Egy évvel ezelőtt játszották az utolsó teltházas NBA-meccseket • SportTV

Egy évvel ezelőtt játszották az utolsó teltházas NBA-meccseket

Szabó Máté avatar Szabó Máté 2021. 03. 11. 15:52    
Olvasási idő: 5 perc

2020. március 11-én lett pozitív Rudy Gobert koronatesztje, ő volt az első NBA-játékos, aki megfertőződött, és az ő tesztje után döntött úgy a liga vezetése, hogy bizonytalan időre felfüggeszti a ligát. Nagyon sok dolog történt azóta, az NBA átvészelte ezt az egy évet, és talán egy ötöst adhatunk a vezetésnek azért, mert jól reagált a helyzetre, lett bajnok a buborékban, és zajlik a 2020-21-es szezon.

A Kings-Pelicans meccs előtt ez jelent meg a kivetítőn. (Fotó: Getty Images)

Rudy Gobert

Ki ne emlékezne arra a hírre, mikor először olvasta, hogy az a Rudy Gobert lett az első COVID-os játékos, aki pár nappal korábban viccből összefogdosta a mikrofonokat egy sajtótájékoztatón.

Utólag kiderült, hogy ugyanezt megtette a csapat öltözőjében, sokszor, viccből, félvállról véve az akkori előírásokat. Nem szeretnénk újra feltépni ezeket a sebeket, de nyilvánvaló, hogy 2020. március 11-e előtt még egy másik világot éltünk. El sem tudtuk képzelni, hogy ez a vírus megbénítja majd az egész világot. Gobert-re lehet haragudni ezért a cselekedetért, de teljesen értelmetlen, hiszen ma már nyilvánvaló, hogy ha nem ő lett volna az első, akkor más lett volna az első pozitív eset 1-2 nappal később, mert szépen sorban érkeztek a hírek később a fertőződésről. Ez az egész elkerülhetetlen volt sajnos. Tudjuk azóta is, hogy az NBA-játékosok közül is rengetegen megfertőződtek azóta, Jayson Tatum nem olyan régen esett át rajta, és nyilatkozott róla, hogy még mindig vannak tünetei, amik miatt nem érzi magát 100 százalékosnak. Karl-Anthony Towns és Damian Lillard családjában többen is elhunytak, Sekou Smith NBA-szakíró is a koronavírus áldozata lett.

Az ESPN-en megjelent cikkből kiderül, hogy amikor befutott a hír Oklahoma City-ből, az NBA komisszárja, Adam Silver az autójában, a játékosszakszervezet vezetője, Michele Roberts pedig egy Uberben ült, Oklahoma kormányzója és a Thunder menedzsmentje pedig a teli arénában voltak egy tárgyalóban. Ott és akkor kellett meghozni a döntést, hogy az a meccs elmarad, a nézőket biztonsági okokból ki kell terelni a csarnokból, és hogy az egész ligának le kell állnia, a már zajló összecsapásokat folytatták, de a későbbre tervezett Kings-Pelicans meccset is lefújták. Cikkünk illusztrációjának szánt képén az látható, ahogyan a Kings csarnokának kivetítőjén látható, hogy aznap nem lesz meccs.

Vélhetően mindenki retinájába beleégtek a képek, amikor a Thunder – Jazz meccsen bejelentik, hogy elmarad meccs:

Vagy amikor a Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban megkapja a híreket az éppen zajló Mavericks – Nuggets találkozón:

Legyen buborék!

Az NBA leállt. Pár hónapig nem történt semmi, a tervezés folyamata kezdődött el úgy, hogy közben a vírust is jobban megismerte az emberiség. Hamar biztossá vált, hogy a „négy évtizedes” Vince Carter az utolsó játéknapon még egy hosszabbításban bedobott triplával tudott elköszönni.  Egyre biztosabb lett, hogy ez a leállás nem egy hónapig fog tartani, hanem tovább, és sokáig minden és mindenki bizonytalan volt. Ne felejtsük, akkor még a tesztelés is gyerekcipőben volt, és a vírusról is alig tudtunk valamit! Sorra érkeztek a hírek a lehetséges tervekről és protokollokról azzal kapcsolatban, hogyan térhet vissza az NBA. Nagyon fontos, hogy a kinti profiliga szerződései sokkal könnyebben alakíthatóak egy ilyen helyzethez, mint a különböző sportágak európai kontraktusai. Ennek az egész folyamatnak köszönhetjük, hogy az NBA 2020 nyarán visszatért a Walt Disneyben található buborékban.

https://youtu.be/Xx43HKG96sw

Számtalan nagy pillanat és hatalmas sztori született a buborékban, de ami a legfontosabb:

Az NBA jelesre vizsgázott! A buborékban több hónap alatt egyetlenegy pozitív eset sem volt,

pedig Amerikában és Flordiában tombolt épp akkor  avírus. A legveszélyesebb az volt, hogy Danuel House ’’társasozni’’ hívott egy tesztelést végző hölgyet a szobájába. Ezt leszámítva zavartalanul lezárult az egész szezon, amelynek végén a Los Angeles Lakers örülhetett. Az Miami Heat elleni döntőben LeBron Jamesék 4-2-re nyertek.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a világjárvány kellős közepén az NBA-nek reagálnia kellett az Egyesült Államokban egyre erősödő társadalmi feszültségre, és a liga, amelynek játékosai jelentős részben színesbőrűek, a Black Lives Matter mozgalom egyik legfőbb támogatója lett. A buborékban egyszer egy bojkott miatt ismét leállt majd újra elindult a küzdelem. Ezzel is sikerült megbirkózni, ami szintén hatalmas siker.

A 2020-21-es szezon utolsó mérkőzését október 11-én játszották Orlandóban, négyhónapos volt a csúszás a normál menetrendhez képest, a következő kérdés az volt, mikor, és milyen körülmények között kezdődjön el a 2020-21-es kiírás. Normál esetben az NBA-ben ugye októberben van a rajt, de ez nyilván kivitelezhetetlen volt. Az átigazolási piacnak, az NBA-draftnak, a felkészülésnek és persze a minimális pihenésnek is kell időt hagyni, de közben arra is figyelni kell, hogy a covid negatív gazdasági hatásait is sikerüljön ésszerű keretek között tartani. Az, ha nincs néző, az is veszteség, de ha nincs mérkőzés, és a tévés pénzek is megcsappannak, na akkor van igazán nagy baj.

Karácsonykor induljon a következő szezon

Újabb gondolkodás, újabb protokollok, újabb tervek után az a döntés született, hogy a szezon karácsony előtt, december 22-én induljon, és 82 meccs helyett ’’csak’’ 72-t játszanak a csapatok, a döntő pedig júliusra van tervezve. Ezzel nyitva maradt a kapu azok számára, akik részt szeretnének venne a 2021-es olimpián (július 23-án kezdődik az olimpia Tokióban). Nyilván a szokásosnál kevesebbet pihentek a játékosok két szezon között, de a gazdasági racionalitás nyert, és nem várták meg 2021-et a rajttal. Buborék már nincs, a rajtkor még nézők sincsenek, kötelező folyamatos tesztelés viszont van. Idővel szépen lassan elkezdtek visszaszivárogni a nézők. Nem mindenhol, és főleg nem 20 ezren, azonban jelenleg valahol 0 és a negyedház között van a beengedhető nézők száma.

A következő nagy bomba az volt, hogy mégis rendezzék meg az All-Star-mérkőzést március ötödikén. Az All-Star az NBA egyik aranytojást tojó tyúkja, egy fesztivál, ami fontos televíziós szempontból, nem véletlen, hogy Indianapolis helyett Atlantában rendezték, ahol a Turner Sports központja található (olcsóbb a gyártási költség). A marketingértéke sem utolsó, mert bár fesztivál nem lehetett, hiszen néző sem volt, a merchandising akkor is hozhat még bevételeket.

Sokan, több játékos is bírálta a döntést, hogy megszervezik az eseményt, mert ezzel nem hagyják pihenni a játékosokat, és még ki is teszik a megfertőződés veszélyeinek. Nos, az All-Star buborék is jól működött, két játékos, Joel Embiid és Ben Simmons nem léphetett pályára, mert még Philadelphiában egy borbélynál voltak, aki pozitív tesztet produkált, így kontaktnak minősültek.

Az esemény óriási siker volt összességében, egy felejthetetlen program.

De az egészségükért aggódó játékosokról sokat elmond, hogy állítólag több mint 150 játékos töltötte Miamiban az All-Star-szünetet… Nyilván nem találkoztak senkivel, és csak az egészségük volt számukra a legfontosabb a napfényes Floridában…

Ezt az adatot onnan tudni, hogy a kötelező napi tesztelésekre oda jelentkezett be ez a 150 ember a szünetben, és a Heat edzőközpontjában időbeosztást kellett csinálni a nagy tömeg miatt erre az időszakra.

Van annak valami romantikája, hogy 2020-ban március 11-én állt le az élet hónapokra, 2021-ben pedig március 10-én tért vissza rövid kis szünet után az alapszakasz, ez jól szemlélteti, hogy milyen elképesztő egy évünk volt, de hogy mégis sikerült felülemelkedni a nehézségeken. Az NBA reményt ad, hogy jó tervezéssel, ésszerű szabályokkal le lehet győzni a vírust, még ha néha azért vannak is apró porszemek a gépezetben.

Tegnap a Memphis Grizzlies legyőzte a Washinton Wizardst, a Dallas Mavericks pedig a San Antonio Spurst. Gregg Popovich a meccs után elmondta, hogy LaMarcus Aldridge is bekerült azon magasemberek táborába, akik pár éve még All-Starok voltak, ma pedig már olyan értéktelenek, hogy a csapatok minden áron szabadulni akarnak tőlük. A cserehatáridó ugyanis március 25-e, addig lesz lehetősége változtatnia a csapatoknak.

Hogy mikor lesz a következő teltházas meccs? Nem tudjuk még, azt viszont igen, hogy Adam Silver szeretné a következő szezont már teli arénák előtt kezdeni. Erről az All-Star-gála előtti sajtótájékoztatóján beszélt. Ehhez nyilván el kell érni a nyájimmunitást, hogy minél többen beoltassák magukat. Arról viszont azt mondta, hogy az nem lesz kötelező a játékosok számára.

Mi is folytatjuk NBA-közvetítéseinket

Csütörtök éjjel (pénteken hajnalban a Sport1-en 1:30-tól élőben sugározzuk a Brooklyn Nets – Boston Celtics keleti rangadót, amit pénteken 20 órától a Sport2-n is meg lehet majd nézni. Szombaton és vasárnap sűrűsödik a program, hiszen szombaton 21 órától az Oklahoma City Thunder – Now York Knicks lesz a Sport1-n, vasárnap pedig ’’kettős rangadót’’ adunk, 21 órától a Golden State Warriors – Utah Jazz, 23:30-tól pedig a Philadelphia 76ers – San Antonio Spurs meccseket. Vasárnap a két meccs előtt 20 órától jelentkezik az Alley-oop Bazskával és Csabival, akik felvettek egy újabb podcast-adást, amit érdemes addig meghallgatni. Már csütörtökön 21:30-tól pedig a Trash Talkban is lesz szó NBA-ről bőségesen.

Korábbi saját cikkeink mellett ez az ESPN cikk is a forrásunk volt.