BL: Barca-Bayern, Juventus-Real • SportTV

BL: Barca-Bayern, Juventus-Real

2015. 04. 24. 12:25    
Olvasási idő: < 1 perc

Nyonban péntek délben kisorsolták a Bajnokok Ligája és az Európa-liga elődöntőjét. A BL-ben három toronymagas esélyes, a 2011-es nyertes Barcelona, a 2013-as győztes Bayern München és a címvédő Real Madrid mellett kicsit outsiderként a Juventus várta a sorsolást, a nemzetközi sajtó előzetesen arra számított, hogy mindenki az olaszokat akarja majd kapni.

Időrendben elsőként az Európa-ligában sorsoltak, itt a címvédő Sevilla mellett két olasz együttes, a Fiorentina és a Napoli, valamint az ukrán Dnipro jutott be az elődöntőbe. A sorsolás során Karl-Heinz Riedle, a korábbi német klasszis elsőként a Napolit húzta ki, majd mellésorsolta az ukrán Dniprót. A másik ágon a Sevilla fogadja majd a Fiorentinát az elődöntő első mérkőzésén.
A BL-sorsolás során szintén a 42-szeres német válogatott Riedle segített Gianni Infantino UEFA-főtitkárnak a sorsolás során. Elsőként a Barcelona neve került ki a gömbből, az ellenfele a Bayern München lesz. A másik ágon az első mérkőzésen a Juventus a Real Madridot fogadja majd.

(Sport TV)

A Bajnokok Ligája elődöntője:

Barcelona-Bayern München
Juventus-Real Madrid

A találkozókat május 5-6-án és 12-13-án rendezik.

Az Európa Liga elődöntője:

Napoli-Dnipro
Sevilla-Fiorentina