Vigasztrófea a Juvénak? • SportTV

Vigasztrófea a Juvénak?

2021. 05. 19. 07:16    
Olvasási idő: 3 perc

Az Atalanta újra kiváló, a Juve – önmagához képest – pocsék idényt fut. Bár az Olasz Kupa presztízse még mindig magas Itáliában, könnyen meglehet, hogy a bajnoki és kuparekorder nem marad trófea nélkül a futballév végén sem, szurkolói mégis kudarcként gondolnak majd vissza a 2020–21-es szezonra.

Ezért a míves serlegért folyik a küzdelem szerda este Reggio Emiliában – immár a 72. alkalommal (Fotó: Getty Images)

A bergamói csapat az elmúlt esztendőkben megalkuvás nélküli, lendületes támadójátékával belopta magát Itália, de egész Európa-szerte a futballfanok szívébe. Az előző „Covid-idényben” ráadásul a BL-ben is megcsillogtatta képességeit, egészen a negyeddöntőig verekedte el magát, s ott is minimális vereséget szenvedett (1–2) a későbbi döntős PSG-től.  Ebben az idényben is sikerült továbbjutnia a csoportkörből, de a jóval tapasztaltabb, győzelmi rekorder Real Madrid már túl nagy falatnak bizonyult (0–1, 1–3) Gian Piero Gasperini mester fiai számára. Ugyanakkor a „kis Inter” (hagyományos szerelése megegyezik a miláóiak kék-fekete hosszanti csíkos szerelésével) a Serie A-ban most sem tagadja meg önmagát: egy játéknappal a zárás előtt 90 góljával a leggólerősebb klubnak bizonyul, öttel szerzett többet az aktuális 4. Napolinál, hattal a már bajnok Internél. Ugyanakkor 45 kapott találata első ránézésre nem tűnik kevésnek, mégis csupán négyen úszták meg eddig kevesebbel (Inter 34, Juve 37, Napoli 42, Milan 41). Hol vannak már azok az idők, amikor a védekezés hazájában nemcsak a bajnok, hanem az első négy-öt csapat is meccsenként egynél kevesebb kapott góllal zárt egy-egy teljes bajnoki idényt?…

Idén árilisban győzelmnek örülhetett az Atalanta a rekordbajnok ellen a Serie A-ban Ruszlan Malinovszkij 87. percben elért győztes találata után (Fotó: Getty Images)

Az ABC (Atalanta Bergamasca Calcio) – amely az utolsó előtti fordulóban véglegesítette sorrendben harmadik idényben is a BL-indulását  – a Coppa Italiában is rendesen kitett magáért. A nyolcaddöntőben – az élcsapatok hagyományosan csak ott rajtolnak az olasz nemzeti kupaküzdelemben  – a Cagliarit 3–1-re, a negyeddöntőben a Laziót 3–2-re verte meg, egyaránt a Gewiss Stadionban, amelyet korábbi, nem szponzornevén Stadio Atleti Azzurri d’ Italiaként jobban ismernek a nagyvilágban. Következett az olasz (és spanyol) specialitásként kétmeccses elődöntő, amelyet a címvédő Napolival kellett megvívni. A nápolyi 0–0-t biztos hazai 3–1 követte, így két év után, immár ötödször sikerült a döntőt elérni. Az eddigi négy fináléból csak az első, az 1963-as volt sikeres (3:1 a Torino ellen, a később az Interrel BEK- és Világkupa-győztes, a válogatottal Európa-bajnok Angelo Domenghini mesterhármasával), a másik háromban a Napoli, a Fiorentina és a Lazio is jobbnak bizonyult a bergamóiaknál.

Ötödik finálé  – az ötödik ellenféllel. A Juvéval még nem volt, következésképp a 19 döntőjével és az ebből szerzett 13 trófeával rekorder öreg hölgy új riválist kap 20. Coppa Italia trófeaharcára. Olaszország „minden-csúcstartójára” (egyedül a BEK-/BL-ben jobb a Milan 7 elsőséggel) nem járnak jó napok. Bár januárban még összejött a Szuperkupa-elsőség a Napoli ellen, aztán előbb a 9 sorozatban megnyert bajnoki cím után a tizediket kellett elengednie, aztán jött az ő szintjén korai, nyolcaddöntős BL-kiesés a Portótól, s most már ott tartunk, hogy az őszi Bajnook Ligája-indulás is jelentős veszélyben van. Ha a Napoli otthon nyer a Verona ellen és a Milan elviszi mindhárom pontot éppen Bergamóból, a Juve szintén 9 éves széria után ideiglenesen búcsúzhat a milliomos elitligától. Persze lehet, hogy amúgy sem indulhatna. A Szuperliga-kísérlet után ugyanis csak a Juve maradt a két spanyol óriáson kívül a harmadik „hivatalos tag”, és az UEFA-fegyelmi vége szélsőséges esetben a kizárás is lehet. (Azért a harciasságot talán kordában tartja a józan ész a földrész szakszövetségének legfelsőbb vezetőiben.)

A két mosolygó tréner. Gian Piero Gasperini  (balról) edzőként csaknem annyival többet ért el kollégájánál, mint Andrea Pirlo játékosként  az ősz mesternél (Fotó: Getty Images)

A kupában is csikorgósabb volt a Juve útja, mint riválisáé. Az első körben csak hosszabbításban sikerült legyűrni a Genoát (3–2), a másodikban ugyan jött egy könnyebb akadály a másodosztályú SPAL csapatában (4–0), az elődöntőben csak egyetlen gól döntött (2–1, 0–0)  a ligában akkor még csak vezető, most már bajnok Inter ellen.
Ebben az idényben ez lesz a harmadik Juve–Atalanta csata, a zebracsíkosak még nem verték meg az ABC-t, a torinói 1–1 után Bergamóban a 87. percben elért Malinovszkij-góllal a hazaiak otthon tartották mindhárom pontot.

Cristiano Ronaldo persze már az Atalanta kapujába is betalált. Igaz, „csak” 11-esből a tavaly júliusi bajnokin (Fotó: Getty Images)

Persze, egy igazi ász azért ott van a Juventus kártyapaklijában: Cristiano Ronaldo, aki győzelem esetén klub- és válogatott címeket egybevéve 32. trófeáját szerezheti meg. Márpedig ő bármikor, bárhol, bármely ellenfél kapujába képes betalálni, s bár az Atalantát a gólgazdag meccsek jellemzik, könnyen meglehet, akár szerda este egyetlen gól is eldöntheti a Coppa Italia legújabb kiírásának sorsát.
A távolabbi és a közelmúlt egyértelmű torinói sikert sugall Reggio Emiliában, az elmúlt negyedév eseményei az Atalanta mellett szólnak. Igazi háromesélyes csata várható a 72. Olasz Kupa-győztes címéért.

Kapcsolódó

COPPA ITALIA – AZ EDDIGI GYŐZTESEK

13:   Juventus
  9:   Roma
7:   Inter, Lazio
6:   Fiorentina, Napoli
5:   Milan, Torino
4:   Sampdoria
3:   Parma
2:   Bologna
  1:   Atalanta, Genoa, Vado, Venezia, Vicenza

COPPA ITALIA, döntő. Sport2 20:15  Atalanta BC–FC Juventus (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kemenes Szabolcs és Várhidi Péter)