Grant Hill halhatatlan, de MVP lehetett volna

Rendkívül erős mezőnyt iktattak be 2018-ban a Hall of Fame-be. Most csak az egykori NBA-játékosokat kiemelve,

• van egy kétszeres MVP-nk, Steve Nash,
• egy korszakos zseni, egyszeres bajnok irányítónk, Jason Kidd,
• az NBA történetének jelenlegi legeredményesebb triplázója, Ray Allen, aki nem mellesleg kétszeres bajnok,
• egy világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes kosaras, nem mellesleg kétszeres Euroliga-győztes, és az NBA-ben is letette a névjegyét: Ő Dino Radja,
• a nyolcvanas évek egyik ellenálhatatlan védője, Maurice Cheeks, aki szintén bajnok
• egy NBA-bajnok, aki a harlemi utcákon is legendának számított, Charlie Scott

Azonban van valaki a sorban, aki bekerült ugyan a Hall Of Fame-be, de szerintünk, ha elkerülik a sérülések, sokkal nagyobb hatással lett volna az NBA-re, és olyan fantasztikus karriert futott volna be, amellyel csak a legeslegjobbak vetekedhetnek.

Emlékszik még mindenki arra, melyik kosaras nyerte 1995-ben és 1996-ban az All-Star gála szurkolói szavazását?

Természetesen Grant Hill. 1995-ben először fordult elő a liga (és bármely más major sport) történetében, hogy egy újonc annyira belopta volna magát a szurkolók szívébe, hogy azonnal ő legyen a legnépszerűbb az All-Star szavazáson. 1996-ban pedig úgy nyerte meg, hogy Michael Jordan már visszatért, és 17 ezer szavazattal többet szerzett másodévesként a Levegő Uránál.

De mi volt mindennek az alapja? Egyrészt, hogy a képességei alapján egyértelmű volt, hogy ő lehet a liga új szupersztárja. Látványosan és hatékonyan játszott egyszerre, 203 centijével irányítót is tudott játszani. A jófiús imidzsét is imádták a szurkolók, mert egyébként egy hihetetlenül intelligens srácról beszéltünk akkor (ma már intelligens férfi természetesen). Édesapja Calvin Hill profi, Super Bowl-győztes NFL-játékos, édesanyja a kollégiumban egy bizonyos Hillary Clinton szobatársa. Talán utóbbi hölgy nevének hallatán nyilvánvalóvá válik, hogy a családnak volt mit a tejbe aprítania, és ezt nem rossz célokra használták, hanem a gyermekük taníttatására és nevelésére. Grant Hill pedig amellett, hogy okos volt, édesapja atletikusságából is jó sokat örökölt, és nem mellesleg 2 méter fölé nőtt. Mike Krzyzewski, egyetemi edzője azt mondja róla, hogy mikor futott, nem is futott, inkább repült.

A Duke-on olyan csapattársai voltak, mint Christian Laettner (Dream Team, Barcelona, a 12. srác) és Bobby Hurley (akitől komoly karriert vártak a ligában, de nem jött össze), és velük együtt 1991-ben és 1992-ben is NCAA-bajnok lett a Duke. A leghíresebb megmozdulása ennek a csapatnak így együtt az 1992-es Kentucky elleni regionális döntőn született, amikor a Duke Laettner buzzer beaterével (The Shot) nyert 104-103-ra, ehhez az egészpályás gólpasszt Grant Hill adta. Sokak szerint az volt minden idők legjobb egyetemi meccse.

Az 1994-es drafton a Detroit Pistons választotta harmadikként Glenn Robinson és Jason Kidd mögött, és már újoncként a csapat motorja lett, Kiddel megosztva kapták az Év Újonca díjat. A Pistonsnál töltött hat éve alatt bebizonyította, hogy az egyik legsokoldalúbb játékos hármas poszton, és olyan statisztikai mutatókat produkált, amilyeneket előtte csak Larry Bird tudott a 2 méter feletti játékosok közül, és azóta is csak LeBron James volt képes hasonlókra 3-4-es poszton. A Detroit Pistonsnál eltöltött első hat szezonjában háromszor volt egyszerre a legjobb pontszerző, lepattanózó és passzoló a csapatban, a csúcs ebből a szempontón 1997 volt számára, amikor 21 pont, 9 lepattanó és 7 gólpassz felett zárt (ez legközelebb Russell Westbrooknak sikerült az NBA-ben 2017-ben).

Az első hat szezonja után 21,6 pont, 7,9 lepattanó és 6,3 gólpassz volt az átlaga, a totál számokban csak Oscar Roberston, Larry Bird és LeBron James az a három játékos, aki felül tudta múlni az első hat szezonjában.

Posztján egyetlen ember vetekedett vele akkoriban, Scottie Pippen, de megkockáztatjuk, hogy Grant Hill 1995 és 2000 között jobb játékos volt nála. 2000-ig minden évben kezdő volt az All-Star gálán, 2001-ben is az lett volna, és 2005-ben ismét odakerült (ezekről alább írunk bővebben). 1997-ben harmadik lett az MVP-szavazáson, 1996 és 2000 között mindig bekerült valamelyik All-NBA csapatba (négyszer a másodikba, 1997-ben az elsőbe). 1996-ban ott volt az atlantai olimpiai csapatban, amely csak azért nem volt erősebb, mint az eredeti Dream Team, mert Michael Jordan nem volt a csapat tagja, és természetesen olimpiai bajnoki címet szerzett.

Elképesztően okosan és hihetetlenül atletikusan játszott, öröm volt nézni. Nem csoda, hogy imádták a szurkolók, és hogy ennek az összeállításnak a nagy része 1994 és 2000 között történt eseteket tartalmaz.

Népszerűségét két cég globális arcként is kihasználta, ő volt a Sprite globális reklámarca. Ezt a szpotot magyarították szakértőnkkel, Dávid Kornéllal:

Ma már furán hangzik, de a Fila akkoriban nyomult a kosaracipők piacán, és a márka elsőszámú nagykövete Grant Hill volt:

Csak a csapatsikerek nem jöttek, hatból négyszer jutott be a csapat a rájátszásba, és azokon is kiesett az első körben. 2000-ben 27 éves volt, fantasztikus évek következhettek volna, szinte garantált volt, hogy ha egyszer összejön egy jó szezon a csapatának, akkor lesz egy MVP-címe, mert képességei alapján megérdemelte volna. 2000-ben sérült meg először komolyan a bokája, még a Pistonsban játszott. Pont a legjobb korban volt, amikor ez történt vele, ráadásul azon a nyáron aláírt az Orlando Magichez, ahol ütőképes csapat kialakításán dolgoztak, amikor Tracy McGradyvel (és egy ideig úgy tűnt, hogy Tim Duncannel is) és Hillel elkezdték az építkezést.

Igen ám, de az a bokasérülés nem gyógyult, és a következő négy szezonban Hill összesen 47 meccsen játszott a lehetséges 328-ból (4, 14, 29 majd 0 találkozó szezononként), és többször is kés alá kellett feküdnie. Ugye nem kell senkinek mondani, hogy egy játékos életében a 28-31 éves korában lejátszott szezonok szoktak a legjobbak lenni? Hill pedig egy 2003-as műtét szövődményeiben majdnem belehalt. Eltörték újra a bokáját, hogy helyre tegyék a rosszul összeforrt csontokat, és fertőzést kapott. A szurkolók ettől függetlenül 2001-ben még nem feledkeztek meg róla, és beválasztották volna az All-Star kezdőcsapatba annak ellenére is, hogy csak négy meccset játszott.

A 2004-05-ös szezonban 32 éves még mutatott ezt-azt az igazi Grant Hillből, be is került az All-Star-csapatba:

Óriási küzdelem volt számára az azt megelőző négy év, rászolgált bőven erre az elismerésre, és egy ilyen szezonra. A 2005-06-os szezont azonban ismét szinte teljes egészében ki kellett ülnie csípőproblémák és sérv miatt. Állítólag a visszavonuláson gondolkodott, de szerencsére még visszatért, és játszott még egy szezont Orlandóban, majd Phoenixbe szerződött, és ezt nagyon jól tette. Az arizonai levegő, orvosok, vagy nem tudjuk ki ekkortájt minden 35 év feletti játékost meg tudott fiatalítani, és ez igaz volt Grant Hillre is. Nem csoda, hogy a köszönőbeszédében ő is kiemelte a Phoenix Suns edzői stábját, akiket csak training staff mafiának nevez. Nyilvánvaló, hogy ennyi sérülés és a kor előrehaladtával, a húszas éveinek játékát már nem tudta bemutatni, de az utolsó orlandói szezonjának formáját öt évre átmentette Phoenixbe, és a harmincas éveinek második felére konzerválták tulajdonképpen.

2010-ben azt is megízlelhette, milyen az, amikor győz a csapata a rájátszásban, a liga történetének első játékosa lett, aki a 16. szezonjában tudta megszerezni első playoff-győzelmét.

40 évesen is volt még ereje arra, hogy egy szezont a Los Angeles Clippersben is játsszon 2012-13-ban, és készült egy mókás videó arról, ahogy Jason Kiddel – akivel együtt voltak az Év Újoncai 1995-ben – beszélgetnek egy New York Knicks – Los Angeles Clippers meccsen az utolsó szezonjukban.

2018-ban a Hírességek Csarnokába is együtt kerülnek majd be. Ilyenek voltak az újoncok 22 évesen:

Grant Hill pályafutásában sokkal több volt, tehetségesebb volt, okosabb volt, jobb volt annál, mint amit elért végül, volt benne legalább egy MVP-cím. A sérülések elvették a legjobb éveit, és ennek fényében különösen szép az, hogy 40 éves koráig játszott, és hogy most bekerül a Hírességek Csarnokába. Nagyon érdekes, ahogyan az alábbi videóban elmondja, hogy azt sajnálja, hogy soha nem volt esélye igazi sikert elérni a csapatával, és picit kételkedett benne, hogy megérdemli-e a Hall of Fame tagságot. Hozzátette, a legtöbben nem is sejtik, min ment keresztül, amikor a sérüléseivel bajlódott.

Hadd idézzük Jason Kiddet a videóból, aki épp akkor játszotta talán pályafutása legjobb éveit, amikor Grant Hill a bokájával bajlódott (2002-ben és 2003-ban döntőben volt a New Jersey Nets-szel): „A sérülések kemények, de te győztes vagy. Már azzal, ahogy magasemberként kezelted a labdát, megváltoztattad a ligát. Mert előtte mindig az irányítók hozták fel a labdát, és mi idegesek lettünk, ha láttuk, hogy ezt te csinálod ellenünk.

Sokan nem tudtunk volna ilyen sérülések után visszatérni. A detroiti években a legjobbak között voltál, szárnyaltál, bárkit átzsákoltál, majd leküzdötted a sérüléseidet, és visszatértél, hogy újra élvezd a játékot. Megérdemled, hogy a Hall Of Fame tagja legyél, besétálj Springfieldbe, és elmondd a gyermekeidnek, hogy a legmagasabb szinten játszottál, és a legjobbak közé tartozol.”