Csatlakozik-e valaki a világbajnokhoz? • SportTV

Csatlakozik-e valaki a világbajnokhoz?

2020. 11. 15. 15:11    
Olvasási idő: 3 perc

A Nemzetek Ligája 12. játéknapjának kérdése: eldől-e újabb A-ligás csoportban a négyes döntőbe jutás vagy mindkettőben meg kell várni az utolsó fordulót a döntésig. A B-ligában a mégy csoportból kettőben van lehetőség, hogy végleges legyen egy-egy feljutó, de az egyiket nagyon szeretnénk, hiszen evés közben jön meg az étvágy… A nap 17 mérkőzéséből (egyet „elvitt” a Covid–19) négyet élőben – három A-ligást és a mi csoportunk nem magyar meccsét – élőben közvetítünk, emellett egyet csúsztatott felvételről, további kettőt felvételről mutatunk meg (az egyik a magyar-szerb), mi több reggel és délben még két meccsel „visszapillantunk” a szombati játéknapra is, és a vasárnapi találkozókból is mutatunk majd kettőt hétfőn – a grandiózus összefoglalónk pedig kétórásra nyúlik.

Cristiano Biaghi lőtte az olaszok gólját Varsóban az októberi 1-1 es NL-találkozón (Fotó: Getty Images)

TÖRÖKORSZÁG–OROSZORSZÁG (B-liga, 3. csoport)

Eredetileg a szakemberek – a magyarok többsége is – úgy számoltak, hogy az egyenes ágon az Eb-re kijutó orosz és török együttes harcolhat az A-ligába feljutásért, a mieink pedig a szerbekkel csatázhatnak a kiesés elkerüléséért. Nos, az első négy játéknap jócskán módosított ezen a felálláson. Az oroszok mögé a mieink kerültek is táplálhatnak esetleges reményeket a csoportelsőségre, m0g a török-szerb duó egyike mondhat majd búcsút a második divíziónak.
A képlet egyszerű: mivel az egymás elleni mérleg az oroszok számára kedvező (Budapesten nyertek, Moszkvában iksz lett az eredmény), az egy pont hátrányban lévő magyar csapatnak 2 onttal többet kellene szereznie az utolsó két meccsen a csoportelsőéghez. Ez a két pont akár már vasárnap „összejöhet”, ha például a szbornaja csupán remizik kora este Isztambulban a Fener-stadiomban, a mieink pedig Belgrád után a Puskás Arénában is legyőzik a roppant letargikus hangulatban lévő, a Eb-kiesést sirató szerbeket.
A vendégcsapat nem számíthat lassan a klasszisok közé emelkedő Artyom Dzjubára, a csatár egy a világhálón megjelenő obszcén felvétel miatt fegyelmivel repült a keretből… A törk csapat még nyeretlen, s csupán három gólt szerzett, a támadójáték hatékonyságának erps0tésre van elsősorban szüksége Senol Günes együttesének.
A múlt eredményei az oroszok mellett szólnak. 23 eddigi találkozójukból az orosz – és a jogelőd szovjet – csapat 16-ot nyert meg, 3 döntetlen és 2 török siker mellett.  Ebbpl tétmeccsen 13-ból 11-szer nyertek a vörösök, egyszer (1976-ban 1–0-ra) a törökök, az egyetlen döntetlen pedig az idén októberi NL-meccsen született Moszkvában, amikor Anton Mirancsuk vezető góljára Kenan Karaman válaszolt. Egy újabb remivel lehet, hogy a török és az orosz szurkolók egyaránt elégedetlenek lennének – a magyarok nem…

HOLLANDIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA (A-liga, 4. csoport)

Nathan Aké és az korábbi fehérvári Armin Hodzic csatázik Zenicában. Az akkori gól nélküli meccs meguóismétlődése becsukná a kaput az esetleges holland továbbjutás előtt (Fotó: Getty Images)

A holland-bosnyák válogatott történet egyetlen tételt tartalmaz: az októberi zenicai gól nélküli döntetlent. Két körrel a vége előtt a kapitányváltáson áteső narancsosok az új vezérrel, Frank de Boerral a kispadon az „esélyleső” szerepét játszhatják. Egy ponttal az olaszok, kettővel a lengyelek mögött állva szurkolnak az itáliai döntetlenért, amely az amszterdami hazai siker esetén roppantul összetömörítené a csoportot, gyakorlatilag háromesélyessé téve a záró kör előtt  a továbbjutást.

Persze, ha nem sikerül legyőzni a bosnyákokat, Hollandia elbúcsúzta a továbbjutás elméleti lehetőségétől is, pedig az előző kiírásban ezüstérmesként fejezte be a küzdelmet. Mivel a védő portugálok már kiestek és a final four másik két résztvevőjéből Svájc helyzete is reménytelen, s Anglia sem vezet, fennáll a lehetősége, hogy négy „újonc” döntős lesz a Nemzetek Ligájában. 

BELGIUM–ANGLIA (A-liga, 2. csoport)

Marcus Rashford egyenlített a Wembleyben az októberi angol-belga meccsen. Aztán Mount s győztes gólt is megszerezte, véget vetve a világranglista-vezető veretlenségi sorozatának (Fotó: Getty Images)

Az utóbbi időben sűrűsödnek a két együttes tétmeccsei. A legutóbbi vb-n a csoportban és a bronzmeccsen is egymással csatáztak, mindkettőn belga siker született.  Aztán az NL jelen kiírásában is azonos négyesbe kerültek. Októberben a Wembleyben újfent a belgák szereztek vezetést az elpusztíthatatlan Romelu Lukaku góljával, ám a z első félidő végéhez közeledve az addig domináló vendégek afféle „blackoutba” futottak bele. Szinte semmi sem sikerült nekik, az addig nem sokat mutató angolok a 39.percben Rashford révén egyenlítettek, a második félidő közepén pedig Mount meg is fordította az állást.  Az eredmény a belgák közel kétéves veretlenségi sorozatának vetett véget, ám azután is megtartották a helyüket a FIFA világranglistájának az élén.
A két csapat eddigi találkozásainak az angol győzelem és a döntetlen a „típuseredménye”, 16 brit diadal és 14 döntetlen mellett mindössze 4 belga siker sorakozik a listán, ez utóbbinak a fele a már említett két vb-összecsapás.
Az esetleges újabb belga sikerrel Roberto Martínez csapata révbe is érhet, persze csak akkor, ha a dánok ne verik meg otthon Izlandot. Ha igen, három nappal mindenképpen eltolódik a „bajnokavatás”.

 

OLASZORSZÁG–LENGYELORSZÁG (A-liga, 4. csoport)

Ha Leonardo Bonucci így örülne a Reggio Emilia-i meccs végén, az azt jelentené, hogy az olaszok átvették a vezetést a csoportban a lengyelektől (Fotó: Getty Images)

Az olasz-lengyel válogatott történelem bővelkedik nagy mérkőzésekben, mindkét oldalon van mit emlegetni a fényes múltból. A két legnagyobb emlék a két lengyel vb-bronzérem tornájáról való. 1974-ben a zseniális Deyna-, Lato-, Szarmach-féle gárda a csoportkörben verte meg (és a tornától hazaküldte) Riveráékat, nyolc évre rá az elődöntőben Paolo Rossi duplájával vágott vissza a squadra azzurra a negyedik világbajnoki címig vezető út utolsó állomásán.
A mostani csoportállás felettébb érdekes. A lengyelek vezetnek, de már kikaptak egyszer a hollandoktól. Az olaszok ugyan veretlenek, de az egyetlen győzelem mellett 3 remijük is van, így egy ponttal kevesebbet gyűjtöttek Lewandowskiéknál. A két csapat persze már ismerni fogja a meccsük előtt befejeződő holland-bosnyák meccs végeredményét. Ha ott az oranje elmulasztja a győzelmet, és Reggio Emiliában netán vendégsiker születik, már megvan az A/4. csoport döntőse. Ha nem, ebben a kvartettben is keddre marad a döntés, ráadásul még a hollandok is „képben lehetnek”.

Kapcsolódó

A 2020–21. ÉVI NEMZETEK LIGÁJA 12. JÁTÉKNAPJÁNAK PROGRAMJA

15:00     Szlovákia–Skócia (B/2. csoport, Sport2 16:00, csúsztatott felv.)
15:00     Észak-Macedónia–Észtország (C/2.csoport)
18:00     Hollandia–Bosznia-Hercegovina (A/1. csoport, Sport1  18:00, ÉLŐ)
18:00     Törökország–Oroszország (B/3. csoport, Sport2 17:45, ÉLŐ)
18:00     Bulgária–Finnország (B/4. csoport)
18:00     Wales–Írország (B/4. csoport)
18:00     Grúzia–Örményország (C/2. csoport)
18:00     Albánia–Kazahsztán (C/4. csoport)
18:00     Észak-Írország–Litvánia (C/4. csoport, Sport2 hétfő 16:00, felv.)
20:45     Olaszország–Lengyelország (A/1. csoport, Sport2 20:30, ÉLŐ)
20:45     Belgium–Anglia (A/2. csoport, Sport1 20:30, ÉLŐ)
20:45     Dánia–Izland (A/2. csoport, Sport2 hétfő 18:00, felv.)
20:45     Ausztria–Észak-Írország (B/1. csoport)
20:45     Csehország–Izrael (B/2. csoport)
20:45     Magyarország–Szerbia (B/3. csoport, Sport1 1:00, felv.)
20:45     Moldova–Görögország (C/3. csoport)
20:45     Szlovénia–Koszovó (C/3. csoport)

NEMZETEK LIGÁJA, 5. forduló, 2. játéknap. Sport2 16:00 Szlovákia–Skócia (csúsztatott felv., kommentátor: Gyulai Miklós); Sport2  17:45 Törökország–Oroszország (kommentátor: Faragó Richard); Sport1 18:00  Hollandia–Bosznia-Hercegovina (kommentátor: Haraszti Ádám);  Sport1 20:30 Belgium–Anglia (kommentátor: Fülöp László); Sport2 20:30  Olaszország–Lengyelország (kommentátor: Haraszti Ádám); Sport1 23:00 a játéknap összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Gyulai Miklós); Sport1 1:00 Magyarország–Szerbia (felv., kommentátor: Fülöp László);