Legutóbbi frissítés 2017. január 06. 07:00
Egyéni sportok

Levélben ajánlom! bezár

Címvédők küzdenek az FA-kupában

Fotó: EUROPRESS/AFP

A chennai ATP 250-es torna negyeddöntőjének két meccse és az FA-kupa 3. fordulójának egyik legrangosabb párosítása alkotja a pénteki sporttévés élő közvetítési kínálatot.


CHENNAI NEGYEDDÖNTŐ

A héten az ausztrál nemzetközi bajnokság előtti felvezető tornákból három ATP 250-es kategóriájút is rendeznek, ezekből az indiairól adunk közvetítést péntektől vasárnapig. Eddig a kisebb és nagyobb meglepetések jellemezték a viadalt, nincs már a mezőnyben az 1. kiemelt Marin Cilic  (a selejtezőből felkerülő szlovák Milos Kovalíktól kapot ki három szettben) és a 4.-ként rangsorolt szlovák Martin Klizan sem (őt a szlovén származású, brit színekben induló Aljaz Bedene győzte le, szintén döntő játszmában, rövidítésben). A negyeddöntőbe négy kiemelt és ugyanennyi nem kiemelt versenyző kvalifikálta magát. Először 12:30-tól a 3. kiemelt, a világranglistán 27. spanyol Albert Ramos-Vinolas és az izraeli Dudi Sela (vrl.: 96.) mérkőzését mutatjuk, utána következik a 3. kiemelt francia Benoit Paire (vrl.: 47.) és a már említett Bedene (vrl.: 101.) összecsapása. A két csata győztese külön ágra kerül szombaton, előbbié a Kovalík–Medvegyev (orosz), utóbbié a Bautista-Agut (spanyol, 2. kiemelt)–Juzsnij (orosz) párharc győztesével elődöntőzik.

WEST HAM UNITED–MANCHESTER CITY

Hagyományosan a január első hosszú hétvégéjén sorra kerülő 3. nagy fordulóban kapcsolódnak be az FA-kupába a Premiership és a a Championship együttesei. A sorsoláskor nincs kiemelés, az élvonalbeli csapatok is összekerülhetnek egymással. Ebben a kiírásban tíz PL-együttes került párba, közülük csak két olyan párosítás akad, amelyben a kupasorozat korábbi győztesei küzdenek meg a 32-be jutásért. Ezek egyikével, a WHU és a ManCity csatájával kezdődik a forduló és a mi közvetítéssorozatunk is pénteken este. A West Ham a sorozat háromszoros korábbi győztese, kétszer pedig bejutott a döntőbe, legutóbb tavalya negyeddöntőben a későbbi győztes MU-tól csak megismételt meccsen szenvedett 2–1-es vereséget. A City ötszörös kupagyőztes, legutóbb 2011-ben szerezte meg a győzelmet (archív képünk akkor készült), a legutóbbi finalista szereplése viszont kudarccal zárult (Wigan ellen 0–1, 2013-ban). A bajnokságban a londoni együttes csak 13., húsz forduló alatt kerek 20 ponttal szerzett kevesebbet Pep Guardiola 4. helyezett csapatánál. De hát a kupa – pláne ha az az FA-kupa – tudjuk, egészen más kávéház...



SPORT2  12:30 ATP 250-es tenisztorna, Ramos-Vinolas–Sela és Paire–Bedene negyeddöntő (kommentátor: Kaplár F. József, szakkommentátor: Köves Gábor)
SPORT1  20:45  West Ham United–Manchester City FA-kupa, 3. forduló
(kommentátor: Méhes Gábor)

Hozzászólás (0) Hozzászólok!

Eddig még senki sem szólt hozzá, légy Te az első!

Szólj hozzá!