Tatabánya: El-rajt Görögországban • SportTV

Tatabánya: El-rajt Görögországban

2021. 10. 19. 14:12    
Olvasási idő: < 1 perc

Az előző évben az EHF-kupa örökébe lépő Európa-liga valóságos vesszőfutás volt a Grundfos Tatabányának. A Covidtól és a sérülésektől gyötört együttes a D-csoportban mind a tíz mérkőzését elvesztette, csoportjában az utolsó, 6. helyen végezve. Ennél csak jobb jöhet ebben az idényben...

(Fotó: tatabanyahandball.com)

A sérülések azonban az idén sem kímélték a kék tigriseket. A klub honlapán Kontra Zsolt technikai vezető (korábbi világválogatott, olimpiai 4. játékos) nyilatkozott a nyitó mérkőzésről:
„Túl sokat nem tudunk görög riválisunkról. Úgy gondolom, egyelőre saját magunk vagyunk a legnagyobb ellenfeleink, annyi a hiányzónk. Jó lenne már, ha »normális« körülmények között léphetnénk pályára, de amúgy is szűkös keretünk egyelőre több sebből vérzik. Persze azért bizakodóak vagyunk, elsősorban abban reménykedünk, hogy már nem sérülnek »tovább« a játékosaink, hanem végre gyógyulunk.”
Az első találkozót tehát a görögországi Kalkiszban játssza Vladan Matics együttese, az ellenfél a 4-szeres görög bajnok AEK Athén csapata lesz.
A D-csoport többi tagja a macedón Eurofarm Peliszter, a portugál Sporting CP, a francia USAM Nimes Gard és a svájci Kadetten Schaffhausen. Az oda-vissza mérkőzések, azaz 10 forduló alapján kialakuló sorrend első négy helyezettje jut a már kieséses rendszerű playoffba.
Felvételről éjféltől mutatunk még egy El-mérkőzést az A-csoportból, egy szlovák és egy spanyol együttes részvételével.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA. Sport2 18:45 AEK Athén–Grundfos Tatabánya KC (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Fazekas Erzsébet); Sport1 éjféltől HT Tatran Presov–CD Bidasoa Irún (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor: Borsos Attila)

Cookie beállítások