió, de egy nyilatkozatában már megpendítette, hogy nem zárkózik el Eb-szerepeltetésük elől. Csupán két újonc van a kiválasztottak kozött, a Leverkusen 17 éves és a Bayern 18 esztendős újonca, Florian Wirtz és Jamal Musiala. Nem biztos, hogy már Izland ellen, de a vasárnapi bukaresti, vagy a jövő szerdai, Észak-Macedónia elleni szintén duisburgi selejtezőn egyikük vagy mindkettő vélhetően bemutatkozhat a nemzeti csapatban.
Izland együttese a 2016-os apoteózis és a ’18-as vb-szereplés után kénytelen lesz lassan elbúcsúzni „szerethető” veteránválogatottjától. Az ellenünk elszenvedett Eb-pótselejetezős kudarc után távozó Erik Hamrént követő, utánpótláskapitányból előlépő Arnór Vidarsson feladata lenne menedzselni a generációváltást, de egyelőre még csak egy részét cserélte le a szenioroknak: az öt év előtti Eb-hősökből még tíz (!) játékos kerettag, tehát a gerincet még mindig a franciaországi diadalmasak képviselik. Még ennél is több, 12 a harmincon felüliek kontingense, 10 alatti válogatottságszáma csak a harmadkapus Rúnarssonnak (7), a középpályás Samstednek (2) és a csatár Fridjónssonnak van (4), de 25 év alatt csak négyen vannak a keretben, azaz tovább kellene haladnia a korábbi U-kapitánynak a kijelölt úton. Ez a gárda most nagyon rutinos, de nagy kérdés, hogy a kalkulkálható duisburgi vereség után mire juthat vasárnap Örményországban – s főleg ismét elbír-e Romániával a vélhetően a pótselejtezős 2. helyért folytatott versenyfutásban.

A nap végén a Sport2-n megmutatjuk a másik európai négyszeres világbajnokot, Olaszországot is. Roberto Mancini csapata 2018 szeptembere óta 22 mérkőzéses veretlen sorozatot épített, a szériát most Parmában folytathatja, Észak-Írország ellen.

Kapcsolódó

AZ EURÓPAI SELEJTEZŐCSOPORTOK 2. NAPJA

18:00   Bulgária–Svájc, C-csoport (Sport2  17:45)
18:00   Izrael–Dánia, F-csoport (Sport1 17:45)
20:45   Spanyolország–Görögország, B-csoport (Sport1 20:30)
20:45   Svédország–Grúzia, B-csoport
20:45   Olaszország–Észak-Írország, C-csoport (Sport2  22:45, felv.)
20:45   Moldova–Feröer, F-csoport
20:45   Skócia–Ausztria, F-csoport (péntek, Sport2 17:00, felv.)
20:45   Andorra–Albánia, I-csoport
20:45   Anglia–San Marino, I-csoport (péntek, Sport2 19:00, felv.)
20:45   Magyarország–Lengyelország, I-csoport (péntek, Sport1 18:45, felv.)
20:45   Németország–Izland, J-csoport (Sport2  20:30)
20:45   Liechtenstein–Örményország, J-csoport
20:45   Románia–Észak-Macedónia, J-csoport

VB-SELEJTEZŐK. Sport1 17:45  Izrael–Dánia (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 17:45  Bulgária–Svájc (kommentátor: Petur András); Sport1 20:30 Spanyolország–Görögország (kommentátor: Néhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 20:45 Németország–Izland (kommentátor: Faragó Richard); Sport2 22:45 Olaszország–Észak-Írország (felv., kommentátor: Petur András); Sport1 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Gyulai Miklós ás Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Várhidi Péter)