Szuperrangadó a középdöntő rajtján • SportTV

Szuperrangadó a középdöntő rajtján

Sport TV avatar Sport TV 2019. 01. 26. 09:52    
Olvasási idő: 2 perc

Újrakezdik a lányok-asszonyok is a Bajnokok Ligáját kézilabdázásban. Immár a két, egyenként hatcsapatos középdöntő kör mérkőzéseit játsszák. Már az első nap szembekerül egymással két, a végső győzelemre is esélyes együttes, az elmúlt három kiírás győztese, a Győri Audi ETO KC és a CSM Bucuresti. Mi a rajt napjáról összesen három mérkőzést közvetítünk élőben, a „magyaros” 2. csoportból a csúcsrangadót, a másikból pedig kettőt is.

Bódi Bernadett és Oana Manea bő két és fél évvel az emlékezetes budapesti BL-döntő után újra összecsaphat (Fotó Getty Images)

ODENSE–BREST

Időben az első összecsapás az 1. csoport sereghajtóié. A dán Odense mindössze 1, vendég, a francia Brest 2 pontot hozott magával a csoportkör négy meccsével. Mindkét együttes újoncnak számít, egyikük sem járt még a BL középdöntőjében. A dán együttes pontveszteség nélkül vezeti hazája bajnokságát, mind a 18 mérkőzését megnyerte eddig. A mezőny jelenleg leggólerősebb játékosa a Ana Gros, a franciák jobbátlövője 44 góllal a BL góllistájának harmadik helyét foglalja el. A két együttesnek kupameccse még nem volt, tavaly augusztusban azonban játszottak egy felkészülési mérkőzést, amelyet a franciák 24–21-re nyertek meg.

METZ–ROSZTOV-DON

(Fotó: ehfcl.comI

(Fotó: ehfcl.comI

Fortuna istenasszony megduplázta a nemzeti csapatokat a középdöntőben. Az 1. csoportba jutott 2-2 dán és francia, a 2.-ba a két magyar résztvevő. Az egyik francia, a Brest idegenbeli mérkőzése után a másik, a Metz hazai találkozóját közvetítjük. Mindkét csapat megnyerte alapszakasz-csoportját, a házigazda az A-jelű négyes legjobbja volt 9, a még veretlen orosz együttes az A-kvartetté 11 ponttal. Viszont a franciák egy vereséget is hoztak magukkal, így az ő induló pozíciójuk csak a 3., míg a Rosztov az élről kezdi a középdöntőt. A Metzé az egész BL-középdöntős mezőny (12 gárda) legjobb védekezése, mindössze 92 gólt kapott a csapat az eddigi négy, magával hozott mérkőzésén. (Mind a hat csoportmeccset számlálva is a Metz kapta a legkevesebbet, összesen 133 gólt.)  A szuper védelemnek egy rendkívüli támadóval szemben kell helytállnia: Anna Vjahirjeva a góllövőlista jelenlegi 2. helyezettje, 46 eddigi góljával. A csapatok még szintén nem játszottak egymással.

GYŐR–CSM

Gyakori ellenfele egymásnak a két csapat, az elmúlt négy idényben 8-szor is összecsaptak, 6 győri siker mellett csupán egy CSM-győzelem született. A legfájdalmasabb a döntetlen volt, a 2016-os budapesti BL-fináléban a románok azután nyertek, hosszabbítás után, 7-es lövésekkel. A két csapat nyitó helye az első és a második a 2. csoportban, a győriek 8, a bukarestiek 6 ponttal rajtolnak. A vendég együttes nélkülözi két klasszisát, Cristina Neagut (49 gólla vezeti a góllövőlistát) és a norvég világ- és Európa-bajnok Amanda Kurtovicot. Ezen a mérkőzésen mutatkozik be győri színekben az éppen a CSM-ből átigazolt beállós Crina Pintea, akit a tvaly év végi Eb-n a torna csapatába is beválasztottak.
„Nagyon jó meccsre számtok. A hazai közönséget mér régen várjuk, hogy sokan kilátogassanak a meccsünkre. Jó lesz hazai pályán ilyen hőfokon játszani. Azt nem tudom, mi lesz a mérkőzés végkimenetele, mind a két csapat szeretne nyerni. Nekünk a hazai pálya némi könnyebbség” – fogalmazott a klubhonlap videointerjújában Bódi Bernadett.
„A védekezéseink száma is a duplájára nőtt, nemcsak a támadásik száma, ezt azért ne felejrsük el! Nagy komoly energiákat mozgósítunk, hogy a védekezésünk is koncentráltabb legyen. Nagyon-nagyon jó, hogy tudunk cserélni, védekezésben és támadásban is cserélni játékosokat, kell, hogy támadásban és védekezésben is mindenki a pályán maradjon, hosszú távon is ez lesz majd az út, ez lesz járható” – foglalta össze röviden ugyanott szakmai elképzeléseit Danyi Gábor vezetőedző.

Kapcsolódó

BL-ÖRÖKMÉRLEG (ETO–CSM)

Összesen: 8 mérkőzés, 6 Győr-győzelem, 1 döntetlen, 1 CSM-győzelem, 204–191-es gólkülönbség
Győrben: 3 mérkőzés, 3 Győr-győzelem, 91–79
Az első mérkőzés: Győri Audi ETO–CSM Bucuresti 28–22 (12–10); Győr, 2016. 2. 6., BL-középdöntő csoportmérkőzés
A legutóbbi mérkőzés: Győri Audi ETO–CSM Bucuresti 26–20 (12–10); Budapest, 2018. 5. 12., BL négyes döntő, elődöntő

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, középdöntő. Sport 14:15 Odense HK–Brest-Bretagne Handball csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András); Sport1 17:15 HC Metz–Rosztov-Don csoportmérkőzés (kommentátor: Ágai Kis András, szakkommentátor: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Luhász István); Sport1 19:15 Győri Audi ETO–CSM Bucuresti csoportmérkőzés (kommentátor: Méhes Gábor, szakkommentátor: Pigniczki Krisztina, riporter: Takács Rita, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Juhász István)