Lomacsenkóból a bunyó Voldemortja lett • SportTV

Lomacsenkóból a bunyó Voldemortja lett

2021. 12. 11. 18:49    
Olvasási idő: 2 perc

Vaszil Lomacsenko a ghánai Richard Commey ellen próbálja meg folytatni visszatérését a bokszvilág csúcsára.

Bevallom, 2007 óta elfogult vagyok Vaszil Lomacsenkóval (15-2, 11 K. O.-T. K. O.) szemben, amikor volt szerencsém a helyszínen látni az Albert Szelimov elleni vb-döntőjét 57 kg-ban az amatőr-világbajnokságon Chicagóban. Pontozással kikapott ugyan Szelimovtól, de ahogy a döntőig elment (a később profiként 23-4-es mérlegig jutó Abner Cottóval kezdett, majd fehérorosz, mexikói és kínai is volt az ágán – ez a lista kis súlyban minimum életveszélyes…) imponáló volt, mindenféle pontozói „gépészkedés” dacára.

A vb-ezüst után „szanaszét” nyerte magát az amatőrök között, majd a profiknál kisebb döccenők (a második fellépésén, már vb-címmeccsen vitatható körülmények között kikapott Orlando Salidótól) dacára eljutott a súlycsoportoktól független rangsor tetejére.

Aztán tavaly októberben címegyesítő mérkőzésen egyhangú pontozással alulmaradt Teofimo Lópezzel szemben. Toronymagas favoritként, megérdemelten. Nagy álma, hogy egyesíti a négy nagy szervezet könnyűsúlyú bajnoki övét, nagyon messzire került tőle. Az, hogy sérült vállal bokszolt, és nem sokkal a találkozót követően meg is kellett műteni, legfeljebb kifogásnak volt jó, a tényen, hogy ott állt öv és talán nagyobb motiváció nélkül, nem változtatott.

„Ha veszítesz, mindig nehéz folytatni a pályafutásod. Meg kell találnod a motivációt. Meg kell találnod, ami visszavezet az edzőterembe, a kemény edzések világába. Már értem, mások mit értettek ezalatt. De ez a sport, ez a boksz. És ezért szeretjük a bokszot” – mondta a helyzetről később az ukrán klasszis Az operáció és a rehabilitáció után a visszatérés mellett döntött, ráadásul nehezített pályán. Előbb a kilencedik menetben elsöpörte a korábban csak Lópeztől (és tőle is pontozással) kikapó Nakatani Maszajosit, másodjára pedig bevállalta az egykori világbajnok Richard Commeyt. Ha nyer, legalább egy szervezetnél az új egyesített világbajnok, George Kambosos hivatalos kihívója lesz, akkor talán könnyebben vissza tud térni a tavaly októberben elhagyott ösvényre.

„Továbbra is motiválnak a céljaim, ezek közül az egyik, hogy vitathatatlan bajnok legyek. Commey a súlycsoport egyik legveszélyesebb bunyósa, de az utamban áll. Erős, nagy az ütőtávja és tapasztalt. Érdekes kihívás lesz a számomra, és tudom, a szurkolók már alig várják ezt a meccset” – jelentette ki az eddig három súlycsoportban (pehely, kiskönnyű, könnyű) vb-övet szerző Lomacsenko.

A mostani helyszín neki kedvez, hiszen a New York-i Madison Square Gardent a második otthonának tartja, immár ötödik alkalommal lép ott ringbe. Korábban Roman Martínezt, Guillermo Rigondeaux-t, Jorge Linarest és José Pedrazát is itt verte meg, úgy, hogy csak utóbbi ellen volt szükség pontozókra. Most is alighanem ütésfesztivál lesz, illik is megtisztelni a boksz Mekkáját, hiszen a fő arénába két év után tér vissza a professzionális ökölvívás. Eddig a pandémia minden kísérletet T. K. O-val hiúsított meg…

Ami viszont érdekes, hiába Lomacsenko pedigréje, egyelőre az „öves” bunyósok közül senki sem emlegeti túl hangosan, hogy vele szeretne bokszolni. Persze, nem hülyék, hiszen a pénz ugyan rendben lenne, de talán még 50-50-ről sem indulna senki ellene. A helyzetre egy kommentelő talált magyarázatot: „Senki sem hívja ki Lomát, mert Loma most olyan, mint Voldemort a Harry Potterben. Mindenki fél tőle és nem mondja ki a nevét.”

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban kiderülhet, mennyire kell félni napjaink Lomacsenkójától.

A Sport1-en szombatról vasárnapra virradóra 3 órától élőben közvetítjük a Lomacsenko-Commey mérkőzéssel fémjelzett gálát.