Magához tér-e a Liverpool? • SportTV

Magához tér-e a Liverpool?

2022. 09. 13. 12:20    
Olvasási idő: 6 perc

Négy élő tévés, egy AMC Mikrós közvetítéssel jelentkezünk a BL második fordulójának első napjáról – a szokott előzményekkel és befejezéssel (Youth League-mérkőzés, felvezető műsor, összefoglaló). Az est csúcsmeccsének az elmúlt öt évben háromszor finalista, összesen hatszoros BEK-/BL-győztes Liverpool és a négyszeres kupabirtokos Ajax összecsapása ígérkezik

Szalah gyengélkedése miatt most elsősorban a kolumbiai Luis Díazra hárul a gólszerzés kötelessége Liverpoolban (Fotó: Getty Images)

VIKTORIA–INTER (C-csoport)

Ünnepelhetik-e Lautarót a társak Brnóban is? (Fotó: Getty Images)

A két klub először találkozik az európai kupaporondon. A csehek négyes bajnoki győzelmi sorozatába mintegy beékelődik a múlt szerdai 1–5 a BL-rajton Barcelonában. Három napra rá Olomoucból már ismét sikerült hazavinniük a három pontot, méghozzá úgy, hogy háromszor is sikerült vezetést szerezniük – Chory duplájával, amelyet mindkétszer Chytil eegyenlített ki, de harmadszorra Havel találatára már nem volt válasza a Sigmának. Ezzel a Plzen azonos pontszámmal (19), kevésbé jó gólkülönbséggel áll a vezető Sparta mögött 8 játéknap után, de eggyel kevesebb mérkőzésből. A vendég Inter elfogadható rajt után előbb a bajnok Milantól kapott ki a Derby della Madonninán (2–3), majd a Bayerntől is vereséget szenvedett, amelynek különbsége (0–2) még a fekete-kékeknek hízelgő a játék képe alapján. A hétvégi Torino elleni 1–0 is (ugyancsak a San Siróban) meglehetősen nyögve nyelősre sikeredett, Brozovic a normál játékidő utolsó előtti percében tudta csak megszerezni a találkozó egyetlen gólját. Ezzel együtt az Inter nincs BL-helyen (!) 6 forduló után, igaz, a táblázat élmezőnye olyan szoros, hogy csupán két ponttal van elmaradva a vezető Napoli, Atalanta kettőstől.
A Viktoria egyébként hazai pályán megnyerte legutóbbi 8 európai kupameccsét a 2018–19-es idény 4. játéknapján a Real Madridtól elszenvedett 5–0-s vereség óta. Otthon amúgy veretlen olasz klubok ellen, a Milannal 1–1-et, a Romával 2–2-t játszott, a Napolit pedig 2–0-ra, majd Nápolyban is 3–0-ra legyőzte a 2012–13-as Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért vívott párviadalban.
Az Inter idegenbeli mérlege cseh klubok ellen 2 győzelem, 1 vereség, utóbbit a Spartától szenvedte el 3–1-re a 2016–17. évi El csoportkörében. Simone Inzaghi bár  Torino ellen visszatette a kapuba állandó kezdőjét, a rutinos Handanovicot, lehet, hogy a Bayern ellen jól védőúj szerzeményt, Onanát védeti Plzenben. Más változtatások is elképzelhetők a csapaton a hét végi, ugyancsak keménynek tűnő udinei bajnoki előtt, a szombaton kispadon kezdő Gosens, Mhitarjan, Bastoni hármasból valaki, vagy akár mindhárman kezdhetnek, elöl meg Lautaro pertnere Correa lehet, Dzekót a kispadra szorítva.
A hazaiaknál a szombaton duplázó Tomas Chory alighanem megőrzi a helyét, a kispadra kényszerítve Fortune Basseyt, pedig a Fradi kölcsöncsatára a selejtezők 6 meccsén 4 góllal segítette a csapatot a főtáblára. A Barca-meccshez hasonlóan Michal Bílek Buchát és Kalvachot teszi a középső „duplahatos” posztokra, Jan Sykora pedig, aki a legutóbbi három meccsen kétszer is betalált, az egyiket a Camp Nouban szerezte, a jobb szélen kaphat helyet  a támadó középpályás trióban.

SPORTING CP–TOTTENHAM (D-csoport)

A két gárda először játszik kupameccset egymással, noha a portugálok 1955 óta 347, az angolok 1961 óta 248 meccset játszottak már az európai trófeákért zajló sorozatokban. Az első játéknapon, múlt szerdán mindketten győztek, a Sporting meglepő 3–0-s sikert aratott Frankfurtban, az El-címvédő otthonában, a Spurs otthon verte meg 2–0-ra a Marseille-t. Azóta csak lisszaboniak játszottak tétmeccset, vasárnap a José Alvalade Stadionban 4–0-ra verték meg a Portimonensét a Barcától kölcsönvett Trincao duplájával, valamint Pedro Goncalves és Nuno Santióos találatával. Ezzel együtt is csak 6.-ak a bajnoki táblázaton, s már 8 pont a hátrényuk a százszázalékos listavezető FC Porto mögött. A londoniak nem játszottak a Nagy-Britanniában kihirdetett országos gyász miatt.
Az SCP szép győzelmét Frankfurtban kissé beárnyékolta az izomsérülést szenvedő St. Juste kényszerű kiállása, a holland-St. Kitts és Nevis-i középhátvéd a kedd esti találkozón nem szerepelhet. További gondokat okozhat a védelemben, hogy a bajnokin Inációt és Luis Netót is le kellett cserélni, előbbi inkább elővigyázatossági váltás volt, utóbbi viszont könnyek közt jött ke a pályáról, s nem játszhat este az Alavaladéban. A 20 éves Marsa még nagyon tapasztalatlan, így  Ruben Amorim Oedro Porrótt vagy Ricardo Esgaiót rendeli vissza a védelem közepére, emiatt Matheus Reis és/vagy Ugarte visszakerülhet a kezdőcsapatba.
A vendégektől csak Lucas Moura bevethetetlen ínsérülése miatt, a helyén Bryan Gil került be a lisszaboni utazókeretbe. Az egyhetes szabadság ritka lucusa megengedi Antonio Conténak, hogy akár változatlanul hagyja a Marseille elleni győztes 11-ét. Ha így lesz, Richarlison és Lenglet újra a kispadra kényszeríti a Kulusevski, Ben Davies duót. Ha  Richarlisonnak sikerülne ismét dupláznia, ő lenne az első játékos a BL történetében Diego Simeone 1996-os rajtja óta, aki az első két mérkőzésén egyaránt kétszer talál be a kapuba.

LIVERPOOL–AJAX (A-csoport)

Dusan Tadics (középen) hatalmas tapasztalata sokat nyomhat latban az Ajaxnak az Anfield Roadon is (Fotó:Getty Images)

Eddig négyszer találkoztak az európai kupaszínpadon. Az első két meccsük oda-vissza párviadal volt az 1966–67-es BEK második fordulójában, az első találkozón a már Rinus Michels irányította holland bajnok 5:1-re lelépte a vörösöket, Klaas Nuninga duplázott, Cruyff „csak” egy gólt jegyzett, az Anfielden aztán a visszavágón a nagy Johan duplázott, meg a világbajnok Roger Hunt is, ezzel alakult ki a 2:2-es végeredmény. Ezt követően 54 évvel később, a 2020–21-es BL-csoportkörben játszottak, akkor oda-vissza az angolok nyertek egyformán 1–0-ra, Amszterdamban saját védő, Tagliafico, Liverpoolban Curtis Jones talált Onana kapujába.
Az Ajax formája tartósan jónak, a Liverpoolé igencsak hektikusnak mondható. A holland együttes megnyerte legutóbbi öt meccse mindegyikét – közte múlt héten a Rangers ellen 4–0-val rajtolt a milliomos csúcsligában is. Százszázalékos teljesítménnyel, 18 ponttal vezeti az Eredivisiét, +18-as gólkölönbséggel, két ponttal megelőzve az ősi vetélytárs Feyenoordot. Vasárnap a Heerenveent ütötte ki 5–0-ra, Kudus (2), Klaassen, Taylor és Brobbey góljával.
A Liverpool augusztus 22-én kikapott az addig 0 pontos Man Unitedtől (2–1), majd öt napra rá rúgott egy 9-est a Bournemouth-nak, kapott gól nélkül, majd kínnal-keservvel legyűrte a Newcastle-t 2–1-re, végül a Premier League-ben gól nélkül remizett a Mersey-parti derbin. Ezzel a PL-ben csupán a 7., már öt ponttal lemaradva a vezető Arsenal, Man City, Spurs triótól. Ezt követte aztán a katasztrofális zakó Nápolyban, a helyzetek alapján az az 1–4 könnyebben lehetett volna mondjuk 1–6, mint esetleg 3–4… Jürgen Kloppnak, tehát ugyancsak össze kell rántania legénységét, mert az Ajax szokásos „csikócsapata” félelmetesen gyorsan és nagy hatékonysággal kontrázik.
Thiago Alcantara viszatérése Nápolyban örvendetes volt a Liverpoolnak, bár a brazil-spanyol játékmester egyedül kevés volt a kék lavina ellen. A sorból ugyanis továbbra is bevethetetlen Henderson, Naby Keita, Oxlade-Chamberlain és Jones is, kicsi a választék. Igaz, Fabio Carvalho visszatérhet lábsérülését kiheverve, de Konaté, Ramsay és Kelleher is sérülését ápolgatja, előbbi kettő biztosan nem játszhat, miként Robertson sem, aki éppen hat napja Nápolyban dőlt ki a sorból. Klopp alighanem mellőzi most Milnert a nápolyi betli után, Matip pedig arra készül, hogy étvegye Gomez helyét a védelem tengelyében. Mivel a vörösöknek a Chelsea elleni hétvégi derbire is jó erőket kell bevetniük, az egyik legnagyobb sztár, Szalah kimaradhat, Diego Jota áll készen arra, hogy átvegye a posztját.
A Rangers elleni 4–0 negyedik gólszerzője a gólöröm közben rásérült kissé épphogy gyógyult lábára, de a Heerenveen ellen zöld utat kapott a dokiktól, talán az Anfielden is kezdhet. Nem úgy a balhátvéd Wijndal, akinek a bokasérülése még nem jött teljesen rendbe. Bassey rúgást kapott vasárnap a lábára, csapata 10 emberrel fejezte be a meccset, mert Schreuder mester már a 72. Percben becserélte ötödik emberét. Ám a sérülése nem komoly, kezdhet kedd este és valószínűleg a 20 éves Taylor is megtarthatja helyét a középpályássor bal szélén.

LEVERKUSEN–AT. MADRID (B-csoport)

Keddi mérkőzéseink közül ennek a párosításnak a legnagyobb a kupamúltja, ez már a 9. európai kupamérkőzése lesz a két csapatnak. A mérleg kissé a madridiaknak kedvez (2–3–3), főként ha figyelembe vesszük, hogy 3-3 a csoportkörös és az egyenes kieséses meccsek megoszlása, és mindkét ki-ki pátviadalt az Atlético zárta sikerrel, a 2015-ös BL-nyolcaddöntőben két 1–0-s hazai győzelem után csak a 11-esek döntöttek akkor még a Vicente Calderónban (3-2), két évre rá hazai 0–0 után a BayArenában 4–2-re diadalmaskodtak a matracosok.
A Bayer csapnivaló formában van, legutóbbi 5 tétmeccséből csak egyet tudott megnyerni, egy remi mellett 3-szor kikapott, a múlt szerdán a BL-ben Bruges-ben is (0–1). Szombaton a Bundesligában is csak a 79. percben tudott ikszre menteni Berlinben a fekete-piros együttes a cseh középcsatár Schick góljával. Jelenleg a kiesést jelentő utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, csak a pont nélkül álló Bochumot előzi meg.
Az Atleti sokkal jobban teljesít az idényben. Igaz, becsúszott egy hazai vereség a Villarrealtól még a második fordulóban, de emellett két „szokásos” minimálgyőzelem (1–0) mellett egy döntetlent játszott, szombaton pedig kiütötte a Celtát. Európában pedig nem hagyja el államdó szerencséje, a Portót szerdán csak drámai körülmények közt, Griezmann 101. perces, szinte a gólvonalról  fejelt góljával sikerült lebirkóznia.
A Bayerből hiányzik Bellarabi, Lunev, Adli és a játékmester Wiltz is, Palacios játéka szintén kérdése, ez előtérbe helyezi Aránguiz pályára lépését. Schick kezd elöl középen, vélhetően a Chelsea-től kölcsön kapott Hudson-Odoi is ott lesz az induló 11-ben.
Simeone biztos hiányzói Szavics és Reguillón, de felettébb kétséges Giménez és Oblak játéka is. Ők ketten a héten nem is tudtak a csapattal edzeni, ezért a bajnokin Hermoso játszott a védelemben, a kaput pedig Grbic őrizte. Koke, Joao Félix és Llorente alighanem kezd a BayArenában és  De Paul is alkalmasint a centrális szerepkörben marad a BL-találkozón.

UEFA YOUTH LEAGUE, 2. játéknap. Sport2 16:00 Liverpool FC–AFC Ajax (kommentátor: Fülöp Marcell)
BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör. Sport1 17:30 a játéknap felvezetése (műsorvezető: PeturAndrás, szakértő: Kéri András és Várhidi Péter); Sport1 18:30 Viktoria Plzen–FC Internazionale (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Kéri András és Várhidi Péter); Sport2 18:30 Sporting Clube de Portugal–Tottenham Hotspur FC (kommentátor: Fülöp László); Sport1 20:45  Liverpool FC–AFC Ajax (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila és Várhidi Péter);  Sport2 20:45 TSV Bayer 04 Leverkusen–Atlético Madrid (kommentátor: Haraszti Ádám); AMC Mikro 21:00 Olympique Marseille–SG Eintracht Frankfurt – angol nyelven (Sport2 23:00, felv., kommentátor: Bartha Zoltán), Sport2 23:00 a nap összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Méhes Gábor, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hajdu Attila és Várhidi Péter)