Elődkupa-győztesek az Európa-ligáért

Sport TV avatar Sport TV 2019. 04. 11. 07:31    
Olvasási idő: 2 perc

A két angol csapat egyike a megmaradt utolsó olasz klubbal mérkőzik az Európa-liga negyeddöntőjében. A párosítás történeti érdekességét az adja, hogy mindketten elnyerték a mostani sorozat egyik elődjének trófeáját a régmúltban. Az Arsenal az egykori EVK – összesen két évet élt ezen a néven – első kiírását nyerte meg 1970-ben, a Napoli pedig az UEFA-kupa birtokába jutott 1989-ben. Mindketten lassan fél évszázada futballoznak az európai kupaszínpadon, de összesen csupán harmadszor csapnak össze egymással.

A Napoli legutóbbi angliai fellépésének csúcspillanata: Mohamed Szalah betalál a korábbi Arsenal-kapus Ospina kapujába az Anfield Roadon, BL-csoportmeccsen. A kolumbiai kapusnak most excsapattársai ellen az Európa-ligában kell bizonyítania (Fotó: Getty Images)

Az előző két csatájuk nem volt túl régen, 2013 őszén-telén szerepeltek azonos BL-csoportban.  Az a két meccs nem tett különbséget köztük. Londonban Özil és Giroud góljával 2–0-ra nyertek az ágyúsok, Nápolyban a hazaiak ugyanezzel az eredménnyel vágtak vissza (gólok: Higuaín és Callejón. Érdekesség, hogy a párharc egy-egy góllövője most csapattárs, igaz, a francia világbajnok és az argentin vb-ezüstérmes egy másik londoni csapat, a Chelsea mezét viseli egyidejűleg.)
Ha még egy kicsit a múltnál maradunk, az ellenfél országából származó csapattal az Arsenalnak volt több dolga: a 35 meccsnek több mint a felét, 18-at győzelemmel zárta (közte egy-egy kupát megnyert és el is vesztett – a KEK-et 1994-ben a Parma 1–0-s legyőzésével hódította el, az európai szuperkupát szűk egy év múlva a Milan ellen 0–0, 0–2-vel vesztette el). A Napoli csupán 16-szor mérkőzött angol klubbal, a meccsek felét, 8-at elvesztette.

A távoli múltból térjünk vissza a közelmúltba! Ebben a sorozatban az ágyúsok  veretlenül, 5 győzelemmel, egy remivel végeztek a csoportjukban, majd kikaptak Boriszovban és Rennes-ben is (0–1, 1–3), ám mindkétszer 3–0-val az Emirates-ben kiharcolták a továbbjutást. A Napoli a BL-ből jött, csoportjában a jelenleg az elődöntő felé tartó Liverpoollal azonos pontszámmal végzett, mindketten 1–0-ra legyőzték otthon a másikat, végül a Pool több lőtt góljával küldte az El-be az SSC-t (9, a 7-tel szemben). Ott a nápolyiak a Zürichet oda-vissza megverték (3–1, 2–0), aztán a San Paolóban 3–0-ra megverték a Salzburgot, amelytől csak 3–1-re kaptak ki Ausztriában.
Az Arsenal a Premier League-ben az 5., egypontnyira van a BL-es 4. helyet elfoglaló Spurstól és roppant kemény hat fordulója van még hátra. A Napoli helyzete sokkal kényelmesebb: a Serie A ezüstöt érő 2. helyén 12 pont az előnye az 5. Atalantával szemben, azaz biztosra vehető, hogy ősszel a BL-csoportkörben kezd.
A londoni csapat vasárnap 1–0-ra kapott idegenben az Evertontól, a Napoli ugyanaz nap 1–1-re végzett otthon a Genoával.
Az ágyúsok két legtapasztaltabb embere a kapus Petr Cech (135 eurokupameccsel) és a Mesut Özil (104), a házi kupagólkirály Pierre-Erick Aubameyang 30 góllal (ezek többségét azonban még dortmundiként szerezte). A nápolyiaknál mindkét elsőség a belga Dries Mertensé, a csatár 85 kupameccsen 27-szer talált az ellenfél kapujába.
Az angol együttes két olasz csapat elleni hazai veresége közül a frissebbet 2003-ban szenvedte el az Intertől a BL-ben (0–3), a Napoli 7 angliai mérkőzése közül még egyetlenegyet sem nyert meg. Értelemszerűen az Arsenalt saját pályája 128. európai kupameccsén irányító Unai Emery folytatná, a nápolyiakat a nemzetközi kupákban a maga 207. mérkőzésén vezető  Carlo Ancelotti megtörné csapata sorozatát…

Kapcsolódó

AZ EL-NEGYEDDÖNTŐ ELSŐ MÉRKŐZÉSEI

21:00   Arsenal–Napoli (Sport1 20:45)
21:00   Benfica–Eintracht Frankfurt
21:00   Slavia Praha–Chelsea
21:00   Villarreal–Valencia

EL-NEGYEDDÖNTŐ. Sport1 20:00 felvezető műsor, 20:45 Arsenal FC–SC Napoli negyeddöntő mérkőzés (kommentátor: Kassai-Tóth Csaba, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván, Nyilasi Tibor, Puhl Sándor); 23:00 összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván, Nyilasi Tibor, Puhl Sándor)