„Menekülőmérkőzés” a 2. Bundesligában • SportTV

„Menekülőmérkőzés” a 2. Bundesligában

Sport TV avatar Sport TV 2021. 04. 14. 07:43    
Olvasási idő: < 1 perc

A koronavírus annyi mindent átírt-átír a hétköznapokban. Most például a német másodosztály pótprogramját – s ezáltal a Sport2 szerda délutáni műsortervét is…

Sebastian Kerk térdelő gólöröme. Az osnabrückiet élvonalar is megkáró csatára 99 másodosuztályú bajnokin 16 gólt szerzett. Ebből khármat is a Regensburg ellen, a két csapat novemberi bajnokiján, amelyet a vendég VfL 4–2-re nyert meg (Fotó: Getty Images)

Sebastian Kerk térdelő gólöröme. Az osnabrückiek élvonalat is megjáró támadó középpályása 99 másodosztályú bajnokin 16 gólt szerzett, ebből hármat tavaly novemberben, a Regensburgban 4–2-re megnyert bajnokin (Fotó: Getty Images)

Eredetileg két elmaradt mérkőzést terveztek szerdára. A rangosabbnak a Kiel–Hannover párosítás ígérkezett, hiszen a – mellesleg kupaelődöntős – Kiel még harcban áll az osztályozót jelentő harmadik helyért. Ám a kielieknél pénteken egy játékos megbetegedését jelentették be, majd újabb 14 játékost érintett a probléma, a csapat nem tudta lejátszani a hétvégi bajnokijét a Regensburg ellen,  Aztán meghosszabbították a teljes karantént április 20-ig, ezzel „odaveszett” a szerdai pótlómeccs és veszélybe került  a feljutásért folyó versenyfutás korrektsége is.
Így viszont maradt nekünk a másik találkozó, az Osnabrück–Regensburg összecsapás, amely viszont a bennmaradásért folytatott küzdelemben lényeges. A hazai csapat éppen a másod-harmadosztályú osztályozót jelentő 16. helyet foglalja el, egy mérkőzéssel és három ponttal van kevesebbje az előtte álló újonc Braunschweignél. Mivel a gólkülönbségük azonos (-19), a VfL győzelmével helyet cserélnének a táblázaton. A vendég Regensburg csak valamivel áll jobban: egy hellyel és két ponttal előzi meg a Braunschweiget, igaz, csupán 26 mérkőzésből, azaz kettővel kevesebből az Eintrachtnál.
A VfL legutóbbi 10 mérkőzéséből csupán egyetlenegyet tudott megnyerni, másfél hete Karlsruhében győzött 1–0-ra. A Jahnnak egy kicsivel jobb a közelmúltja: legutóbbi öt találkozójából egy győzelem és 2 remi mellett csupán kétszer veszített. A két csapat közös múltja bő egy tucat évre tekint vissza két osztályban, a harmadikban és a másodikban. Összesítésben az Osnabrück áll jobban, igaz ez a 2. Bundesliga-mérlegre is (ld. lenti keretesünket). A mérleg tovább javításához – persze inkább a bentmaradási esélyek növeléséhez – nyernie kell a hazai lila-fehéreknek az elhalasztott találkozón.

Kapcsolódó

OSNABRÜCK–REGENSBURG örökmérleg

Összesen: 15 mérkőzés, 7 Osnabrück-győzelem, 5 döntetlen, 3 Regensburg-siker / 25–15-ös gólkülönbség. A 2. Bundesligában: 10–5–3–2 / 13–7. Osnabrückben: 7–4–1–5 / 10–5. Osnabrückben a 2. Bundesligában: 2–1–1–0 / 5–2.
A legutóbbi mérkőzés: Regensburg–Osnabrück 2–4 (1–3). G.: Albers, Opuku, ill. Kerk (3), Amenyido (2. Bundesliga, 2020. 11. 8.). A legutóbbi három osnabrücki mérkőzés: 2–2 (2019-20, 2Bl), 1–2 (2016-17, 3l.), 1–2 (2016-17, 3.l.). A legutóbbi Regensburg-győzelem Osnabrückben: 1–2 (3. Liga, 2013. 10. 1.)

2. BUNDESLIGA, elmaradt mérkőzés. Sport1 18:30 VfL Osnabrück–SSV Jahn Regensburg (kommentátor: Haraszti Ádám)