Most nem Donaldot, hanem a Cowboyt akarjuk látni! • SportTV

Most nem Donaldot, hanem a Cowboyt akarjuk látni!

2020. 05. 02. 12:01    
Olvasási idő: 2 perc
UFC

Donald „Cowboy” Cerronénak már több nagy pofonból sikerült látványosan felállnia, a UFC 249-en most valami hasonlóra készül. Legutóbbi meccsén 40 másodperc alatt kikapott, emiatt most Anthony Pettisen töltené ki a mérgét jövő szombaton.

Ha csak a járvány (illetve azzal összefüggésben egy felettes szerv) nem szól közbe, magyar idő szerint május 9-ről 10-re virradóra újraindul az első világszintű profi sportszervezet, a UFC, méghozzá egy bivalyerős gálával.

A UFC 249 főmeccsét Tony Ferguson és Justin Gaethje vívja a könnyűsúlyú interim címért, Henry Cejudo és Dominick Cruz a harmatsúlyú övért csap össze,

de már a felvezető programban is olyan harcosok kapnak helyet, mint a UFC egyik legszórakoztatóbb arca, Donald „Cowboy” Cerrone, akinek Anthony Pettisszel kell megküzdenie Jacksonville-ben.

A saját új-mexikói farmján edzőközpontot építő Cerrone legutóbbi meccse emlékezetesre sikeredett a UFC-ben, igaz, ennek ő a szenvedő alanya volt. Merthogy januárban Conor McGregor 40 másodperc alatt végzett vele.

„Kemény… Készülsz valamire, aztán 40 átkozott másodperc alatt vége lesz mindennek. Nincs kifogásom. Agyonvertek”

– emlékezett vissza az ESPN felvetésére arra a találkozóra Cerrone. Többen, több helyen találgatták, mi lehetett a villámgyors vereség oka, erre most a vesztes is megpróbált a maga szórakoztató módján rámutatni: „Donald felbukkant, de Cowboy nem volt itt. A rossz énem jött elő. Nem tudtam menni, nem érdekelt az egész, nem tudtam feltüzelni magam. Nem akartam itt lenni. A legnagyobb meccs volt, ami lehetett, mindenki erre figyelt, ragyoghattam volna, erre nem akartam itt lenni. Őrület. Fogalmam sincs, miért, Nem tudom, hogyan. Nem tudom, hogyan lehetett volna megváltoztatni.”

Egy hét múlva feledtetheti a produkcióját, és azért neki egy-egy nagyobb vereség után egész jól megy a talpra állás.

2013-ban a Rafael dos Anjos elleni vereségét az Evan Dunham elleni fojtásos sikerrel javította, amiért különdíjat is kapott; 2015-ben egy újabb Anjos-pofon után Alex Oliveira ellen megint fojtással nyert, és az övé lett az este legjobb teljesítményét megillető díj; a Darren Till elleni T. K. O.-kudarcát a Yancy Medeiros elleni T. K. O.-val tette jóvá; a Leon Edwards elleni pontozásos bukását pedig egy újabb különdíjas meccsen aratott, Mike Perry elleni fojtásos sikerrel javította. Most jöhet az újabb javítás, csak éppen három vereség után, hiszen McGregor előtt a UFC 249 két főszereplője, Tony Ferguson és Justin Gaethje is jobbnak bizonyult nála T. K. O.-val.

A 37 éves Cerrone megbékélt a McGregor elleni kudarccal, és bár úgy volt, visszavonul, újra megtalálta az örömét a harcban. Neki van a legtöbb győzelme (23) és a legtöbb idő előtti győzelme (16) a UFC-ben, és a múltja miatt már megteheti, hogy nem a tétre, hanem a pillanat élvezetére figyel. „Jókor jön ez a meccs. Felhívtak, hogy két hét múlva bunyózni kellene, én meg mondtam, hogy oké. Ez vagyok én. Kevés az idő, de mentem dolgozni és megyek küzdeni. Ez vagyok én.

Megyek, nyerek, aztán megkérdezem Danát: hé, szerdán teljes a mezőny? Mert ha nem, én lehetnénk az első, aki egy hét alatt három meccset is letud”

– mondta Cerrone. Merthogy május 9. után 13-án és 16-án is gálát rendez a UFC, ráadásul mindet Jacksonville-ben, igaz, még nézők nélkül.

Ugyanakkor Cerrone azt sem tagadta, a mostani lesz az első meccse, amelyen úgy lép az oktagonba, hogy már látja a karrierje végét. Az egyik fia, Danger már kétéves, a másikat szeptemberre várják a feleségével, megváltozott az életében a fontossági sorrend. De mielőtt nyugdíjba megy, edzője, Jafari Vanier szerint még jó lehet egy címmeccsre. Ahhoz elsőként Pettisen kell túljutnia.

A Sport1-en május 9-től 10-re virradóra, 4 órától élőben közvetítjük a UFC 249-et.