Fővárosi esélyek a BL-csoportkörre • SportTV

Fővárosi esélyek a BL-csoportkörre

2023. 08. 30. 11:17    
Olvasási idő: 3 perc

A három még szabad helyért küzdenek a csapatok a BL-főtáblán. Mi két fővárosi együttes meccsét közvetítjük egy-egy olyan klubok ellen, amelyek országuk egy kisebb városát képviselik. Mindketten 1–0-s első mérkőzés után lépnek pályára, egyaránt otthon, a különbség, hogy a görögök első számú metropolisának (egyik) együttese ekkora hátrányt hozna be, a dán székhely első számú klubja meg ugyanilyen előnyt szeretne megtartani.

Vincent Janssen lába lövésre lendült – a következő másodpercben már az AEK hálójában volt a labda múlt kedden a Bosuil Stadionban (Fotó: Getty Images)

AEK ATHÉN–RFC ANTWERP

A görög fővárosnak már megvolt a „sansza”, hogy csapatot delegáljon a milliomos elitligába, de kedden este a Panathinaikosz nagyobbik hazai pályáján, a Szpirosz Luisz Stadionban nem tudta behozni a portugál Braga egygólos előnyét, sőt ismét kikapott 1–0-ra. Szerdán este onnan mintegy 15 km-re nyugatra, Nea Filadelfiában, az Ajia Szofia, más néven OPAP Stadionban (az UEFA-nál csak AEK Arena) kísérli meg a görög bajnok ugyanezt a feladatot a belga címvédő RFC Antwerp ellen.
Az első mérkőzés Antwerpenben 1–0-s hazai sikert hozott múlt kedden, Janssen 16. percben elért góljával. Figyelmeztető lehet az AEK számára, hogy csaknem egy félidőnyit – 40 perc plusz hosszabbítás – emberelőnyben játszhatott Bataille kiállítása miatt, de nem sikerült egyenlítenie. Azóta szombaton lejátszotta első bajnokiját az idényben, s bár az 1. percben gólt kapott a Panszeraikosztól az Ajia Szofiában, ott sikerült végül pontot mentenie az újvidéki születésű, de bosnyák Mijat Gacinovic révén, aki a 78. percben alakította ki az 1–1-es végeredményt.
Az AEK hatodszor szeretne bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe, az eddigi öt alkalommal alanyi jogon vehetett részt, az egyetlen playoffját 2018-ban vívta éppen a magyar bajnok MOL Vidi FC ellen, a Groupama Arenában aratott 2–1-es sikerrel és az athéni 1–1-gyel. Amúgy elég hatékony a további rájátszásokban is, az El-ben ötöt nyert meg hat ilyen párharcából.
A belga bajnok (és egyben kupagyőztes is) először játszana a BL-ben, előzte a BEK-ben is csupán 1957-ben volt jelenése, amikor legutóbb bajnok volt, akkor a kor szupercsapatától, a Real Madridtól otthon 2;1-re, a Bernabéuban 6:0-ra kapott ki az első fordulóban. Európai kieséses kupapárharcban hatodszor szerepel egygólos hazai vezetést követően, az eddigi öt alkalom mindegyikén sikerült megőriznie minimális előnyét, legutóbb öt éve a Viktoria Plzen ellen Az El harmadik selejtező körében, 1–0 után 1–2-vel Morvaországban, az akkor még egzisztáló idegenbeli gólt preferáló szabály következtében. A csapat a hétvégi Gent elleni bajnokiját elhalasztották, közös érdekből, hiszen ellenfelének is készülnie kell az APOEL elleni Ekl-playoff-visszavágóra.
Ha netán bármilyen egygólos görög sikerrel érne véget a találkozó 120 perc után, a 11-es párbaj előzményeit tekintve az RFC jobb Európában: eddigi egyetlen ilyen csörtéjét megnyerte a ciprusi Omonia ellen a 2021–22-es El-playoffban. Az AEK két rúgópárbajától egyet megnyert (1977-ben az UEFA-kupa negyeddöntőjében a QPR ellen 7-6-ra), egyet pedig elveszített (a Velez Mostar ellen 3-2-re tavalyelőtt a Konferencialiga-selejtező második körében).

KÖBENHAVN–RAKÓW

Jordan Larsson, a Rotterdamban született zöld-foki-szigeteki–svéd állampolgár csatár – a Barcával BL-győztes „Henke” Larsson fia – három gólt szerzett eddig a BL-selejtezősorozatban, ezzel az izlandi Orri Óskarssonnal együtt a koppenhágaiak legeredményesebbje (Fotó: Getty Images)

Még egy „főváros-kisváros” összecsapás, már persze ha a 12. legnépesebb lengyel településnek számító Czestochowát a maga 210 ezres lakosságával utóbbinak lehet titulálni. (Persze, az 1.230 milliós Koppenhágához képest jóval kisebb…)
Az FCK jóval fiatalabb és jóval eredményesebb futballalakulat. (Igaz, egyik jogelődjét, a 15-szörös bajnok KB-t már 1876-ban, a másik jogelődöt, a Boldklubben 1903-at a nevében jelzett esztendőben alapították, a Raków viszont 1921-ben jött létre.) Az összeolvadással 1992-ben, azaz bő három évtizede létrehozott FC Köbenhavn azóta csatázik a másik helyi nagycsapattal, a Bröndbyvel a városi primátusért,  15 bajnoki címével és 9 Dán Kupa-győzelmével jobban is áll a lokális párharcban. Ennyi felhalmozott bajnoki arannyal nem meglepetés. hogy öt alkalommal már a BL főtábláján is járt, legutóbb a 2016–17-es idényben. Nyolc eddigi rájátszásából 3-at megnyert, kettőt elbukott az elitliga kapujában. Eddig csupán kétszer játszott 1–0-s első eredmény után visszavágót ki-ki csatában az európai kupákban, az első idegenbeli 1–0 után otthon elbukta (2–3) a Jablonec ellen az El-selejtező harmadik körében 2015-ben, a másodikat viszont sikerrel zárta három évre rá a KuPS ellen ugyancsak az El-selejtezőben, az első fordulóban finnországi 1–1-gyel. A múlt heti sosnowieci 1–0 után (a gól Racovitától, a lengyelek román hátvédjétől a saját kapuba találó labdával öngólként született a 9. percben) a dán bajnokságban  otthon kikapott 3–1-re a Silkeborgtól és visszaesett a 2. helyre, igaz, csak gólkülönbséggel szorul az ugyancsak 15 pontos Nordsjaelland mögé.
A Raków (nevét városa egyik kerületéről kapta) először indult BL-selejtezősorozatban, európai kupameccse is csupán 19 volt eddig – 12–4–3-as eredménymérleggel – , de ez már a harmadik playoffja, tavalyelőtt és tavaly is a Konferencialiga kapujában bukott el, a Gent és a Slavia Praha „áldozataként”.
Érdekesség, hogy már az első kupapárharca 11-es párbajjal végződött, 210 (plusz hosszabbítások) góltalan perc után a rúgóversenyt 4-3-ra megnyerte a litván Suduvával szemben. Pályaválasztóként a múlt keddig még sosem kapott ki, idegenben 9 eddigi meccséből 5 végződött olyan eredménnyel, amely megismétlésével szerda este legalább a 11-es csatát elérhetné.
A lengyel bajnok hétvégi bajnokiját elhalasztották, a Lech Poznan elleni csatát szeptember 27-én kell majd lejátszania.

BAJNOKOK LIGÁJA, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ. Sport1 19:45 a játéknap felvezetése (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András); Sport1 20:45 AEK Athén–RFC Antwerp (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András); Sport2 20:45 FC KöbenhavnRaków Czestochowa (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója  (műsorvezető: műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hrutka János és Kéri András)