Hét kupagyőztessel nyitjuk meg az új BL-évadot • SportTV

Hét kupagyőztessel nyitjuk meg az új BL-évadot

2023. 09. 19. 15:55    
Olvasási idő: 5 perc

Állandó nézőink már megszokták, az újak remélhetőleg megszeretik: igazi szupercsapatdömpinget láthatnak nálunk már az új BL-évad első napján és az 0gy marad majd a csoportkör 12. játéknapjáig. Az élőben közvetítendő négy tévés és egy AMC Mikrós meccs tíz részvevője közül 7 európai kupagyőztes – közülük négy a BEK-et vagy a BL-t nyerte meg egyszer vagy többször –, egy járt kupafináléban és a maradék kettő is eljutott már az elődöntőig a nemzetközi kupálók lassan hét évtizedes históriájában. Emellett a szokásos elő- és utóműsor (felvezető, összefoglaló), no meg az ifi BL-nek is nevezett Youth League-mérkőzés is kiegészíti az elsőnapos kupaprogramunkat.

Hány hangrobbanást hallgat meg kedd este gólja(i) után Erling Haaland az Etihad Stadionban? (Fotó: Getty Images)

MILAN–NEWCASTLE (F-csoport)

Egy pár éve visszatérő fogad egy régi-régi ismerőst a BL-csoportkörben. A BEK-/BL-örökranglista 3. helyezettje (a legfőbb sorozat 7-szeres győztese) hat esztendő után indulhatott el újra a legjobbak közt, s három esztendő után úja beverekedte magát a legjobb négy közé. Több mint háromszor (!) akkor szünetet tartottak a „szarkák”, akik nem kevesebb min 21 (!) évvel előző indulásuk után verekedték magukat vissza az elitmezőnybe a legutóbbi PL 4. helyével, amelyet a Liverpoolt megelőzve értek el. Vagyis az olasz és az angol liga legjobb dobogó alatti csapatai mérik össze erejüket a San Siróban.
A históriai tények, a kupamúlt nyilván a rossoneri mellett szól, a Milan az 1955-ös indulás óta 412. európai kupameccsére készül, a Newcastle az 1968-as kezdet – érdekesség: újoncként azonnal elnyerte az EVK-t, éppen az Ú. Dózsa döntőbeli legyőzésével – óta 122-szer lépett fel, s 11 év után tért vissza egyáltalán a nemzetközi színtérre. (Az UEFA-éval szemben a konvencionális statisztikákban a négy alapkupa, a BEK-BL, KEK, VVK-EVK-UEFA-kupa-Európa-liga és újabban az Európa-konferencialiga találkozói szerepelnek, a Szuperkupa, a Világkupa és az Intertotó-kupa mérkőzései nem.)
A régmúlt tehát a Milané, a legközelebbi múlt azonban nem. Konkrétan három nappal ezelőtt a keddi meccs színhelyén, a San Siróban) a piros-feketék hatalmas pofonba szaladtak bele a „társbérlő” Intertől a Derby della Madonninán, azaz a milánói városi rangadón. Az 1–5 nem is fejezte ki híven a két csapat közti különbséget, Stefano Piolinak volt is van munkája abban a 38 órában a San Siróban a pályáról letámolygás és az újfent pályára lépés között eltelik. Eközben a newcastle-iek hangulata valamivel vidámabb.

Milyen érzésekkel hallgatja a San Siróban a BL-himnuszt Sandro Tonali? (Fotó: Getty Images)

A Milan három nyerés után szaladt bele az Inter-verésbe, a szarkák bajnoki mérlege viszont fordított volt négy játéknap után  egy győzelem mellett  háromszor kaptak, ki s szombaton sovány, 1–0-s hazai sikerrel javítottak csak a Brentford ellen. A győztes gólt Callum Wilson szerezte 11-esből, de hát a győzelmet sosem kell magyarázni. A United ezzel a 3 ponttal együtt 6-ot gyűjtött, ez a 11. helyre elég a PL táblázatán.
A „legizgalmasabb” játékos alighanem Sandro Tonali lesz a pályán. A Piacenza és a Brescia egykori ifije az utóbbi csapatban a B-ligában lett felnőtt játékos, naj 2020-ban szerződött a Milanba, amellyel abban az idényben ezüstöt, egy évre rá scudettót szerzett, 130 bajnokin 7-szer talált a kapuba piros-feketében. A transfermarkt adatai szerint becsült értéke 64 millió euró, a valóságban 50-ért szerződött Észak-Itáliából. Bár a Milanban sok Angliát megjárt futballista játszik, a középpontban alighanem az lesz, mire jut Tonali nemrég volt társai ellen a szarkák fekete-fehérjében…

YOUNG BOYS–RB LEIPZIG (G-csoport)

A YB-t láttuk a playoffban  meglehetősen könnyen túljutni a Haifán. Most azonban német ellenféllel kell megküzdenie, márpedig a „német mérlege” negatív: 4 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség. Ugyanakkor legutóbbi onnan jövő csapatok ellen a legutóbbi háromból kettőt is megvert Bernben, a 2020–21-es El-nyolcaddöntőben a Leverkusent 4–3-ra, előtte tíz évvel a Stuttgartot 4–2-re.
Ez már a YB tizedik BL-kísérlete, harmadszor érte el a csoportkört, valamennyi az elmúlt hat évben történt, ezzel csúcstartó a svájci klubok közt, a Grasshoppers kétszer (az elsőre élénken emlékszünk), a Basel egyszer jutott el a csúcsligában a csoportkörig. Különösen erős otthon a nemzetközi kupákban: legutóbbi tíz hazai meccséből 7-et megnyert a Wankdorfban.
A Lipcse még sosem mérkőzött nemcsak a YB-vel, hanem más svájci klubbal sem Európában. Ez a hatodik BL-szereplése, az elmúlt öt évben egyaránt ott volt a csoportkörben. Az elődöntőig jutott a Covid-szezonban (2019–20), a legutóbbi négy alkalomból háromszor eljutott a kieséses szakaszig. Teljes európai kupamérlege negatív (12 gy., 5 d., 13 v.), a legutóbbi 9 meccséből ötöt megnyert, négyet elvesztett.
Marco Rose tavaly vette át a csapatot, amely az ő irányításával érte el már negyedszer az első négy hely valamelyikét, amely az utóbbi időkben közvetlen BL-csoportkörös részétellel egyenértékű.
A YB legutóbbi öt meccséből négyet megnyert, miközben egyetlen gólt sem kapott. A leddit megelőző találkozóján a Svájci Kupában a jelenleg másodosztályú Neucatel Xamaxot verte meg 1–0-ra, pénteken este.
A Leipzig is négyszer nyert legutóbbi öt összecsapásából, az ötödiket viszont elvesztette, az volt a Bundesliga-nyitó meccse, a Leverkusentpl 3–2-re kapott ki, a Bayer azóta amúgy vezeti a bajnokságot. Legutóbb szombaton 3–0-ra győzte le az Augsburgot. Hosszú idő óta ez lesz az első európai kupatalálkozója, amelyen nem szerepel magyar válogatott játékosa. Szoboszlai elszerződött, Willi Orbán sérülése miatt nem játszhat decemberig. Gulácsi Péter ugyan felépült végre súlyos szalagszakadását követően, de vélhetőleg eltart egy darabig, hogy visszafoglalja helyét a kapuban az őt hosszú ideje kiválóan helyettesítő Blaswichtól.

MANCHESTER CITY–CRVENA ZVEZDA (G-csoport)

A City egyelőre tartósan a csúcson van. Az idényt két „hozadékos” meccsel kezdte az előző idény abszolút győztese, a treble (nemzeti bajnokság és kupa, BL) elérője. Mindkettő statisztikailag döntetlen lett, mindkettő szupekupa volt, mindkettőt 11-es csata fejezte be. A Community Shieldét a Wembley-ben 4-1-re elvesztette az Arsenallal, az UEFA Szuperkupáét Pireuszban megnyerte  5-4-re a Sevillával szemben. Azon túl: ötből öt győzelem a Premier League-ben 14 szerzett és csupán 3 kapott góllal. Szemmel láthatóan szárnyal az együttes, nincs, vagy csak nehezen kitapintható gyenge pontja.
A Zvezdáról ugyanez nem mondható el. Öt legutóbbi összecsapásából – mind a szerb Szuperligában játszotta – csupán hármat nyert meg, kettőt elvesztett, a Vozsdovactól és legutóbb szombaton a Fradi csütörtöki ellenfelétől, a Csukaricskitól kapott ki ,7 játéknap után 12 ponttal csupán a harmadik a Topolya és az egy meccsel kevesebbet játszó Partizan mögött.
A City nemcsak a Zvezda, más szerb csapat ellen sem meccselt Európában, a gazdagabb kupamúltú belgrádi együttes 22 meccsből 6-7-9-es mérleggel áll az angolokkal (ebben benne van a másik manchesteri csapattal, a Uniteddel vívott  0–1-es szuperkupameccs 1991 decemberéből).  Ebből az angliai fellépések mérlege egyetlen győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség – az egyetlen győzelem fél évszázados, a Liverpool ellen a BEK-ben 1974-ben.
A City győzelmére a vezető fogadóirodák 1.5-szörös, a döntelenre 20-szoros, Zvezda-sikerre 45-szörös pénzt fizetnek…

BARCELONA–RFC ANTWERP (H-csoport)

A két együttes kétszer mérkőzött a nemzetközi kupákban. A Barca „belga mérlege” 12–1–4, az 56 év után bajnoki címet nyerő és magát a csoportkörbe verekedő antwerpeniek spanyol csapat ellen 79 európai mérkőzésükből hatot játszottak csupán: az 1957–58-as BEK első körében otthon 2:1-re, a Bernabéuban 6:0-ra kaptak ki a Real Madridtól. Aztán a VVK-ban a Bilbaótól 1:0-ra és 2:0-ra szenvedtek vereséget az első kiírásban, a másodikban éppen a Barca volt az ellenfelük, ellene aratták egyetlen diadalukat (2:1), de a visszavágón 2:0-ra kaptak ki a Camp Nouban. A Real és a Barca is abban a kiírásban elhódította a trófeát – ez jó előjel lehet Xavi csapatának. A háromszoros BK-győztes korábbi zseniális középpályás két kevéssé sikeres BL-hadjáraton már túl van, harmadjára szeretne nagyot alkotni a milliomos elitligában is.
A bajnokságban egyelőre öt játéknap alatt csupán két pontot pazarolt el a blaugrana, az első fordulóban Madridban a Getafe elleni 0–0-val, de ez éppen kettővel több mint az örök rivális Real, amelynek makulátlan a La Liga-eredménysora. Lewandowski csupán 4 gólt szerzett, ezzel holtversenyben házi gólkirály Ferran Torresszel.
A RFC bajnok létére ugyan nem vezet a táblázaton, de a BL-rájátszás miatt meccset halasztott, a vesztett pontokat tekintve viszont csak hárommal van elmaradva a vezető Genttől és azonosan áll a második Anderlechttel.
Itt is nézzünk rá a bukik számaira: Barca-győzelem 1.15-szörös, döntetlenre 8-szoos, vendégsikerre 15-szörös szorzó – azaz az Antwerpen eselytelen szerintük, de nem annyira, mint a CZ Manchesterben.

LAZIO–ATLÉTICO MADRID (E-csoport)

Összesen kétszer két találkozásuk volt a nemzetközi kupaporondon, mindkétszer az UEFA-kupában, illetve annak joguódjában, az Európa-ligában. Az 1998-as elődöntős párharcot a sasok nyerték meg madridi 1–0-val és római 0–0-val. A visszavágás ideje 2012-ben jött el, akkor a nyolcaddöntőbe jutásért harcoltak meg, kettős spanyol sikerrel (1–0, 3–1).Mindkét  esetben a győztes a fináléba is bejutott, a ’98-as döntőt a Lazio simán 3–0-ra elbukta házi csatában az Interrel szemben. 2012-ben az Atleti is eljutott a végküzdelemig, amely „temészetesen” ugyancsak egy nemzetbeli ütközet volt, a matracosok Bukarestben ugyancsak 3–0-ra verték meg az Athletic Bilbaót.
A közös múlt után a közvetlen jelen nagy kérdése az, melyikük stabilizálja az idényben előbb a formáját. A Lazio mérlege a Serie A-ban négy játéknap alatt 1 győzelem, 3 vereség, 3 pont, 15. hely. Az Atlético hasonló adatai jobbak: 2 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség, 7 pont, 7 hely. Ugyanakkor persze a BL csúcsfontosságú, de a csíkosak tudatában csak-csak motoszkál a gondolat: vasárnap este a Wanda Metropolitanóban Derbi Madrileno lesz – a hibátlan Realt fogadja Diego Simeone együttese. E telintetben a Lazio „jobban” áll: neki szombaton „csak” a Monzát kell fogadnia…

UEFA YOUTH LEAGUE. Sport1 16:00 FC Paris St.-Germain–Tottenham Hotspur FC (kommentátor: Fülöp Marcell)
BAJNOKOK LIGÁJA, csoportkör, 1. forduló. Sport1 17:30 a nap felvezetése (műsorvezető: Petur András, szakértő: Kéri András és László Csaba); Sport1 18:30 AC Milan–Newcastle United FC (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Petur András: szakértő: Kéri András és László Csaba); Sport2 18:30 SG Young Boys–RasenBallsport  Leipzig (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 20:45 Manchester City FC–FK Crvena zvezda (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor); Sport2 20:45 FC Barcelona–RFC Antwerp (kommentátor: Bartha Zoltán)  AMC Mikro 21:00 (felv. Sport2 23:00)  SS Lazio–Club Atlético de Madrid (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport2 23:00 a nap összefoglalója (kommentátor: Fülöp László és Fülöp Marcell, műsorvezető: Petur András, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor)