Egy újpesti Ronaldo ellen • SportTV

Egy újpesti Ronaldo ellen

2017. 10. 23. 18:38    
Olvasási idő: 2 perc

A Harmadik Félidőben a vendégek mellett nagy szerep jut majd a számítógépnek is, hiszen megnézzük, mennyivel volt kint a labda a Barcelona vezető góljánál, kiderítjük, benne volt-e az egykori újpesti kapus a Real Madrid második góljában, de talán még Luis Suárez vesszőfutásához is segítségül hívjuk.

Elemzünk, elemzünk, csak elemzünk. Nagyjából ez lehetne a mottója a hétfői Harmadik Félidőnek, amelynek első felében arra próbálunk meg választ találni, miképp alakult ellentétesen két zöld-fehér Bajnokok Ligája-képviselőnk sorsa a 3. fordulóban. A címvédő Győri Audi ETO KC óriási csatában, a sérülések (többek mellett Groot, Tomori, Knedliková és Hansen sem játszhatott) dacára remekül tartotta magát a bivalyerős Rosztov-Don otthonában, az utolsó labda az övé volt, de a lehetőség, így a veretlenség is egy gól miatt elúszott. A miértre két állandó szakértőnk, Borsos Attila és Tóth Tímea mellett Szabó Tamás, a győriek kommunikációs és nemzetközi igazgatója keresi a választ.
A Győr 2/1-es mérleggel áll, továbbjutását nem fenyegeti veszély, de ugyanez elmondható immár az FTC-Rail Cargo Hungariáról is, amely a Thüringer HC otthonában megszerezte első idegenbeli győzelmét és a csoportban a Vardar Szkopje első számú üldözőjévé lépett elő. Németországban a Pena, Kovacsics, Bíró hármas remekelt, de például – immár Matuz Krisztiánnal kiegészülve – arról sem feledkezünk meg, hogy Szucsánszki Zita megszerezte az első gólját az idei sorozatban. Még mindig fájós vállal.
A spanyol futballrészlegben szinte azonnal előkerül a számítógép, amelynek segítségével megmérjük, hány centivel volt kint a labda a Barcelona vezető gólja előtt. Hogy kint volt, afelől kétség sincs, most megmutatjuk, pontosan mennyivel. Emellett Luis Suárez játéka kerül górcső alá. Gyengén megy neki, de vajon ez csak Neymar hiányának köszönhető vagy másnak is? Akad olyan is, aki amondó, már a társak sem bíznak benne annyira, mint korábban.
Azért ronaldózunk is egy kicsit, meg, hogy valamennyire hazabeszéljünk, előszedjük Marko Dmitrovicsot, az Újpest egykori kapusát. Ő ma már az Eibarnál véd, vasárnap a Real Madrid otthonában teljesített szolgálatot, nem rosszul, de azért a második gólnál felvetődik a felelőssége. Majd Hajdu Attila szavaiból kiderül, miért is.

(Sport TV)

A Sport1-en 20 órától élőben sugározzuk a Harmadik Félidő című show-műsorunkat.