Nézzük a „helyünket” az Eb-n! • SportTV

Nézzük a „helyünket” az Eb-n!

2020. 12. 10. 13:14    
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön megkezdődnek a középdöntő küzdelmei a dániai női kézilabda Eb-n. Naponta csoportonként csak két meccset játszanak, éppen a mieink mérkőzése kerül szombatra a németek ellen. (Ami ellen az ellenfél tiltakozik, a mi csapatunknak nem jön rosszul a pihenés.) Ha a két százszázalékos együttes nyer, nagyot ólépnek előre az elődöntő felé.

Camila Micijevic 15 góljábal holtversenyben Larissa Kalusszal a horvátok legjobb góllövője volt eddig az Eb-n (Fotó: Getty Images)

HORVÁTORSZÁG–ROMÁNIA

A horvátok két győzelmet, a románok két vereséget vittek magukkal a 2. számú, koldingi középdöntő csoportba.
Déli szomszédaink eddig a torna meglepetéscsapatának számítanak, a keletiek éppen csak becsusszantak, mint a mieink. (Igaz, némileg ellentmondásos módon a magyar csapat csoportmásodikként 0, a harmadik holland csoportharmadikként 2 pontot vitt magával.)
Igazából nehéz kiókumulálni, melyik csapatnak kell szurkolnunk a mieink érdekében. Ha a horvát csapat nyer, már matematikailag is utolérhetetlen nekünk, viszont a románok megelőzése könnyebbnek tűnik. Román siker esetén „tömörülne” a csoport, elérhetőbbnek látszana az álom (elődöntő), ugyanakkor még az eddiginél is veszélyesebb ellenféllé nőne a Neagu vezette rivális, amely a németek után vár a Danyi-Elek kapitánypáros együttesére.
Szakmailag persze a mérkőzés kérdése a horvátoknak, sikerül-e a világklasszis Cristina Neagut semlegesíteniük, vagy legalábbis lefékezniük kissé. Ha igen, lassan már új nagycsapatról is beszélhetünk, mert akkor a horvátok – amúgy históriai rekordot javítva, mert korábban sosem nyertek négy, de még három meccset sem sorozatban Eb-n – utolsó két találkozójukon akár egy ponttal is bemasírozhatnak a legjobb négy közé.
Ugyanakkor a jelenlegi formátum bevezetése óta Románia először kezd 0 ponttal egy középdöntőt. Beszédes statisztikai tény: 47 százalékkal a románok lőttek a leggyengébben eddig a második fázis 12 csapata közül.
A találkozó a horvátok 50. mérkőzése lesz a kontinensbajnokságon, 11.-ként érik el azt a határt. A két csapat eddig négyszer találkozott Eb-n, valamennyi mérkőzést a románok nyerték meg, átlagban 5.75 gól különbséggel.
Bogdan Burceának, a románok edzőjének nyilatkozata az Eb honlapjáról: „Mi mindig csak egy lépéssel foglalkozunk, csakis a következő mérkőzésre koncentrálunk. A következő lépés a horvátok elleni meccs. Láttuk őket, tudjuk hogy játszanak. És azt is, hogy képesek vagyunk legyőzni őket, annak ellenére, hogy a csoportkörben remek mérkőzéseket játszottak.”
Nenad Sostaric, a horvátok mestere, ugyanott: „Természetesen az álmom az elődöntő, és a lányoké is ugyanaz.  De nem a jövővel kell foglalkoznunk, Reméljük, ott leszünk a négy között. Mindent megteszünk ezért, meglátjuk hogy sikerül, szívünket-lelkünket kitesszük a pályára.”

HOLLANDIA–NORVÉGIA

A minden nagy tornát eddig megnyerő, a válogatottba hosszas szünet után visszatérő Nora Mörk egy kicsit azért tart a világbajnoktól (Fotó:  women2020_ehf-euro.com)

A minden nagy tornát eddig megnyerő, a válogatottba hosszas szünet után visszatérő Nora Mörk egy kicsit azért tart a világbajnoktól (Fotó: women2020_ehf-euro.com)

A minden nagy tornát eddig megnyerő, a válogatottba hosszas szünet után visszatérő Nora Mörk egy kicsit azért tart a világbajnoktól (Fotó: women2020_ehf-euro.com)

A világbajnok látszik a legtöbbszörös Eb-győztessel. A norvégok, beszámítva a 2018-as tornát is, 6 meccses győzelmi sorozatban vannak, övék a mostani torna legeredményesebb támadójátéka, 105 találatot értek el három csoportmeccsükön. Legjobb góllövőjük, a jobbátlövő Nora Mörk 22 sikeres lövéssel második a góllistán, a hollandok legjobbja, Kelly Dulfer 14 alkalommal talált a kapuba.
A skandinávok négy ponttal kezdik a középdöntőt, a hollandok kettővel, amelyet a mieink legyőzésével vittek magukkal tovább. Amióta a hollandok betörtek a világelitbe, azaz az elmúlt hat évben hatszor találkoztak nagy tornán, a norvégok ötször győztek ezekből. 2016-ban éppen a döntőt játszották, azt hatalmas küzdelemben éppúgy a skandinávok nyerték meg (30–29), mint a legutóbbi három összecsapásuk mindegyikét.
„Bár több jó játékosuk hiányzik, a hollandok mindig veszélyesek. Remek csapatot alkotnak, amelytől mindig tartanunk kell.” – vélekedett Heidi Löke, az északiak olimipiai, világ- és Európa-bajnok beállója.

Késő este még egy harmadik találkozót is mutatunk a középdöntő másik, 1. számú csoportjából. Ezen a címvédő, 4 pontos franciák játszanak a fázist 1 ponttal kezdő spanyolokkal, a tavalyi vb ezüstérmeseivel.

 

NŐI KÉZILABDA EB, középdöntő. Sport1 18:00 Horvátország–Románia (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea);  Sport1 20:15 Hollandia–Norvégia (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea); Sport1  22:25 Spanyolország–Franciaország (felv., kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Borsos Attila)