Csúcsokkal térhet vissza a UFC a Sport TV-re • SportTV

Csúcsokkal térhet vissza a UFC a Sport TV-re

2020. 05. 05. 18:03    
Olvasási idő: 2 perc

Azzal, hogy folytatódhat a UFC-gálák sora, lehetőség nyílik újabb csúcsok megdöntésére. Kettőre rögtön a szombatról vasárnapra virradóra sorra kerülő UFC 249-en, amit a Sport1-en élőben közvetítünk.

Magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra újrakezdődik a világszintű sportélet, Jacksonville-ben és a Sport1 képernyőjén látható lesz a UFC 249, amelynek főmeccse a Tony Ferguson-Justin Gaethje csata lesz. Azzal, hogy az első számú MMA-szervezet zöld utat kapott a folytatásra, folytatódhat az idei rekordhajsza. Az idén a UFC-ben már több nagy rekordot is megdöntöttek vagy beállítottak (így például Conor McGregor lett mindössze a második harcos, aki három súlycsoportban is tudott kiütéses győzelmet aratni, Jon Jones 14 győzelemmel a címmeccsen aratott csúcsok terén ért révbe, míg a Csang Vej-li–Joanna Jedrzejczyk mérkőzésen nőknél korábban nem látott számú ütést, 351-et jegyezhettünk fel), nézzük, milyen nagy csúcsok vannak kézzelfogható közelségben. Már csak azért is, mert a Donald Cerrone-Anthony Pettis találkozón az induláskor megünnepelhetjük az első ilyet vasárnap hajnalban, és ki tudja, talán még egy csúcs megdől.

A LEGTÖBB MÉRKŐZÉS

Donald Cerrone és Jim Miller egyelőre holtversenyben csúcstartó 34 mérkőzéssel. Miller 2008-ban csatlakozott a UFC-hez, 2018-ban döntötte meg Michael Bisping csúcsát. Cerrone a UFC 246-on, a Conor McGregor elleni találkozójával hagyta maga mögött, csakhogy Miller februárban vállalt egy meccset, így megint egyformán állnak. Cerrone a Pettis elleni csatával egyedül áll majd az örökranglista élén. A két veterán mögött 32-32 UFC-mérkőzéssel Jeremy Stephens és Demian Maia áll a lista harmadik helyén.

K. O.-T. K. O.-győzelmek

Vitor Belfort tartja a csúcsot 12-vel, az egykori félnehézsúlyú bajnokot négyen követik egysikeres lemaradással: Thiago Santos, Matt Brown, Anderson Silva és Anthony Johnson. Santos tavaly július, a UFC 239-en Jon Jonestól elszenvedett veresége óta nem küzdött, keresztszalag-szakadásból lábadozik. Brown decemberben, a UFC 245-ön aratta a 11. ilyen jellegű sikerét, az áldozata Ben Saunders volt. Silva pályafutása korai szakaszában arra gyors sikereit, 2012 óta nem volt része ilyenben. Johnson a 2017-es visszavonulása óta nem küzdött, de most a visszatérését fontolgatja.

GYORS GYŐZELMEK

A fojtásokat, K. O. – T. K. O.-győzelmeket figyelembe véve, Donald Cerrone és Charles Oliveira a csúcstartó 16 ilyen jellegű sikerrel. Oliveira elsősorban fojtásokkal operál (14-gyel az övé is a UFC rekordja), az első K. O. – T. K. O.-sikerét 2019-ben aratta a UFC-ben. Cerronének az utóbbi műfaj az erőssége, 10-szer nyert így, hatszor pedig fojtással. Igaz, a legutóbbi négy meccséből egyet sem tudott gyorsan megnyerni.

SOROZATBAN ARATOTT GYORS GYŐZELMEK

Anderson Silva nyolccal tartja a csúcsot, Charles Oliveira héttel a második, ráadásul ez a sorozat „élő”. A nagy menetelése során sorozatban négyszer nyert fojtással, erre senki sem volt képes rajta kívül a UFC-ben.

CÍMVÉDÉSEK

Jon Jones és Demetrious Johnson 11-11 diadallal áll az élen, úgy, hogy Jones a Dominick Reyes elleni győzelmével február 8-án érte utol Johnsont. Utóbbi már nem a UFC égisze alatt harcol, így ha Jones éppen nincs bajban valami botránya miatt, egyedüli csúcstartó lehet.

A Sport1-en május 9-től 10-re virradóra, 4 órától élőben közvetítjük a UFC 249-et.