Az RBL először vagy a BVB ötödször? • SportTV

Az RBL először vagy a BVB ötödször?

Sport TV avatar Sport TV 2021. 05. 13. 07:01    
Olvasási idő: 2 perc

86 éve indult útjára a az országos német kupaküzdelem, de csak a 78. döntőre készülnek a csapatok, hiszen a 2. világháború éveiben nem rendezték meg a sorozatot, amely az első 9 kiírásban (1935–1943) a Tschammer-kupa nevet viselte, az 1952–53-as kiírás óta pedig DFB-kupának nevezik. Már az elődkupa 9 fináléjából is 7-et a fővárosban rendeztek meg, 1985 óta pedig folyamatosan a berlini Olimpiai Stadion a serleg sorát eldöntő küzdelem színtere. Idén a Borussia Dortmund a 10., az RB Leipzig pedig a második alkalommal veselkedik neki a trófea megszerzésének.

Az eddigi utolsó gól a két kupadöntős találkoztásain. A múlt szombaton Jadon Sancho a 87. percben betalál Gulácsi Péter kapujába, ezzel nemcsak a három pont sorsát dönti el, hanem talán vissza is juttatja a BVB-t a Bajnokok Ligájába (Fotó: Getty Images)

A Dortmund első döntőjét 1963-ban vívta, ám az első kísérlet sikertelen volt, 3:0-ra kikapott Hannoverben a Hamburger SV-től. Két évre rá viszont már győzött, 2:0-ra felülkerekedett az Alemannia Aachenen, ugyancsak Hannoverben. (Ennek következtében indulhatott az akkor még létező KEK-ben, amelyet egy évre rá meg is nyert, méghozzá az ugyancsak első eurokupadöntőjét játszó Liverpool ellen. Ironikus, hogy a hosszabbításos német győzelem 85 nappal a hosszabbításos angol sikerrel záruló vb-döntő előtt született. A két fináléban, amely egy-egy – nem azonos értékű – aranyat és ezüstöt hozott a résztvevőknek, német részről Siggi Held és Lothar Emmerich, az angol oldalon Roger Hunt lépett pályára.)  A Borussia további kupasikereinek éve 1989, 2012 és 2017, utóbbi döntőjében az Eintracht Frankfurtot verte meg. Ez volt a legutóbb fináléja is, a legtöbb döntőbeli vereséget (3) viszont a kuparekorder Bayerntől szenvedte el.

Lipcse városának volt már kupagyőztese, a VfB (1936) csapatában, s emellett a keletnémet időkben az 1. FC Lokomotive (a VfB jogutódja) ötször, a Chemie egyszer nyerte meg a DFV-kupát (az NDK kupaküzdelmét), de ezeknek az egyesületeknek persze semmi köze sincs a 2009-ben alapított RasenBallsport Leipzighez. Utóbbinak ez volt a 11. idénye a DFB serlegéért folytatott sorozatban, először már másodosztályúként jutott a nyolcaddöntőbe 2015-ben, a második nagy nekifutás tavalyelőtt már a döntővel végződött (Bayern ellen 0–3), tavaly ismét a nyolcaddöntő volt a végállomás (Frankfurt 1–3). Ebben a kiírásban az első körben a Nürnberg (III. osztályú, 3–0), a másodikban a bundesligás  Augsburg (3–0),  a nyolcaddöntőben a Bochum (II, 4–0), a 8 között a Wolfsburg (2–0), az elődöntőben pedig  a Werder Bremen testén keresztül jutott tovább. Az utóbbin kapta Brémában az első gólt, de a normál játékidőben sikerült egyenlíteni, majd a 121. percben fordítani is.
A Dortmund sem kapott gólt a Duisburg (III, 5–0) és a Braunschweig (II, 2–0) ellen, a Paderborn (II)  viszont már sokkal keményebb falatnak bizonyult (3–2, hosszabbításban). Következett a Gladbach idegenben (1–0), végül egy habkönnyű 5–0 a kissé megviselt (Covid!) Kiel ellen. Azaz összeszegezve: mindkét gárda négy meccsét kapott gól nélkül teljesítette, s egy hosszabbításos sikert aratott a Berlinbe vezető úton.

Búcsúzó edzők egymás közt. Edin Terzic (Dortmund, balról) és Julian Nagelsmann  közül az egyik kupagyőzelmet ünnepelhet csütörtök este… (Fotó: Getty Images)

Nem először ütköznek meg az idényben. Január 9-én Lipcsében 3–1-re nyert a BVB (gólok: Haaland 2, Sancho, ill. Sörloth), a „visszavágóra” mindössze öt napja került sor Dortmundban. Ott is s fekete-sárgák nyertek, akik az 52. percben már 2–0-ra vezettek (Reus, Sancho), ám a Lipcse a második félidőben egy viharos negyedórával egyenlíteni tudott (Klostermann, Dani Olmo). A győztes gólt aztán a 87. percben Jadon Sancho szerezte, aki a tavalyihoz képest visszafogottabb idényében végül „RB-ölőnek” bizonyult eddig, csapata hat góljának a felén ő juttatta a labdát Gulácsi Péter kapujába. Válogatottunk másik erőssége, Willi Orbán is ott volt a pályán a BVB elleni mindkét bajnokin, bár a most szombati találkozón nem szerepelt valami fényesen, a háromból két gólnál is csak nézni tudta a dortmundiak sikeres akcióját.
Ők ketten most is ott lesznek a kezdőben, Angelino viszont nem. Julian Nagelsmann egész egyszerűen kihagyta a meccskeretből az ősszel még remeklő, de a tavaszi idényre elsősorban sérülések miatt formájában jócskán visszaeső spanyol hátvéd-középpályást. Ha a Lipcse megnyeri a serleget, Nagelsmann lesz a legfiatalabb győztes edző a kupahistóriában a maga 33 évével. Ez lesz azonban mindenképpen az utolsó kupameccse a lipcseiek élén, akárcsak Edin Terzicé a dortmundiakén. A dicsőség és a mintegy 50 millió eurós győzelmi bónusz megszerzése mellett tehát mindkét együttes játékosai az idény végén elköszönő trénerüknek is szeretnének szép búcsúajándékot adni. De ez csak az egyik társaságnak sikerülhet!

DFB-KUPA, döntő. Sport2 20:00 RasenBallsport Leipzig–BV 09 Borussia Dortmund (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila és Mészáros Ábel)

Cookie beállítások