Eurokupára hajtók vasárnapja • SportTV

Eurokupára hajtók vasárnapja

2021. 02. 14. 11:21    
Olvasási idő: 2 perc

Vasárnapra rendszerint alsóházi együttesek jutnak a Bundesligában. Ez a hétzáró map azonban kivétel: a fellépő négy csapat közt ott van a táblázat 3., 5. és 7. helyezettje, azaz az ősztől imduló idényben európai kupára jogosító helyekért harcban lévő együttesek – no meg a liga „alapító bajnoka” is.

Adi Hütter látja el tanácsokkal André Silvát. Az együttműködés igencsak sikeres: a portugál már 17 góllal áll a Bundesliga góllövőlistájának 2. helyén, csak a zseniális Lewandowski előzi meg a rangsorban (Fotó: Getty Images)

NÜRNBERG–ST. PAULI

Előttük azonban egy másodosztályú összecsapás kerül a Sport2 műsorába. Azon viszont a kiesés elől menekülő két nagy tradíciójú csapatot mutatunk. A 9 bajnoki címével a német futballtörténelem másodikjának számító Nürnberg (ezekből csak egy esik a Bundesliga-időszakra) Hamburg második szám együttesét, a St. Paulit fogadja, amely 8 esztendőt töltött anno az élvonalban, legutóbb a 2010–11-es idényben. Most azonban a frankok 5 ponttal, a kikötővárosiak 4-gyel  állnak jobban  az osztályozós helyen álló Sandhausennél. Azaz mindkettejük érdeke a menekülés, hogy ne sodródjanak a kiesőzónába. Az aktuális formát tekintve az előny a vendégeknél van: a Club legutóbbi öt meccséből négyet elvesztett és csupán a legutóbbit nyerte meg. Ezzel szemben az északiak ugyanezen időszakban négyszer nyertek, két-két győzelem fog közre egy „vállalható” vereséget, amelyet a közvetlen feljutójelölt Bochumtól szenvedtek el.
A döntetlen egyik együttesnek sem jó – ez még akár jó mérkőzést is kiválthat a csapatokból.

FRANKFURT–KÖLN

Elvis Rexhbecaj (1. FC Köln, balra) és Anthony Modeste (1. FC Köln) ugrik a labdáért az őszi, 1–1-es kölni mérkőzésen  (Fotó:  Getty Images)

December közepe óta a Frankfurt a Bundesliga legjobb csapata! 12-ém szenvedte ellegutóbbi vereségét (1–2 Wolfsburgban), azóta bajnokin veretlen 9 mérkőzésből hat győzelem és mindössze két döntetlen a mérlege. (A kupában ugyan becsusszant egy vereség Leverkusenben, de most a ligáról beszélünk.) Ezzel a nagy rohammal az Eintracht egészen az 5. helyre tört előúre, de csak kevésbé jó gólkülönbségével szorul a Leverkusen mögé, és mindössze két egységgel van lemaradva a virtuális dobogó harmadikjától a Wolfsburgtól. Azaz csak az a két csapat előzi meg a vitathatatlanul a mezőny fölött álló Bayernen és Lipcsén kívül, amelyek felül tudták múlni a legutóbbi két hónapban. Aktuális ellenfele, a Köln messze van régi nagyságától, s ebben az idényben sincsenek nagyra törő tervei: szeretne simán bent maradni az élvonalban. Egyelőre nem áll rosszul a terv megvalósításával, de az extra pontok azért nem ártanának.
Adi Hütternek semmi oka sincs változtatni roppant sikeres kezdőjén, ennek ellenére Rode a középpályán és a Realban eltöltött pocsék másfél év után Frankfurtban ismét erőre kapó Jovics támadóként esélyes a csapatba kerülésre.
A kölnieknél Bornauw állapota tovább javult, Jakobs bokája is alkalmas lehet a frankfurti fellépésre. Ha mégsem játszhatnának,  egy másik szerb, Csesztics és Janne Horn csatlakozhat a kezdőcsapathoz.

Kapcsolódó

FRANKFURT–KÖLN örökmérleg

Összesen: 107 mérkőzés–37 Frankfurt-győzelem–30 döntetlen–40 Köln-győzelem/ 166–180-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: 89–30–27–32/ 137–149. Frankfurtban: 54–26–11–17 / 104–84. Frankfurtban a Bundesligában: 44–21–10–13/ 87–67.
A legutóbbi mérkőzés: Köln–Frankfurt 1–1 (0–1). Gólok: Duda, ill. André Silva (Bundesliga, 2020. 10. 17.). A legutóbbi három frankfurti mérkőzés: 2–4 (2019-20, Bl1), 4–2 (2017-18, Bl1), 1–0 (2017-18 Bl1). A legutóbbi Köln-győzelem Frankfurtban: 2–4 (Bundesliga, 2019. 12. 18.)

WOLFSBURG–MÖNCHENGLADBACH

Jonas Hofmann megszerzi a vezető gólt az októberi, gladbachi, 300 néző előtt lejátszott  1–1-es találkozón (Fotó: Getty Images)

A másik nagy futás a Wolfsburgé a ligában – a Gladbaché meg a harmadik.  A Volkswagen-gyáriak legutóbbi 10 meccsének formamutatója 7–2–1, a csikóké 6–2–2. Utóbbit az rontja le kissé, hogy a második kudarc éppen a múlt héten érte őket, az alsóházbeli Kölntől kaptak ki otthon 2–1-re – közmeglepetésre. Mindenesetre közel állnak egymáshoz, ez a mérkőzés valóban a forduló rangadójának ígérkezik.
Érdekes, hogy örökmérlegük jelentős Wolfsburg-fölényt mutat, ám ennek egyszerű a magyarázata. A zöldek élvonalba kerülése előtt élte ugyanis fénykorát a Gladbach, a hetvenes évek elejétől a nyolcvanasok derekáig, akkoriban a VfL még a harmadvonalban (Regionalliga Nord) vitézkedett.
A kezdőket tekintve a farkasoknál mindenki egészséges, ha nem jön közbe semmi, Glasner mesternek nincs oka változtatni. Marco Rosénak annál több a múlt heti kudarc után. Elvedi, Benszebaini, Hofmann vagy Pléa is visszakerülhet a kezdő tizenegybe, a térdsérüléssel küszködő Zakaria azért a cserék között helyet foglalhat.

Kapcsolódó

WOLFSBURG–MÖNCHENGLADBACH örökmérleg

Összesen: 42 mérkőzés–22 Wolfsburg-győzelem–7 döntetlen–13 Gladbach-győzelem / 67–53-as gólkülönbség. Ebből a Bundesligában: 41–22–7–12/ 67–50. Wolfsburgban: 20–15–3–2/ 41–17. Wolfsburgban a Bundesligában: ugyanez.
A legutóbbi mérkőzés: Mönchengladbach–Wolfsburg 1–1 (0–0). Gólok: Hofmann, ill. Weghorst (Bundesliga, 2020. 10. 17.). A legutóbbi három wolfsburgi mérkőzés: 2–1 (2019-20, Bl1), 2–2 (2018-19, Bl1), 3–0 (2017-18, Bl1). A legutóbbi Gladbach-győzelem Wolfsburgban: 1–3 (Bundesliga, 2003. 11. 12.)

2. BUNDESLIGA, 21. forduló. Sport2  13:30  1. FC Nürnberg–St. Pauli (kommentátor: Haraszti Ádám).
BUNDESLIGA, 21. forduló. Sport2  15:30  SG Eintracht Frankfurt–1. FC Köln (kommentátor: Faragó Richard); Sport2 18:00  VfL Wolfsburg–BV Borussia Mönchengladbach (kommentátor: Méhes Gábor)