Borussiáról Borussiára vált Rose • SportTV

Borussiáról Borussiára vált Rose

2021. 02. 15. 17:40    
Olvasási idő: < 1 perc

Marco Rose mindössze két idény után elhagyja a Mönchengladbach csapatát, és a másik Borussia, a Dortmund vezetőedzője lesz 2021 nyarától.

Edin Terzic messze nem tudott úgy élni élete esélyével, mint tette azt bő egy évvel ezelőtt Hansi Flick a Bayern Münchennél, így nem csoda, hogy a Borussia Dortmund vezetősége új megoldást keresett és talált a nyártól a vezetőedzői pozícióra. A következő három évben ugyanis Marco Rose, a Mönchengladbach jelenlegi trénere lesz a BVB mestere. Rose a jelenlegi szerződéséből a nyáron ötmillió eurós lelépési díj ellenében kiléphet, és miután a Dortmund kifizeti érte az összeget, meg is teszi.

„Az elmúlt hetekben többször is beszélgettünk Marcóval a jövőjéről. Sajnos úgy döntött, hogy él a szerződésben foglalt jogával, kilép a 2022 júniusáig érvényes megállapodásából, mert a Borussia Dortmundhoz szeretne igazolni. Addig azonban Marcóval közösen minden erőnket mozgósítjuk, hogy a Bundesligában, a Német Kupában és a Bajnokok Ligájában is elérjük a célunkat” – jelentette ki Max Eberl, a ’Gladbach sportigazgatója. A BVB és a Mönchengladbach jelenleg azonos pontszámmal a 6-7. helyet foglalja el a tabellán, mindkettő a BL-be szeretne jutni, a kupában március elején egymás ellen vívnak negyeddöntőt, míg a Bajnokok Ligájában mindketten nyolcaddöntősök.

A Mönchengladbachnál egyelőre Florian Kohfeldt (Werder Bremen), Jesse Marsch (Red Bull Salzburg – ő ugye pontosan Rose útját járná…) és Adi Hütter (Frankfurt) neve vetődött fel, a klub tagadta, hogy kapcsolatban lépett volna Erik ten Haggal (Ajax), míg a surranópályáról Mark van Bommel érkezhet.

A Sport1-en 19:30-kor élőben jelentkezünk a Germánia című Bundesliga-magazinnal, addig is, szavazzatok a forduló legszebb góljára!

Ki szerezte a 21. forduló legszebb gólját a Bundesligában?

Lucas Alario (Leverkusen) a Mainz ellen

0%

Robert-Nesta Glatzel (Mainz) a Leverkusen ellen

0%

André Silva (Frankfurt) az 1. FC Köln ellen

0%
Cookie beállítások