A Leverkusen fel-, a Mainz lefelé nézeget

Sport TV avatar Sport TV 2020. 02. 23. 09:23    
Olvasási idő: 2 perc

A Bundesliga négy napra széthúzott 23. fordulójából két mérkőzés jutott vasárnapra. A szereplők közül kettő van szintváltás közelében, csak míg a Leverkusen szeretne is szintet váltani, a Mainz nagyon nem…

Az argentin válogatott Alário már az ősszel Augsburgban is szerepet kapott a Bayer-győzelemmel záruló találkozón. A képen Rani Khedirával vív fejpárbajt (Fotó: Getty Images)

LEVERKUSEN–AUGSBURG

A Bayer jelenleg a jobbik Európa-ligás helyen áll, de a Gladbach váratlan szombati pontvesztése következtében esélye támadt arra, hogy az Augsburg legyőzésével pontszámban utolérje a csikókat, akik viszont már BL-t érő pozícióban vannak a táblázaton.
A két csapat közös múltja alapján erre meg is van az esélye. Az Augsburg, mióta „világ a világ”, azaz 1993-as első kupatalálkozójuk óta egyetlenegyszer sem tudta legyőzni a Leverkusent! (Nem mellesleg azon az első kupameccsen a 0–0-s döntetlen után a német futball akkora ászai vettek részt a Bayer által megnyert 11-es párbajban, mint Bernd Schuster, Andreas Thom, Ulf Kirsten vagy Christian Wörns.) Ám figyelmeztető lehet a Bayer számára, hogy a legutóbbi négy, a BayArenában lejátszott bajnokijuk közül csak egyszer tudtak nyerni, akkor is csak 1–0-ra, a másik három összecsapás egyaránt remire végződött.

A Leverkusen amúgy remek formában van: legutóbbi 7 tétmérkőzése közül hatot megnyert, csupán egyszer veszített a Hoffenheim ellen Sinsheimben 2–1-re. Vendége viszont az idei öt tétmeccse közül csupán egyetlenegyet nyert meg, egy döntetlen és három vereség mellett.
A mérkőzésre Peter Bosz edző érthetően erősen támadó hadrenddel készül, ám a sűrű program miatt – jövő csütörtökön visszavágót kell játszani az El-ben Portóban – némi rotációt is bevet: Lars Bendert testvére, Sven váltja és az ék szerepében ezúttal Volland helyett az argentin válogatott Alário kezd. Az Augsburgban a Juvéból jövő svájci válogatott védő Lichtsteiner térdfájdalmai miatt a társaktól külön edzett, valószínűleg csak a cserepadon kezd, a kezdéskor Fromberger helyettesíti.  Finnbogason helyett a kiváló futóteljesítményre képes Jensen is kezdhet, míg Vargas, Löwen és Hahn is esetleg bekerülhet a pályára lépő együttesbe.

Kapcsolódó

Leverkusen–Augsburg örökmérleg

Összesen: 19 mérkőzés, 13 Leverkusen-győzelem, 6 döntetlen, 0 Augsburg-győzelem / 39–15-ös gólkülönbség. A Bundesligában: 17–11–6–0 /37–15
Leverkusenben: 8–5–3–0 / 11–4. Leverkusenben a Bundesligában: ugyanez
Az őszi mérkőzésen: Augsburg–Leverkusen 0–3. G.: Niederlechner (öngól), Volland, Havertz (2019. 9. 28.)
A legeredményesebbek (összes tétmérkőzés): Stefan Kiessling (12 mérkőzés–7 gól–1 lap), ill. Ku Dzsa Csol (9 mérkőzés–4 gól–0 lap)

WOLFSBURG–MAINZ

Egy kis Szalai-akrobatika a szeptemberi mainzi találkozón Pervan és Tisserand társaságában (Fotó: Getty Images)

Míg a Wolfsburg középcsapat státusa teljességgel megingathatatlan, a Mainznak ugyancsak gyűjtögetnie kell a pontokat, az alatta lévő, már pótselejtezőre kötelező 16. helyen álló Düsseldorfnak csak két ponttal van kevesebbje, azaz egy győzelemnyi közelségben van Szalaiékhoz. A magyar válogatott centere a Kicker szerint a kezdőben kap helyet, a már egyhónapos időhatáron belüli Eb-pótselejtezős NK-rájátszás miatt ez örömteli.

A naptári évet kiválóan kezdte a VfL. Négy tétmeccséből háromszor győzött, egy iksz mellett. A Mainz viszont hármas vereségsorozattal kezdte 2020-at, de a legutóbbi két meccsének egy győzelem (Berlinben a Hertha ellen) és egy döntetlen (otthóon a Schalkéval) a mérlege. A pontszerzéssel lejátszott meccsek ellenfelei azonban pocsék formát mutatnak, azaz a Mercedes-városban aratott győzelem sokkal nagyobb bravúrnak számítana, mint a három pont elcsenése a fővárosból.
A Malmö ellen kisebb  térdsérülést szenvedő Guilavogui szeteplés bizonytalan, ha nem jászuhat, Schlager húzódik hátra a két „hatos”, az mélységi védekező középpályás másikának Gerhard mellé, és Mahmedi kapja a „10-es”, azaz a játékszervező támadó középpályás szerepét.
A Mainz akár harmadszor egymás után ugyanabban az összeállításban kezd. Quaison és Bruma ugyan nem végzett teljes értékű edzésmunkát, mégis mindketten bevethetők. Ha St. Juste izomproblémai miatt nem játszhat, Edimilson Fernandes vagy Pierre-Gabriel kerül a hármas védősorba. Ám az is lehet, hogy a háromvédős rendszert Beierlorzer felváltja a négyes védősorral.

Kapcsolódó

Wolfsburg–Mainz örökmérleg

Összesen: 37 mérkőzés, 14 Wolfsburg-győzelem, 15 döntetlen, 8 Mainz-győzelem / 56–49-es gólkülönbség. A Bundesligában: 27–10–11–6 / 39–35
Wolfsburgban: 18–8–7–3 / 38–28. Wolfsburgban a Bundesligában: 13–5–5–3 / 26–21
Az őszi mérkőzésen: Mainz–Wolfsburg 0–1. G.: Tisserand (2019. 9. 28.)
A legeredményesebbek (összes tétmérkőzés): Martzin Petrov és Edin Dzeko 4-4 gól, ill. Jürgen Klopp (10 mérkőzés–4 gól–1 lap)

Még egy portugál bajnokit is láthatnak nálunk az elkötelezett futballhívek, este nagyjából egyfélidős csúsztatással mutatjuk a Porto – éppen a Leverkusen ellenfele volt ezen és lesz a jövő héten – hazai bajnokiját a Portimonense ellen, amelyen a “sárkányok” akár már meg is előzhetik a három fordulóval ezelőtt még 7 pontos előnnyel vezető Benficát az élen. (Aztán esetleg a címvédő vissza is előzhet a forduló záró mérkőzésén hétfőn Barcelosban a Gil Vicente ellen, amely mérkőzést élőben közvetítjük- majd a Sport2-n.)

BUNDESLIGA, 23. forduló. Sport2 15:30 TSV Bayer 04 Leverkusen–FC Augsburg (kommentátor: Faragó Richard); Sport2 18:00 VfL Wolfsburg–1. FSV Mainz 05 (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba).
LIGA NOS, 22. forduló. Sport1 22:15 FC Porto–Portimonense SC (kommentátor: Faragó Richard)

Cookie beállítások