Legutóbbi frissítés 2016. november 21. 17:42
Spanyol

Levélben ajánlom! bezár

Ronaldo-hármas és három győztes

Fotó: EUROPRESS/AFP

A zöld-fehér kézilabda Bl-sikerek és Cristiano Ronaldo remeklésének nyomába is erednek a Harmadik Félidő című show-műsor vendégei a Sport1-en.

Bizonyos szempontból könnyű olyan hétvége után Harmadik Félidőt szerkeszteni, amikor négyből három magyar kézilabdacsapat nyer a Bajnokok Ligájában, a negyedik pedig sérülések miatt megtizedelt állapotban, hősies csatában csak az utolsó pillanatban bukik el a világ leggazdagabb együttesével szemben, ráadásul a spanyol labdarúgó-bajnokságban is akad egy kiemelkedő egyéni teljesítmény. Ilyenkor inkább a mi maradjon ki kérdése vetődik fel, de a Petur András, Takács Rita kettős vezette stáb arra törekszik, hogy hétfőn minden lényeges téma előkerüljön a Sport TV show-műsorában.
Kezdjük a kézilabdával, hiszen oda vendég érkezik, méghozzá Danyi Gábor, a Győri Audi ETO KC másodedzője. A helyzete irigylésre méltó, hiszen testközelből láthatta, a múltban Ambros Martin boszorkánykonyhájából hogy kerül elő két BL-győzelem, ebben a szezonban pedig hogy jön össze három olyan remekbe szabott fordítás, mint anno Rosztovban, illetve oda-vissza a címvédő CSM Bucuresti ellen. Ehhez képest a szombati, Rosztov elleni zárás könnyed táncmulatság volt, hét gólt sikerült ráverni a szezon előtt a Győrrel azonos erősségűre taksált, de végül kieső Rosztovra. A bivalyerős csoportot megnyerő zöld-fehérek kulisszatitkai elsőkézből juthatnak el a nézőkhöz hétfő este.
De a kézilabdán belül méltatjuk az egyaránt idegenben nyerő FTC-Rail Cargo Hungariát és MOL-Pick Szegedet, valamint megnézzük, hogy a sok sérülttel (például Pálmarsson, Sliskovic és Blagotinsek nem játszott, Chema Rodríguez, Lékai és Sulic nem egészségesen vállalta a játékot) küszködő Telekom Veszprémnek min múlott a PSG elleni meccse. Aligha túlzunk, ha itt az első indokok egyikeként említjük meg Thierry Omeyer hajrábeli, 28–28-nál másodperceken belül bemutatott két bravúrját Ilics, majd Nilsson lövésénél.
A spanyol labdarúgásban pedig Cristiano Ronaldo visz majd szinte mindent. Az ő mesterhármasával dőlt el a madridi derbi, a Real megnyugtatónak tűnő négypontos előnnyel vezeti a tabellát a Barcelona előtt, így azért könnyebb szívvel lehet várni a december 3-i El Clásicót. Úgy meg főleg, hogy a Barcelona gépezete is akadozik, a miértre talán majd választ kapunk a Hajdu Attila, Nyilasi Tibor, Puhl Sándor, Szebeni István, Várhidi Péter ötöstől.

(Sport TV)

A Sport1-en 20 órától élőben sugározzuk a Harmadik Félidő című show-műsort.

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!