A rekordbajnokkal búcsúztatjuk az Eb-selejtezőket

2019. 11. 19. 07:39    
Olvasási idő: 3 perc

Négy csoport 10 meccsével búcsúztatjuk a 2020-as Európa-bajnoki selejtezősorozatot. Egy hely kiadó a „magyar csoportban”, abból a szlovák–azeri mérkőzést mutatjuk. Az 1-es csatornánkon meg a legtöbbször, háromszor Európa-bajnok németeket közvetítjük, előtte pedig az ötszörös világbajnokot is, egy felkészülési meccsen. Az estét a selejtezők összefoglalója és éjféltől a walesi–magyar meccs zárja – reményeink szerint sokan akarják majd megnézni…

Serge Gnaby csapata második gólját szerezte a belfasti takálkozón. Emellett még négyszer betalűlt a selejtezősorozatban (Fotó: Getty Images)

BRAZÍLIA–DÉL-KOREA

Kis válságban van a tetracampeao, Tité kapitánysága alatt első ízben maradt öt egymást követő meccsen nyeretlen, egész pontosan a Copa América júliusi döntője óta nem győzött. Két vereség (egyaránt 0–1 Peruval és legutóbb négy napja Argentínával szemben), három iksz a mérleg  (Kolumbiával, Szenegállal és Nigériával). ”Természetesen” mind semleges pályán, Amerikában, Szingapúrban, Rijádban. Ezek után talán senkit sem lep meg az információ, hogy a következő mérkőzést Dél-Koreával is egy arab országban, Abu Dzabiban, az Emírségek egyikében kötötte le a szövetség.

Tité kapitánnyal az élükön először nem nyertek  öt egymást követő meccsen az ötszörös világbajnok brazilok (Fotó: Getty Images)

A koreaiak ugyancsak egy kontinenstornán vettek már részt az idén, ám a januári Ázsia-kupán már a nyolcaddöntőben búcsúzni kényszerültek, igaz, a végső győztes Katar állta az útjukat (3–1). Azóta viszont 9 meccses veretlen sorozatot építettek fel (5 győzelem, 4 döntetlen), ezek közt akadt felkészülési mérkőzés és négy vb-selejtező is. Közvetlenül pedig a decemberi Kelet-ázsiai bajnokságra készülnek, amely egy körmérkőzéses négyes torna lesz Kínával, Japánnal és Hongkonggal, amelyet hazai pályán, Puszanban játszhatnak le.
A két együttes 1995 és 2002  között négy mérkőzést játszott egymással, ebből hármat a brazilok nyertek meg, egyetlen vereségüket 1999-ben Szöulban szenvedték el 1–0-ra.
Az aranyzödek tehát véget vetnének nyeretlen, a koreaiak őriznék veretlen sorozatukat. Egyetlen eredmény hosszabbítaná meg mindkét szériát – a döntetlen…

 

NÉMETORSZÁG–FERÖER (C-csoport)

Ha már a sorozatoknál tartottunk, a németek hazai selejtezős veretlen örök sorozatának (beleszámítva az vb- és Eb-kvalifikációs meccseket), amely egy év híján fél évszázadig tartott, éppen az északírek vetettek véget 1983. november 16-án, azaz 36 esztendeje és 3 napja Hamburgban, egy bizonyos Norman Whiteside egyetlen találatával. Abban a selejtezősorozatban egy évvel korábban Belfastban is a britek nyertek, ugyancsak 1–0-ra, viszont azelőtt és azóta sem sikerült többször megverniük a Nationalelfet.  Az összmérleg –  18 mérkőzésből 14 német győzelem, 2 remi és az említett két északír diadal ­ – elsöprő német fölényt mutat, s nem sok ok van feltételezni, hogy ez nem nő tovább kedden Frankfurtban. Szeptemberben Belfastban is a Löw-tanítványok nyertek 2­–0-ra, igaz, a győzelmüket véglegesítő gólt az év felfedettje, Serge Gnabry csak a 93. percben szerezte meg. A Bayern 24 esztendős csillaga egyébként 6 selejtezőn játszott a 7-ből, az északíreken kívül a hollandok kapujába oda-vissza egyszer-egyszer betalált, az észtekkel szemben duplázott, így összesen 5 találatával a csapat selejtezős házi gólkirálya. Gól per meccs mérlege (10/12) a válogatottban pedig egész egyszerűen pazar, kérdés persze, meddig képes ezt folyamatosan produkálni.  A csapat rangidős mezőnyjátékosa, Toni Kroos (csak a kapus Neuer idősebb nála) három napja duplázott a fehéroroszok ellen már 96. válogatottságára készül, akár már a tavaszi felkészülési meccseken elérheti a centenáris határt.
Kérdés persze, az ifjú gólsztár és a tapasztalt csillag egyaránt megkapja-e a bizalmat a 117. válogatott győzelmére (már réges-rég megdöntötte az ide vonatkozó rekordot, csak alkalmanként nyújtja tovább) Löw kapitánytól – a Kicker előzetes összeállítása (ritkán szokott tévedni a Natiopnalef ügyeiben) szerint igen, mindketten a kezdő tizenegyben futhatnak ki a Commerzbank Arena gyepére.

SZLOVÁKIA–AZERBAJDZSÁN (E-csoport)

Marek Hamsíknak és társainak győzniük kell  és szurkolni. A mieinknek “csak” győzniük kellene Cardiffban… (Fotó: Getty Images)

19 hely elkelt, a 20. közvetlen Eb-résztvevő kiléte Cardiffban és Nagyszombatban dől el. Északi szomszédaink számára kötelező a győzelem – Walest és a mieinket megverték, a horvátoktól (nagyon) kikaptak a helyi futball idoljáról, Anton Malatinskyről elnevezett stadionban –, s emellett szurkolnak, de nagyon, hogy a cardiffi pályán döntetlenül végződjön a rangadó. Amit persze egyik ottani küzdő fél sem akar, Walest és Magyarországot is a győzelem közvetlenül kijuttatja a kontinensbajnokságra. Nagyon csendesen jegyezzük meg, ha mindkét találkozón remi lenne a vége, az a mieinknek kedvezne, mert a záró forduló előtt a Marco Rossi csapata egy ponttal megelőzi Ryan Giggsét és kettővel Pavel Hapalét. Kettős iksz esetén pedig a győztes horvátok mögött semmit sem változna a sorrend, az állás végeredménnyé „nemesülne”, ­ legalábbis a mi szempontunkból…

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS. Sport2 14:15  Brazília–Dél-Korea (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván).
EB-SELEJTEZŐK. Sport1 20:30
Németország–Észak-Írország (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Várhidi Péter); Sport2 20:30 Szlovákia–Azerbajdzsán (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba); Sport1 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről  (kommentátor: Gyulai Miklós és Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Haraszti Ádám, szakértő: Várhidi Péter); Sport1 éjféltől Wales­–Magyarország (felv., kommentátor: Petur András)

Cookie beállítások