Vendég világbajnokok vasárnapja • SportTV

Vendég világbajnokok vasárnapja

2021. 03. 28. 11:40    
Olvasási idő: 6 perc

Vasárnap lévén lesz délután 3 órás meccs az európai vb-selejtezőkön. Azon is korábbi világbajnok lesz a vendégcsapat, akárcsak a további négy élőben közvetítendő találkozónkon. Nem szándékosan válogattunk, a program hozta így. Este pedig másfél órán át mutatjuk mind a 15 párosítás összes gólját és egyéb érdekes eseményeit.

A társak köszöntik Antoine Griezmannt az ukránok elleni vezető gól után,. Akkor még nem sejtették, hogy pointvesztés lesz a végén (Fotó: Getty Images)

KAZAHSZTÁN–FRANCIAORSZÁG

Kezdetnek az 1998-as és a 2018-as, azaz a címvédő világbajnok nur-szultáni vendégjátékát mutatjuk. A két együttes még sosem játszott egymással, a franciáknak Kazahsztán lesz hivatalos meccsen a 93. ellenfele (beleszámítva a kontinentális csapatok és a világválogatott ellen vívott meccseket is.) Deschamps együttese az ukránok ellen meglepő hazai pontvesztéssel (1–1) kezdte a selejtezőt, a kazahok szabad naposak voltak szerdán. A kékek szövetségi kapitánya 2012 júniusa, azaz lassan 9 éve vezeti válogatottját, amellyel Eb-ezüstig és vb-aranyig jutott. 109 meccséből 71-et megnyert csapata.
A túloldalon irányító Talgat Bajszufinov második alkalommal kap bizalmat, 2016-ban 2 győzelemmel, 2 döntetlennel, 3 vereséggel vezette együttesét (a két győzelmet felkészülési meccsen aratták), majd a vb-selejtezők felénél felállították. Utána visszakerült a korosztályos válogatottakhoz, tavaly decemberben nevezték ki ismét a nagycsapat élére.  Játékosként egyszeres kazah válogatott volt. Csapatának esélye nagyjából úgy aránylik a franciáéhoz, mint az ő játékos- és edzőkarrierje a másik szövetségi kapitányéhoz…

ALBÁNIA–ANGLIA

Ollie Watkins, az Aston Villa újonc csatára góllal mutatkozott be a nemzeti cspatban, ő talált be ötödikre a San Marinó-iak kapujába (Fotó: Getty Images)

Második vb-győztes vendégünk az 1966-os világbajnok Anglia. A háromoroszlános együttes hagyományosan nagy „selejtezőkirály”, rendre remekel a kvalifikációs sorozatokon. Az elmúlt 55 évben mindössze két világbajnokságra nem sikerült kijutnia, az 1978-asra és az 1994-esre. A mostani szériát is roppant magabiztosan, 5–0-s győzelemmel kezdte.  Az ellenfél Albánia a vártnál nehezebben bírt el a csoport(unk) másik törpéjével, Andorrával (1–0).
A két együttes közös múltja nem túl gazdag, összesen 4 meccset foglal magában, valamennyi vb-selejtező, meglehetősen egyoldalú eredménysorral. Mind a négyet az angolok nyerték meg, összesen 12–1-es gólkülönbséggel.
Az Empoli sztárja, Nedim Bajrami reménykedett a bemutatkozásban, de adminisztrációs problémák miatt nem játszhatott Andorra la Vellában. Etrit Berisha védett a Lazio kapusa, Thomas Strakosha helyett, és a kapott gól nélkül meccsel maradhat is a gólvonal előtt. A szintén Serie A-s belsővédőpáros, Berat Djimsiti és Marash Kumbulla szintén marad a kezdőben. Qazim Laci állt be a hét közben a veterán Ledia Memushaj helyére, Edy Reja mester igyekszik változtatásai egy részét átmenteni a szerdai, San Marino elleni találkozóra. Az angol csapat Marcus Rashfordot, Bukayo Sakát és Kyle Walkert vesztette el sérülés miatt a San Marino-meccs előtt, Walker esetleg még játszhat, az MU és az Arsenal játékosának szereplése kizárt. Nick Pope ötből ötödször is érintetlenül őrizte meg hálóját válogatott meccsen, ő marad a kapufák között, míg a csütörtökön négyes félidei váltás részeként lecserélt Reece James és John Stones újra kezdeni fog, Harry Maguire és Luke Shaw, az MU két hátvédje egészíti ki a védőnégyest.  A középpályán Declan Rice léphet Kalvin Phillips helyére, s bár az ifjú Jude Bellingham pazar félidőt produkált, ez nem elég arra, hogy a kezdő tizenegy tagja legyen. Harry Kane a hét közben teljes pihenőt kapott, alighanem most ő lesz az egyik csatár Calvert-Lewin helyett, míg a gólhelyzeteit elpuskázó, kissé frusztrált Jesse Lingard helyett Phil Foden kerülhet be az együttesbe.

GRÚZIA–SPANYOLORSZÁG

Pedro Gonzalez Lopez, `azaz Pedri´ az U17-, az U19- és az U21-es csapat után csütörtökön Granadában csereként bemutatkozhatott a nagyválogatottban is. A 18 éves klasszisjelölt Tbilisziben a kezdőbe is bekerülhet (Fotó: Getty Images)

A 2010-es világbajnok spanyolok kiábrándítóan kezdtek a selejtezősorozatban a görögök elleni csak döntetlennel (1–1). Pedig a tavalyi bombasztikus évzáró – 6–0 novemberben a németek ellen az NL-ben – után nagyon sokat vártak Luis Enrique „realtalanított és barcátlanított” csapatától (a két óriást egyes-egyedül Sergio Ramos képviselte a kezdőben). Így már a kezdet kezdetén kétpontos hátrányba került a Grúzia ellen győztes svédekkel szemben, s csak akkor kerülhet az élre, ha Ibrahimovicék szintén pontokat vesztenek Koszovóban.
Grúzia a solnai 0–1-gyel ugyan csoportutolsó, az első mérkőzésén kapitánykodó Willy Sagnol abban reménykedik, hazai pályán jobban teljesít együttese a másik minőségi ellenféllel szemben.
A furia roja legutóbbi tbiliszi látogatása kudarccal végződött 2016-ban, 1–0-ra kikapott vendéglátójától, igaz, csak felkészülési mérkőzésen. (Másik két találkozójukat a 2012-es vb-selejtezősorozatban vívták, Tbilisziben 1–0-ra, Albacetében 2–0-ra nyertek a spanyolok.)
Sagnol kapitány együttese más képet mutatott, mint a tavalyi gárda, amely legutóbb Észtország ellen játszott tavaly, a francia kapitány 4-2-3-1-es formációban küldte fel csapatát a pályára a 35 éves kapus, Giorgi Loria előtt. A védelem nagyjából helytállt a svédek ellen, a középső védőpáros Guram Kasia és a fradista Lasa Dvali a helyén marad, csakúgy mint a balhátvéd Giorbelidze, jobbhátvédben viszont a tapasztaltabb Omar Kakabadze válthatja Grigor Csabradzét. Dzsaba Kankava csapatkapitány és Mika Kvekveszkiri védő középpályás duó lesz a felelős a rengeteget futó spanyol középpályássor lelassításáért, Giorgi Aburzsaniának kellene lefognia az ellenfél irányító játékosát, neki is több lehet a védekező feladata, mint a támadó. Szaba Lobzsanidze és Kvicsa Kvarachelia dolga, hogy a szélekről jó helyzetbe hozza az egyszemélyes csatársort, Giorgo Kivilitaiát.
Luis Enriquének értelemszerűen változtatnia kell a gyatra granadai eredmény után. Gerard Moreno nem kellően volt friss a görög meccsre, most kezdhet, viszont a sérülés után visszatérő és bevetett Sergio Ramos nem biztos, hogy a pályán lesz a kezdő sípszókor. Unai Simon marad a kapus. Újoncot avathat a kapitány a jobbhátvéd helyén Pedro Porro személyében, felváltva a csütörtökön kezdő Llorentét. A belső védőpár marad, míg a másik szélen is lesz csere a hátvédsorban, Gayát Jordi Alba váltja fel. A középpályán Busquets kezdhet Rodri kárára. A veterán sztár központi szerepet kaphat a játék kontrollálásában, míg a kreatív irányításért egy exbarcás, Thiago felel és egy ifjú katalán csillag, Pedri is bekerül ez együttesbe, azaz a görög meccsen Barca-játékosok nélkül felálló csapatban Grúziában három jelenlegi és egy korábbi barcelonai futballista is szerepet kap. Álvaro Morata, a Granadában kevés jó teljesítményt nyújtó játékos egyike marad a center és Ferrán Torres is maradhat a jobb szélen, ám a bal oldali támadó személye alighanem változik: Oyarzabal kezdhet Dani Olmo helyett.

ROMÁNIA–NÉMETORSZÁG

İlkay Gündoğan csapata egyik legjobbja volt Duisburgban, s a harmadik gólt ő szerezte az izlandiak elleni vb-selejtezőn   (Fotó: Getty Images)

Románia és a négyszeres világbajnok Németország egyaránt két egymást követő győzelemmel nyitná a selejtezősorozatot. A vasárnapi házigazdák három napja drámai meccsen arattak 3–2-es sikert Észak-Macedónia ellen, a Nationalelf kényelmes 3–0-val nyitott az izlandiakkal szemben. A románok 2–0-s vezetése is sima győzelmet sejtetett, de a macedónok váratlanul egyenlíteni tudtak, ám a Rangers játékmestere, Ianis Hagi méltónak bizonyult az apai hagyományokhoz, a 85. percben elért találatával megszerezte mindhárom pontot csapatának.
Ez lesz az első tétmérkőzés a két csapat között valamelyikük otthonában, a 13 eddigi összecsapásuk közt ugyanis csupán két tétmérkőzés akad, két Eb-találkozó, 1984-ben Lyonban 2–1-re nyertek a németek, 2000-ben Liege-ben 1–1-re végeztek egymással. (Az volt a belga-holland közös rendezésű kontinensbajnokság meglepetéscsoportja, végül a román-portugál duó jutott tovább a sokkal esélyesebb német-angol kettős kárára.)
A mostani házigazdák legutóbbi négy tétmeccsükből hármat megnyertek, mindegyiken legalább három gólt szereztek. (Más kérdés, hogy amit leginkább meg akartak nyerni, az Izland elleni Eb-pótselejtezőt, azt elvesztették Reykjavíkban.) Viszont a közelmúltban két gólt kaptak a macedónoktól, hármat a beloruszoktól, ami bizony védelmi gyengeségekre utal.
Egy meccs után persze nem lehet leírni a veszteseket, de a románok joggal célozzák meg ez első két hely egyikét, amellyel 2000 után első ízben juthatnának ki egy nagy tornára.
Mirel Radoi együttese legutóbbi 22 hazai meccséből 13-at megnyert és csupán 4-et vesztett el. Löw csapata viszont a biztos csütörtöki győzelem után akár össze is omolhat az újabb, észak-macedóniai látogatás előtt.
A Nationalfben Bukarest kellemetlen emlékket is ébreszthet, mert 2004-ben – igaz, akkor a játékosok nagy része még kisgyermek vagy kamasz volt – 5–1-re kikapott a román fővárosban, viszont Löw kapitányság korai időszakában 3–0-val visszavágott, persze felkészülési (barátságos) mérkőzésen.
Románia aktuális hérosza, a csereként győztes gólt szerző Hagi valószínűleg kezd, akárcsak az ugyancsak betaláló Tanase. Valentin Mihaila szintén a kispadról jött be gólt lőni. A bal oldalon az ő szereplését szorgalmazza a kapitány Florin Comannal szemben, ugyancsak egy helyért küzd két támadó, a Reading csatára, George Puscas a ludogoreci Claudiu Keserüvel. Radoi nem nagyon változtatna, ezért Nicolae Stanciu és Razvan Marin három napon belül másodszor is kezdhet.
A Nationalelf sérülés miatt nem számíthatott Izland ellen Toni Kroosra, Niklas Sülére és Robin Gosensre, előbbi már vissza is tért Madridba, a másik kettő tovább maradt a kerettel, de kétséges a szereplésük. Jonas Hofmann és Marcel Halstenberg karanténba került, előbbi elkapra a koronavírust, utóbbi fertőzött társával backgammonozott, őt balhátvédként kellett Emre Cannak helyettesítenie. A kényszerváltoztatások nagy részét Löw alighanem átmenti a szerdai, szkopjei mérkőzésre is. Ha nem teszi be Timo Wernert a kezdőbe, a duisburgival azonos tizeneggyel rajtol együttese Bukarestben is. 

BULGÁRIA–OLASZORSZÁG

Ciro Immobile (jobbról) legutóbbi 7 meccsén 7 gól tevékeny részese volt a squadra azzurrában. Mégis lehet, hogy az aranycipős csatár nem kezd,  esetleg csereként áll be Szófiában a bolgárok elleni idegenbeli sekejtezőn (Fotó: Getty Images)

A másik négyszeres világbajnok, a squadra azzurra Szófiában folytatná 22 meccsesre nyúló veretlenségi szériáját. A hazai együttes 3–1-es vereséggel rajtolt, ugyancsak otthon Svájctól, az olaszok könnyed 2–0-val léptek át az északíreken csütörtökön.
A két együttes sok tétmérkőzést és tornamérkőzést is vívott már egymással, 22 találkozójukból 11 folyt tétért, egy Eb-negyeddöntő párharc mellett két vb-n és egy Eb-n is összecsaptak a csoportkörben. Mindenfajta mérlegük kisebb-nagyobb olasz fölényt mutat, az összesített (11-9-2) elég tetemeset, tétmeccsen Bulgária csak egyszer győzte le Olaszországot. A kékek viszont egyszer sem nyertek még Bulgáriában a házigazdák ellen.
Most viszont megteheti, főleg ha úgy kezdenek a csapatok, mint legutóbb. Csütörtökön a bolgárok 13 perc alatt három gólt kaptak, Mancini legényei három perc alatt vezetést szereztek. Aztán a legutóbbi európai aranycipős Ciro Immobile is betette a magáét a közösbe: gólja nem csupán a győzelem megszerzése felé tett nagy lépés volt, hanem imponáló egyéni statisztikájának folytatása is: legutóbbi 7 válogatott meccsén ugyanannyi gólnak volt aktív részese (4 gól, 3 assziszt).
Nemcsak az ő eredménysora lenyűgöző, kapitányáé is. Roberto Mancini eddig 25 mérkőzésen irányította az azzurókat, ebből 16-ot megnyert csapata, 56 gólt szerzett és csupán 14-et kapott – sajtóhírek szerint csak napokat kell várni szerződése meghosszabbításáig. Az azúrkékeknek a szomszéd Svájc válogatottja lesz az első számú riválisa a csoportelsőségért, a két csapat összecsapásaira azonban őszig kell várni: szeptemberben játszanak majd helvétföldön, novemberben Itáliában.
Mancininek igen sok játékosáról le kellett mondania, ezért is jelölt ki eredetileg brutálisan nagy, 38 fős alapkeretet. A római Bryan Cristante és a PSG-csatár Moise Kean közvetlenül a selejtezős etap előtt sérült meg,  a térdfájdalmakkal küszködő Chelsea-középpályás, Jorginho késve érkezett. A Sassuolo-csatárok, Francisco Caputo és Domenico Berardi (az első gól szerzője az északírek ellen) és a veterán Giorgio Chiellini pénteken hagyták el a a covercianói tábort, egyikük sem játszhat a következő két meccsen. Az interes Barella klubja Covid-karanténja miatt érkezett közvetlenül a parmai meccs előtt a táborba, ezért Pellegrini váltotta az északír mérkőzés félidejében. Barella és klubtársa, Bastoni végül bekerült a Szófiába utazó kontingensbe. A Juvét képviselő Chiesa lehet az egyik kezdőcsatár, két atalantás játékos, Pessina és az újomc Rafael Toloi is bekerülhet a bulgáriai kezdőbe. A gólja és pazar eredményessége ellenére Immobile lehet, hogy mégis a cserék közt kezd, akkor Andrea Belotti kapja meg a center szerepét a vélhetően 4-3-3-mal kezdő együttesben.  A hazaiak debütáló kapitánya, Jaszen Petrov 10 újoncot hívott be keretébe, de az olaszok ellen olyan rutinos rókáknak, mint Zanev vagy Cicinho, mindenképpen helyet kell kapnia a védelemben. A leendő bolognai Valentin Antov Svájc ellen a cserék közt kezdett, most jó néhány ismerős arccal kell szembetalálkoznia, speziai társával, Andrej Galabinovval egyetemben. A házigazdák Serie A-triójának harmadik tagja, Kiril Deszpodov a felelős a csapat játékának kreativitásáért, kérdés, milyen gyakran jut labdához, hogy ennek a feladatnak megpróbáljon megfelelni.

Kapcsolódó

AZ EURÓPAI SELEJTEZŐCSOPORTOK 4. NAPJA

15:00   Kazahsztán–Franciaország, D-csoport (Sport2  14:45)
18:00   Grúzia–Spanyolország, B-csoport (Sport2 17:45)
18:00   Dánia–Moldova, F-csoport
18:00   Albánia–Anglia, I-csoport (Sport1 17:45)
18:00   Örményország–Izland, J-csoport
20:45   Koszovó–Svédország, B-csoport (hétfő, Sport1 18:00, felv.)
20:45   Bulgária–Olaszország, C-csoport (Sport2 20:30)
20:45   Svájc–Litvánia, C-csoport
20:45   Ukrajna–Finnország, D-csoport
20:45   Ausztria–Feröer, F-csoport
20:45   Izrael–Skócia, F-csoport
20:45   Lengyelország–Andorra, I-csoport
20:45   San Marino–Magyarország, I-csoport (hétfő, Sport1 20:00, felv.)
20:45   Észak-Macedónia–Liechtenstein, J-csoport
20:45   Románia–Németország, J-csoport (Sport1  20:30)

VB-SELEJTEZŐK. Sport2 14:45  Kazahsztán–Franciaország (kommentátor: Méhes Gábor); Sport1 17:45 Albánia–Anglia (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport2 17:45 Grúzia–Spanyolország (kommentátor: Méhes Gábor); Sport1  20:30  Románia–Németország (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport2 20:30  Bulgária–Olaszország (kommentátor: Bartha Zoltán); Sport1 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Faragó Richard és Gyulai Miklós, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)