Meccsdömping – döntősökkel • SportTV

Meccsdömping – döntősökkel

2022. 03. 26. 14:45    
Olvasási idő: 5 perc

Négy felkészülési mérkőzést közvetítünk szombaton, háromban közülük az elmúlt évek nagy tornáinak finalistáit is mutatjuk. A 2018-as vb-döntős horvátok, a tavalyi Eb-ezüstérmes angolok és az ugyancsak tavalyi Nemzetek Ligája-második spanyolok meccsét is mutatjuk, no meg a Nationaelfét, amely ugyan nyolc éve döntőzött legutóbb, de a győztes és vesztes finálékat egybe számítva minden idők legtöbbszörös finálé-résztvevője.

Luka Modric közel a másfélszázadik válogatottságához továbbra is a horvátok első számú szupersztárja (Fotó: Getty Images)

HORVÁTORSZÁG–SZLOVÉNIA   

A legutóbbi vb-ezüstérmes négy év alatt ugyan sokat változott, de a kulcsemberek többsége ugyanaz maradt, Idősebb, még sokkal rutinosabb, de érezhetően lassabb is lett a csapat, s továbbra is hiányzik belőle egy klasszikus befejező csatár. Azon a poszton gyengébb az együttes a korábbi nagy horvát válogatottaktól, nemhogy Suker-, de Olic-szintű gólzsákja sincs a jelenlegi gárdának.
A két egykor azonos állam kötelékébe tartozó szomszéd a függetlenségük kikiáltása óta eltelt bő három évizedben jó néhányszor megmérkőzött egymással. 11 eddigi csatájuk összmérlege a „nagyobb testvér”, Horvátország fölényét mutatja (7 győzelem és 3 döntetlen mellett csupán 1 vereség). Az egyetlen szlovén siker a jelen vb-selejtezősorozat első csoportmeccsén született (1–0, Ljubljanában, Lovric góljával tavaly márciusban), a „visszavágón”, a két válogatott legutóbbi összecsapásán a horvátok 3–0-ra diadalmaskodtak (g.: Livaja, Pasalic, Vlasic). Modricék végül 23 ponttal megnyerték a H-csoportot, a szlovénok viszont a szlovákokkal azonos pontszámmal (14) csak a 4. helyen végeztek.
A szombati meccs különleges a helyszínére nézve. Noha országaik szomszédosak, elutaztak mintegy 4000 kilométerre, hogy játsszanak egymással. (Persze nem csak ezét a meccsért, három nap múlva a horvátok Bulgáriával, a szlovénok a házigazda Katarral csapnak össze, ugyancsak al-Rajjanban.
A horvátok akár előzetes információkat is gyűjthetnek, hiszen novemberben nekik biztosan lesz jelenésük Katarban, a vb-n.
Dalic kapitány kijelentette, mind a 25 játékosának szerepet ad a két közel-keleti találkozón, a „veterán klasszikus trió”), a 146-szoros válogatott Modric, a 33 esztendős csapatkapitány-helyettes Vida és a 32 éves szélső középpályás Perisic is vélhetőleg a kezdőben kap helyet: Perisic interes csapattársa, Brozovic viszont sérült, így Dalic nem tudja teljes személyi összetételben pályára küldeni a megálmodott 3-5-2-ben együttesét. Valószínűleg a Celtic játékosa, Juranovic pótolja Brozovicot.
Matjaz Kek viszont egy-két játékost elhagyott legutóbbi, novemberi  Ciprus elleni győztes együtteséből, többek közt a százszoros válogatott Jokico és a válogatott örök szereplési listáján 7. (79 meccsel), góllistáján holtversenyes 4. Ilicicet  (17), valamint, de Miha Blazic ismét kerettag, a Fradi hátvédje letöltötte nemzetközi eltiltását.

ANGLIA–SVÁJC

A középen ünneplő Granit Xhaka a Wembley-ben egy mérkőzésnyire kerülhet a százas határhoz (Fotó: Getty Images)

Mindkét csapat megnyerte vb-selejtezőcsoportját, az angolok a miénket, a svájciak pedig éppen az angolok Eb-döntős legyőzőjét, Olaszországot előzték meg, amely azóta már el is búcsúzott a pótselejtezőben, óriási megrökönyödést okozva. A vb előtt persze még az NL csoportkör is vár a csapatokra, az angolok hogy, hogy nem, ismét a mieinkkel – no meg az olaszokkal és a németekkel – küzdenek meg, a svájciak csoportellenfelei, ugyancsak az A-ligában a két ibériai válogatott és az Eb-negyeddöntős Csehország.
A két válogatott közös múlja mérkőzésekben gazdag. Az első, 1947-es összecsapásukkal együtt 75 év alatt 26-szor mérkőztek meg, az összmérleg: 17 angol, 3 svájci győzelem, 6 döntetlen mellett. Legutóbbi találkozójuk tétmérkőzés volt, az első Nemzetek Ligája-kiírás (2018–19) bronzmeccse Guimaraesben, amelyet gól nélküli 120 perc után 11-es párbajban az angolok 6-5-re nyertek meg.
Gareth Sothgate-nek már a meccs előtt le kellett mondania sérülések miatt Abraham, Ramsdale, James és Alexander-Arnold szolgálatairól, majd megbetegedett Johnstone, Sakánál pedig Covid-fertőzést mutatott ki a teszt. A kieső jobbhátvédek miatt az újonc Kyle Walker-Peters kerülhet a kezdőcsapatba, A két frissen behívott Crystal Palace-játékos, Guehi és  Mitchell szintén bemutatkotásra vár a három oroszlános nemzeti csapatban. Harry Kane pedig egy gólra van Bobby Charlton 49-étől, szeretné már ezen a találkozón utolérni az eddigi egyetlen angol világbajnok csapa kapitányát.
Svájcnak sem áll rendelkezésére legjobb együttese, két kapusa, Sommer és Kohn is kiesett sérülés miatt, így a Dortmund hálóőre, Kobel állhat be a kapufák közé. Kimarad a csapatból a nemrég a Juventusba igazoló Zakaria és a nemzeti csapatban már 14 gólos Seferovic is, utóbbi szerepét Gavranovicnak kellene átvennie. A Newcastle védője, Schär közelítőizom-problémák miatt nem szerepelhet. Két, már vagy majdnem százszoros válogatottra is vár szerep a Wembley-ben, Shaqiri, aki már elérte a centenáris határt, lesz a csapat irányítója, Xhaka pedig most lehet 99-edszer csapattag és kedden Zürichben Koszovó ellen ünnepelheti meg a jubileumi pályára lépést.

SPANYOLORSZÁG–ALBÁNIA

Perdi poétikusan ifjú kora ellenére lassan a spanyol válogatott egyik meghatározó játékosává érik (Fotó: Getty Images)

Meglehetősen egyoldalú a két együttes örökmérlege: eddig 7 mérkőzést játszottak, valamennyit az ibériaiak nyerték meg, s valamennyi tétre menő találkozó volt. (Azért lehet páratlan, mert az 1992-es Eb-re seléejtező csoportmeccsek utolsó körében az albániai meccset az UEFA a helyi zavaros belpolitikai helyzet miatt törölte – lévén hogy egyik csapat helyezést sem változtatta volna meg, ha lejátsszák.)
Ez az összmérleg nagyjából a jelenlegi esélyeket is modellezi, a felkészülési meccsek legnagyobb szenzációja lenne, ha az albánok nem vereséggel hagynák el az Espanyol stadionját szombat este.
A spanyolok kapitánya, Luis Enrique kihagyta a keretből David De Geát, pedig az MU kapusa remek formában véd az utóbbi hónapokban. A mester azonban feltétlenül bízik Unai Simónban, ő a furia roja első számú kapuvédője. Számos újoncot és fiatalt hívott be keretébe Luis Enrique David Raya (Brentford), Soler, Guillamón, Gavi, Raul de Tomás és Yeremi Pino személyében. A sok fiatal ellenére a kezdőben a tapasztaltabbak lesznek többségben. A hírek szerint a csatártriót  Ferran Torres, Sarabia és Dani Olmo alkotja majd, Morata csak a kispadon kezd, pedig a Juve csatára a keret legeredményesebb tagja 23 eddigi válogatott góljával.
Az albánoknál Manaj Covid-tesztje pozitívnak bizonyult, Bajrami pedig sérülés miatt nem játszhat. Várhatüan Edoardo Reja csapatában Strakosha kezd a kapubanm, míg Armando Broja alighanem csak csere lesz. Bár ha valaki, mi aztán tudjuk, akár csereként is mire képes a Southampton futballistája.

NÉMETORSZÁG–IZRAEL

Hansi Flick irányításával még százszázalékos a Nationaelf, igaz, még „csak” 7 mérkőzésből  (Fotó: Getty Images)

Az eddigi négy német–izraeli (pontosabban két izraeli–nyugatnémet és két Németország–Izrael) csatát egyaránt a Nationalelf nyerte meg, összesen 12–1-es gólkülönbséggel. Ez igazából három nem túl fölényes és egy kiütéses mérkőzésből állt össze. Hogy Hansi Flick jelenlegi együttese mekkora különbséggel nyer a sinsheimi PreZero Stadionban, nem tudni, az viszont valószínűsíthető, hogy csak-csak képesek lesznek több gólt szerezni vendégeiknél.
Németország amúgy a kezdeti – még Joachim Löw regnálására tehető – gyengélkedés utám 9 pontos fölénnyel nyerte meg vb-selejtező csoportját, Izrael hasonlóan nagy különbséggel, 7-tel maradt el a pótselejtezős 2. Skóciától a sajátjában.
Hansi Flick együttese az olaszokkal, az angolokkal és a mieinkkel mérkőzik meg az NL június eleje és szeptember vége közti alapszakaszában az A-ligában, Gadi Brumer csapata – feltéve, ha az ideiglenes kapitány végleges státust kap – a B-liga 2. csoportjában szerepel Izland és Albánia, s ha a háborús helyzet addig megoldódik – Oroszország társaságában.
A Nationalelf legutóbbi tétmeccsén 4–1-re múlta felül az örményeket, legutóbbi hazai találkozóján pedig 9–0-ra tönkrezúzta Liechtensteint. A csapat 2016-ban még elődöntős volt az Eb-n, de a 2018-as vb-n először históriája során nem élte túl a csoportkört, a tavalyi kontinensbajnokságon is 11 perc választotta el őket a csúfos kieséstől, amely aztán a nyolcaddöntőben be is következett. Két előkészületi mérkőzése Izrael és Hollandia ellen lesz (utóbbit is közvetítjük majd, felvételről), aztán az olaszokkal kezdi majd az NL csoportküzdelmeit.
Legutóbb a két csapat 2012-ben mérkőzött meg, az akkori győzelmet Gómeznek és Schürrlének köszönhetik a németek a Salzburgban lejátszott találkozón.
Izrael is győzelemmel fejezte be a vb-selejtező sorozatot (3–2 Feröer ellen). Három legutóbbi felkészülési mérkőzéséből egyszer veszített  Portugália ellen (0–4), előtte legyőzte Montegerót (3–1) és Guatemalát (7–0), de utóbbi találkozót 2018 végén (!) játszotta, azóta egy kivétellel csak tétmeccseken (Eb- és vb-selejtező, valamint Nemzetek Ligája) szerepelt.
Flick nélkülözi a megbetegedő Gnabry szolgálatait, helyette Julian Brandtot hívta be a keretbe. Schlotterbeck és Stach abban reménykedik, hogy a két meccs valamelyikén bemutatkozhat, Raum viszont már negyedik mérkőzését játszhatja balhátvédként. A támadóegységet a Draxler, Sané, Musiala középpályástrió alkothatja, az ék Wernert támogatva. Azért a csapatba bőven jut rutin is, amelyet a Neuer, Rüdiger és Gündogan képvisel majd.
Izrael elöl helyezkedő tróijának egyik tagja Dabbur lesz, aki 13 eddigi találatával a jelenlegi keret legeredményesebb tagja, mellette Natho és Szolomon kerülhet a csatársorba. A taktikai hadrend valószínűleg 3-4-3 lesz, Dasza kerülhet a jobbhátvéd jóhelyére, Nir Bitton a védelem közepére.  Dror Peretz és Davidzada alighanem helyet kap a középpályássorban. Az együttesben egyébként öt újonc is van, közülük ketten a Maccabi Haifa játékosai, kérdés, hányan kerülnek pályára ötükből.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK. Sport2 15:00 Horvátország–Szlovénia (kommentátor: Bartha Zoltán); Sport2 18:15 Anglia–Svájc (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 19:45 Spanyolország–Albánia (kommentátor-műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport2 20:30  Németország–Izrael (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván); Sport1 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván)