Győztes-csaták a második körből • SportTV

Győztes-csaták a második körből

Sport TV avatar Sport TV 2021. 03. 27. 12:24    
Olvasási idő: 4 perc

A szokásos bőséges kínálatot tálaljuk a héten kezdődött európai vb-selejtezőkből. Négy élő, egy csúsztatott és egy teljes egészében felvett mérkőzéssel jelentkezünk, három olyan is van köztük, amelyek az első körben győztes csapatokat állítanak szembe. Emellett persze nem maradhat el szokásos közel másfél órás összefoglalónk sem.

Sztanyiszlav Csercseszovnak fel van adva alecke: meg kell találni a győztes taktikát a szlovénok ellen (Fotó: Getty Images)

OROSZORSZÁG–SZLOVÉNIA    

Rögtön az első meccsünkön is győztesek csapnak össze a H-csoportban. Persze, a két győzelem közt akad különbség. A legutóbbi vb negyeddöntős házigazdájának máltai sikere még egy megemelt szemöldököt sem ért, ám a szlovénok diadala a „nagy szomszéd”, az éppen az oroszok elleni vb-negyeddöntőben 11-esekkel nyerő, később döntős horvátok ellen igazi bravúr.
A két ország közös létezésének közel három évtizede alatt válogatottjaik 5 alkalommal csaptak össze, a mérleg kiegyenlített, 2-2 győzelem mellett egyszer született döntetlen eredmény. Az ötből csak egy volt felkészülési találkozó, a négy tétmeccset egyaránt a vb-ért vívták, a 2001-es duplát  selejtező csoportkörben, a 2009-es oda-visszát pedig közvetlenül a dél-afrikai tornára jutásért. Utóbbin Moszkvában 2–1, Mariborban 1–0-s hazai siker született, az idegenben szerzett 88. perces Dedic-gól világbajnoki szereplést ért  délnyugati szomszédainknak. Pedig akkor is az oroszok számítottak esélyesebbnek, akárcsak most a szombati találkozó előtt. A máltai győzelemmel egy rossz, ötmérkőzéses nyeretlen sorozatnak vetettek véget. A csapatban egy változást tervez a negatív széria ellenére hivatalban maradó Sztanyiszlav Csercseszov kapitány, az Atalanta középpályása, Alekszej Mirancsuk válthatja Danyiil Fomint. A szlovénok ellentétes sorozatot folytattak, a délszláv rangadó megnyerésével nyolc találkozó óta veretlenek (4-4 győzelem és remi). Matjaz Kek, a három és fél éve hivatalban lévő kapitány is a középpályássorban tervez változást, Amedej Vetrih kerülhet a csapatba, Domagoj Crnigoj pedig esetleg a valamelyik szélen kaphat bizalmat.

MONTENEGRÓ–GIBRALTÁR

Az első Montenegró–Gibraltár válogatott találkozón egyetlen igazi kérdése: hány góllal győzi le törpe vendégét a Fekete-hegy országának válogatottja. Alkérdés: ebből mennyit írnak majd Sztevan Jovetics neve mellé. A mostanság éppen a francia Monaco alkalmazásában álló csatár ebben az idényben 25 meccsen 4-szer talált a kapuba a Ligue 1-ben. Ugyanakkor a nemzeti csapat kaputányaként a litvánok elleni győztes duplával már 59 meccsen 30 gólnál tart. Hogy felmérhessük, ez mit jelent válogatottjának, emellé egy adat: a bő keret további 24 mezőnyjátékosából 8-an találtak eddig kapuba válogatott meccsen ­ összesen 26-szor. Ha Gibraltár kívánhatna egy játékost, aki ne játsszon ellene, nyilván a 32 esztendős csapatkapitányt választaná. Rossz hírünk van a gibraltári szurkolóknak: az „egyszemélyes” gólgépezet játékra kész. Félretéve a viccet: nagy a valószínűsége, hogy Miodrag Radulovics szövetségi kapitány a keret négy abszolút újonca (Dragojevics kapus, Martinovics védő, Vulaj és Zecsevics középpályások) közül egy vagy több is játéklehetőséghez jut, hiszen ki ellen lehetne kockázatmentesebben kísérletezni, mint éppen Gibraltár ellen? Amivel persze nem becsüljük le a miniállam eddigi legnagyobb sikerét, a tavalyi veretlen csoportgyőzelmet az NL D-ligájában. A 2 győztes, 2 ikszes meccsel kivívott diadal során a két ellenfél a 210 csapatot rangsoroló világranglista 181.-je, Liechtenstein és 210.-je, San Marino  volt. (A mérkőzést egy félidős csúsztatással mutatjuk az 1-es csatornánkon.)

HOLLANDIA–LETTORSZÁG

A csapatkapitány Georginio Wijnaldum a jobbak közé tartozott Isztambulban. Vesztes meccsen, Most biztos elfogadna egy gyengébb egyéni teljesítményt is – győztes kapitányként  (Fotó: Getty Images)

Nem kis vihart kavart a nyitó meccsen Törökországtól elszenvedett 4–2-es vereség Hollandiában. A villámrajtról szőtt álmok tovaröppentek, ezzel együtt persze egy mérkőzés után nem lehet pálcát törni Frank de Boer válogatottja fölött. A győzelmi kényszer persze óriási: ha a csapat a Johan Cruyff ArenA gyepén nem győzi le az első körben Montenegrótól ugyancsak vesztes letteket, az akár a kapitány állásába is kerülhet.
A história az oranje mellett „érvel”: három eddigi, egyaránt az Eb-ért vívott csatájukat kapott gól nélkül nyerte meg. 2004-ben Bragában a tornán 3–0-ra, a 2016-os torna selejtezőjében ugyancsak az Arenában 6–0-ra, Rigában 2–0-ra verték meg a balti csapatot, amely ennek alapján nem csupán első pontjáért, hanem első góljáért is indul harcba Amszterdamban.
A holland kapuban ismét a Norwich portása. Krul kezd, mert Cilessen isztambuli bemelegítéskor szerzett sérülése még nem jött rendbe. A két törökországi gólszerző, Klaassen és Luuk de Jong alighanem bekerül a kezdőbe. Van de Beek és Gravenberch is készen áll a bevetésre, de lehet, hogy ők csak a „hármasugrás” utolsó szakaszában, Gibraltár ellen kerülnek a pályára.  A túloldalon Kazakevics mester is változtat vesztes csapatán, Struglis, Futkovskis és Dubra betegség és sérülés miatt nem játszhat, a védőt Maksimenko, a két középpályást Jurkovskis és Jaunzems helyettesítheti.

CSEHORSZÁG–BELGIUM

Belga gólöröm Brüsszelben szerdán. Lesz-e szombaton Prágában is? (Fotó: Getty Images)

A nap második győztes-csatája a Sport TV-n. A csehek aratták a teljes első kör egyik legnagyobb különbségű győzelmét Észtországban (6–2), a világranglista-vezető belgák pedig hátrányból felállva 3–1-gyel vágtak vissza a walesieknek a máig is fájó, öt évvel ezelőtti Eb-negyeddöntőért.
A csehek 2006 óta áhítoznak egy újabb vb-szereplésre, a start parádésra sikeredett, de a következő akadály gyakorlatilag a létező legnehezebb. Jaroslav Silhavy tartja magát a „győztes csapaton ne változtass” ősi elvéhez, kollégája, Roberto Martínez azonban egyetlen helyen változtat, a védőhármasban Denayer váltja Vermaelent. A többiek azonban maradnak, így a félelmetes De Bruyne, Lukaku, Mrtens trió rohamozza a hazai kaput.
A később érvénytelenített első botránymeccs (az 1920-as olimpiai döntőben a csehszlovákok a második kapott gól után levonultak, emiatt kizárták őket) óta a mostani házigazdáknak Csehszlovákia és Csehország néven sem sikerült legyőzniük a belgákat, 4 győzelem, 2 döntetlen a mérleg a németalföldieknek, a barátságos találkozókat is beszámítva 10–3–5 az eredménysor.
A fogadóirodák első számú tippje 2–1-es vendéggyőzelem, a bukik pedig ritkán tévednek…

SZERBIA–PORTUGÁLIA

Cristiano Ronaldo szerepelt már győztes csapatban Belgrádban két és fél éve. Most ugyanerre készül a Rajko Mitics Stadionban (Fotó: Getty Images)

A harmadik 3 pontosak csatája. A szerbek vérbő csatában, 0–1-ről felállva, a cserecsatár Alekszandar Mitrovics duplájával felülmúlták az íreket, a portugálok hatalmas mezőnyfölényük ellenére roppant sovány 1–0-val zártak otthon az azeriek ellen. A múlt az ibériaiak mellett szól, a szerbek mai nevükön tétmeccsen még sosem győztek ellenük (3-3 portugál siker és remi, mind Eb-selejtezőn), csupán a jogelődnek számító Jugoszlávia győzött 5:1-re még 1960-ban – ugyancsak Eb- (akkor még NEK-) negyeddöntőben a belgrádi 1:2 visszavágójaként, ezzel jutott a négyes döntőbe.
Az előző selejtezősorozatban, az idénre halasztott 2020-as tornán is egy csoportban voltak, a portugálok gyenge rajtjuk – két hazai döntetlen éppen a belgrádi 4–2-vel indultak meg felfelé a csoportban (miután megnyerték előtte a hazai NL-döntőt).

A szerdán duplázó Alekszandar Mitrovics persze bekerül a kezdőbe, Filip Djuricsics helyén, az írek második góljánál nagyot hibázó névrokona, Sztefan is bennmaradt a kezdőben. Ugyancsak kezd a cseresorból előrelépő Milinkovics-Szavics és Kosztics is, utóbbi óvatosságból nem volt a pályán az ír meccs elején.
Fernando Santos csapatában a Gurreiro sérülése miatt bekerülő 18 éves Nuno Mendes bennmarad az induló 11-ben, a nagy veteránok egyikét, Joao Moutinhót a juventusos Danilo Pereira váltja, és az azeriek ellen csak cserekélnt beszálló Man United-sztár Bruno Fernandes is kezd, akárcsak az Atlético centere, Joao Félix. Legerősebb felállásában a portugál együttes a favorit, ám az is elképzelhető, hogy egy esetleges döntetlen állásnál Santos kapitány akár „hátrafelé” is cserél a vége felé közeledve. Persze, CR7-et aligha hívja le a pályáról…

Este, az összefoglalóval egy időben a Sport2-n adjuk felvételről a horvát–ciprusi találkozót, amelyen természetesen kötelező győznie, ha tartani akarja a lépést az oroszokkal a fix vb-szereplést jelentő csoportelsőégért.

Kapcsolódó

AZ EURÓPAI SELEJTEZŐCSOPORTOK 3. NAPJA

15:00   Montenegró–Gibraltár, G-csoport (Sport1  15:45, csúszt. felv.)
15:00   Oroszország–Szlovénia, H-csoport (Sport1 14:45)
18:00   Fehéroroszország–Észtország, E-csoport (Sport1 20:30)
18:00   Hollandia–Lettország, G-csoport (Sport2 17:45)
18:00   Norvégia–Törökország, G-csoport
18:00   Horvátország–Ciprus, H-csoport (Sport2  22:45, felv.)
20:45   Írország–Luxemburg, A-csoport
20:45   Szerbia–Portugália, A-csoport (Sport1  20:30)
20:45   Csehország–Belgium, E-csoport (Sport2  20:30)
20:45   Szlovákia–Málta, H-csoport
Felkészülési mérkőzés
18:00   Katar–Azerbajdzsán (Debrecenben)

VB-SELEJTEZŐK. Sport2 14:45  Oroszország–Szlovénia (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 15:45  Montenegró–Gibraltár (csúsztatott felv., kommentátor: Gyulai Miklós); Sport2 17:45 Hollandia–Lettország (kommentátor: Méhes Gábor); Sport2 20:30 Csehország–Belgium (kommentátor: Fülöp László); Sport1  20:45  Szerbia–Portugália (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Mészáros Ábel); Sport2  22:45 Horvátország–Ciprus (felv.,  kommentátor: Fülöp László); Sport1 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Bartha Zoltán, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Mészáros Ábel)