Egy, két vagy három magyar továbbjutó? • SportTV

Egy, két vagy három magyar továbbjutó?

2023. 02. 19. 16:00    
Olvasási idő: 2 perc

A Praktiker Vác szombaton csoportutolsóként befejezte szereplését a női kézilabda El csoportkörében, másik három együttesünk záró találkozóhja vasárnapra maradt, s mindhárman továbbjuthatnak még a kieséses nyolcaddöntőbe.

Dortmundban egy döntetlen kellene a Siófoknak a csoportgyőzelemhez (Fotó: siofokkc.hu)

DORTMUND–SIÓFOK
A három évvel ezelőtti EHF-kupagyőztes Siófok esetében a feltételes mód használata helyett áttérhetünk a jelentőre: a balatoni csapat már a nyolc között van, a kérdés csupán, hogy másoik vagy elp helyen. A kérdésre a dortmundi mérkőzése adhatja meg a választ. A BVB és az SKC egyformán 8-8 ponttal áll az élen, egymás elleni első meccsüket a Siófok nyerte meg 27–24-re. Azaz a képlet egyszerű: ha a BVB otthon nyer, csoportelső, a másik két eredmény a mieinknek kedvez. (A csoportelsőket a -másodikokkal sorsolják majd össze a negyeddöntőben.)

MOSONMAGYARÓVÁR–NANTES
Igazi közvetlen ki-ki csata a továbbjutásért. Mindkét csapatnak 4 pontja van, ezzel a második és a harmadik helyet foglalják el.
Hasonlóak a támadó statisztikáik. Az óváriak 144 gólt szereztek 58.1%-os támadási hatékonysággal, a Nantes 141-szer talált be, ami 56.6%-os hatékonysági mutatónak felel meg.
Az első mérkőzést a franciák hazai pályán 36–29-re nyerték meg.
A Nantes jobbszélsője Nathalie Hagman lesz alighanem a legereményesebb játékos a pályán, 35 gólt szerzett az eddigi öt találkozón, a mieink legjobbj Lancz Barbara 29 találattal.
Mindkét együttes 4. hazája bajokságában, Nantes megnyerte legutóbbi két mérkőzését, a Motherson a Siófoktól kapott ki legutóbb.
„Vasárnap döntő fontosságú mérkőzést játszunk, és biztos vagyok benne, hogy a Nantes is nagyon komolyan készül rá, hiszen csütörtökön már megérkezett Mosonmagyaróvárra. Kiváló, tapasztalt játékosai vannak, ami fontos tényező, ez egyértelműen a francia csapatnak kedvez. Mivel azonban ez a mérkőzés ennek a fázisnak az utolsó meccse, az erőviszonyok megfordulhatnak” – idézte Gyurka Jánost, az óváriak edzőjét az EHF honlapja.

DVSC–PODRAVKA

A DVSC 26–20-ra nyert a fordított pályaválasztású találkozón Kaproncán. A mostani kiírás előtt legutóbb 2006-ban (!) csaptak össze, akkor az EHF-kupa elődöntőjében (az El „jogelődje”), akkor kettős győzelemmel a horvát együttes jutott a döntőbe. Ez a két leggyengébb támdó hatékonyságú csapat a mezőnyben. A DVSC 234 lövésből 136-szor talált be (53.8%), a Podravka 213 kísérletből 119 gólt szerzett (55.9%).
A DVSC nagy különbségű, 38–23-as győzelmet aratott a Dunaújváros fölött a legutóbb, a Podravka 40–21-re nyert idegenben, Zamban a horvát pontvadászatban.
„A dániai vereség után nincs más célunk, mint az utolsó csoportmérkőzésünk megnyerése. A Podravka ellen idegenben nyerni tudtunk, akkor a szervezett védekezés és a jó kapusteljesítmény volt a siker kulcsa. Ugyanilyen teljesítményre van szükségünk a vasárnapi meccs megnyeréséhez. Reméljük, hogy nem ez lesz az utolsó európai kupamérkőzésünk ebben a szezonban” – mondta Szilágyi Zoltán, a debreceniek edzője. Ehhez csupán az kellene, hogy
a debreceni győzelem mellett a dán Nyköbing Falster ne nyerjen a csoport skandináv találkozóján a norvég Sola otthonában… (Abban az esetben ugyanis a DVSC csoportmásodikként bejut a negyeddöntőbe.)

KÉZILABDA NŐI EUROLIGA, 6. forduló. Sport1 14:00 BV 09 Borussia Dortmund –Siófok KC (kommentátor: Haraszti Ádám, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 15:45 Motherson-Mosonmagyaróvár–Neptunes de Nantes (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Tóth Tímea, műsorvezető Borsos Attila, szakértő: Tóth Tímea); Sport1 17:45  DVSC Schaeffler–RK Podravka Koprivnica (kommentátor-riporter: Fülöp Marcell, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető Ágai Kis András, szakértő: Tóth Tímea);