A milánói üldözőverseny folytatódik • SportTV

A milánói üldözőverseny folytatódik

2022. 05. 01. 10:17    
Olvasási idő: 6 perc

Szombaton az élcsapatok közül csak a Napoli szerepelt, vasárnap lép pályára a négyes „BL-kontingens” másik három tagja. Az Inter hétközi blamája után csak a Milan botlásában bízhat, közben a maga mérkőzését meg kellene nyernie a hét közben remeklő Udinese ellen idegenben. A Juventusnak pedig nyernie kell, hogy tartsa a lépést a nápolyiakkal a bronzért.

Dusan Vlahovics eddig 11 mérkőzésn hatszor talált a kapuba a Juventus színeiben, most szeretné megtartani meccsenkénti félgólosnál jobb bajnoki átlagát (Fotó: Getty Images)

JUVENTUS–VENEZIA

A Juve még harcban áll a Serie A 3. helyéért, a sereghajtó Veneziának csak matematikai esélye van a bennmaradásra, igaz, egy halasztott mérkőzése még hátravan.
A rekordbajnoknak ismét tartós sérültjei, Chiesa, Arthur, Kaio Jorge és Marley Ake nélkül kell kiállnia, akikhez csatlakozott Locatelli és McKenney is, összeállítási gondokat halmozva a középpályán. Mi több, Cuadrado sem szerepelhet, a tapasztalt és sokoldalú kolumbiai futballista izomsérülést szenvedett a Fiorentina elleni kupameccsen. A Sassuolo elleni kihagyott ziccerrel már hat klubmeccs óta góltalan Álvaro Morata, a spanyolnak lassan el kell viselnie, hogy Vlahovics mellett egyre kevésbé jut szóhoz.
A Venezia újabb edzőcsere után van, a múlt heti vereséget követően felmentették Paolo Zanetti edzőt, a helyét a 43 esztendős Andrea Soncin vette át. Modolo és Leztzerini sérülés miatt nem léphet pályára, előbbi térd-, utóbbi ínsérüléssel dőlt ki. A MU korábbi kapusa, Sergio Romero már a 7. mérkőzésén véd folyamatosan, de a 35. évében lévő kapus térdsérülést szedett össze a márciusi Sassuolo elleni meccsen. További sérültek: Vacca és a nigériai Ebuehi.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Juve megnyert 10-et 12 hazai csatájából  a velenceiek ellen, mérkőzésenként 2.4 gólt elérve. A vendégeké a harmadik csapat a Serie A-ban, amely ellen a Juve otthon sorozatban 10 mérkőzést megnyert, a Hellas (12, 1989–2019) és a Vicenza (14, 1959–1973) után. 2. A Venezia elvesztette mind a 8 legutóbbi bajnokiját, ez negatív rekord, 9-szer még sosem kapott ki egymás után egyazon idényben. 3. A Juve csatára Paulo Dybala (9 gólos) lehet az ötödik argentin (beleértve a honosítottakat is), aki 10 vagy több gólt ér el hat különböző idényben, Gabriel Batistuta (9), Hernán Crespo (8), Abel Balbo (7) és Mauro Icardi (6) után, megelőzve Gonzalo Higuaínt és Diego Maradonát, akiknek ez 4 alkalommal sikerült.

Kapcsolódó

Juventus–Venezia bajnoki örökmérleg

Összesen: 29 mérkőzés–19 Juventus-győzelem–8 döntetlen–2 Venezia-győzelem/ 62–25-as gólkülönbség. A Serie A-ban: 25–16–7–2 / 50–24. Torinóban: 14–12–2–0 / 38–11. Torinóban a Serie A-ban: 12–10–2–0 / 29–11. A párosítás legjobb gólszerzői: Vittorio Sentimenti (Juventus) 6 gól, Omar Sivori (Juventus) 5, Mario Astorri, Salvatore Campilongo, Filippo Inzaghi  (Juventus) 4-4.
A legutóbbi mérkőzés: Venezia–Juventus 1–1 (0–1). Gólok: Aramu, ill. Morata (2021. 12. 11.). A legutóbbi bajnoki Juventus-győzelem: 2–1 (2021. 1. 13., Velencében); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2021. 12. 11., Velencében); a legutóbbi Venezia-győzelem: 1–2 (1942. 3. 22., Velencében a DN-ben). Házi gólkirály: Paulo Dybala 9, ill. Thomas Henry 7 gól

MILAN–FIORENTINA

ibra ha betaál, minden idők második legidősebb Serie A-gólszerzője lehet (Fotó: Getty Images)

A Milan ötpontosra szeretné növelni előnyét a scudettóért folytatott küzdelemben közvetlen városi riválisa előtt játszik a Coppa Italia-elődöntős és az európai kupahelyeként versengő Fiorentinával. Az elmúlt hét eseményi miatt Stefano Pioli tanítványainak saját kezükbe került annak a lehetősége, hogy megszerezzék klubjuknak 19. bajnoki címét, több mint egy évtizeddel az előző után. Négy meccsel a vége előtt két tiszta ponttal vezetnek a címvédő Inter előtt. A múlt héten egy 13 meccses veretlenségi sorozat megtörése után utaztak az Olimpicóba – 3–0-ra kikapva a városi vetélytárs Intertől a kupaelődöntőben – , s a szerencsére is nagy szükségük volt a hatodik helyezett Lazio elleni összecsapáson. A gólkirályi címre törő Immobile góljával korai vezetést szereztek a fővárosi sasok, de Giroud egyenlítő gólját követően a 92. percben az utolsó félórára beálló Ibrahimovic lefejelt labdáját Tonali közelről bevágta, három pontot varázsolva az egyből.
Ugyan elvileg csak két ponttal vezet a éten elhalasztott bajnokijáról Bolognából üres kézzel visszatérő Inter előtt, ez az előny tulajdonképpen három pontnak felel meg, mert az egymás elleni mérkőzések összevetése a vörös-feketéknek kedvez a fekete-kékek ellen (2–1 és 1–1).
Vincenzo Italiano 2019 vége óta először látja három vereség után csapatát, miután szintén elmaradt meccs pótlásán szerdán hazai pályán kiütéses, 4–0-s verésbe futott bele az Udinesétől. A közelmúlt kudarcai ellenére – ezek közé tartozik a Juve elleni kupakiesés is –továbbra is a Fiorentináé a második legjobb hazai mérleg, 16 otthoni bajnoki mérkőzésén 35 pontot szerzett, eggyel többet mint a Milan. Idegenben azonban szerényen teljesítenek a violák, ezért maradhatnak le az európai kupaszereplésről, ha nem tudnak egy-két váratlan bravúrt felmutatni a hajrában. Legutóbbi 13 meccsükön házon kívül egyaránt kaptak egy vagy több gólt, csupán annyi pontot szereztek, mint a másik toszkánai együttes, az Empoli.
A vörös-feketék esélyeit talán növeli, hogy Ibra és Bennaszer is csatlakozott ismét a közös edzésekhez, és Pioli elvileg számolhat velük a mérkőzésen is.  A svéd veterán zseni eredményesebb volt a Fiorentina, mint bármely más csapat ellen (11 gól, 4 gólpassz), egyetlen idénybeli dupláját éppen a két csapat firenzei találkozóján érte el. A Lazio elleni gólja után Giroud igényt tartana a kezdőben szereplésre, valószínűleg a mester is így gondolkodik, és francia világbajnokkal indítja a rangadót és Ibrát csereként veti be.
A Fiorentinának is megvan a maga centerproblémája, a Vlahovics távozása után a posztot betöltő Piatek és Cabral közül még mindig nem tudja kiválasztani a fix első számú középcsatárt Italiano. Most a portugált részesítheti előnyben, mert a lengyel nem játszott túl jól legutóbb az Udinese ellen – igaz, azon a meccsen senki sem villogott a firenzeiektől… Esetleg Saponara, a másik exmilanos kerülhet be, hogy támogassa Cabralt támadójátékában. Castrovilli nemrég súlyos térdsérülést szenvedett, Duncan vagy Malaeh kerülhet a helyére a violák középpályástriójában.
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Milan legutóbbi három mérkőzése mindegyikén lőtt legalább két gólt a Fiorentinának, először az 1932 és 1996 közötti hatmeccses hasonló széria óta. 2. 2022 eleje óta a Milan 15 bajnokin mindössze 9 gólt kapott, csak a Liverpool kapujába találtak be kevesebbszer (6) a jelölt idő óta az öt európai topbajnokságban. 3. A meccs napján Zlatan Ibrahimovic 40 éves és 201 napos lesz, ha betalál, minden idők második legidősebb Serie A-játékosa lesz, aki gólt szerez, megelőzve Silvio Piolát (40 év 130 nap, 1954-ben), s csak Alessandro Costacurta mögött marad el (41 éves, 25 napos volt 2007-ben).

Kapcsolódó

Milan–Fiorentina bajnoki örökmérleg

Összesen: 163 mérkőzés–74 Milan-győzelem–44 döntetlen–45 Fiorentina-győzelem / 256–193-es gólkülönbség. Milánóban: 81–48–20–13 / 147–72. A párosítás legjobb gólszerzői: Aldo Boffi (Milan) 10 gól, José Altafini, Renzo Burini, Gunnar Nordahl és Andrij Sevcsenko (mind Milan) 8-8.
A legutóbbi mérkőzés: Fiorentina–Milan 4–3 (2–0). Gólok: Vlahovics-2, Duncan, Saponara, ill. Ibrahimovic-2, Venuti-öngól (2021. 11. 30.). A legutóbbi bajnoki Milan-győzelem: 2–0 (2020. 11. 29.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2020. 2. 22., Firenzében); a legutóbbi Fiorentina-győzelem: 3–4 (2021. 11. 30., Firenzében). Házi gólkirály: Olivier Giroud és Rafael Leao 9-9, ill. Dusan Vlahovics 17 gól (már a Juventusé)

UDINESE–INTER

Alexis Sánchez az idényben 24 mérkőzésen csak 4 gólt szerzett a bajnokságban. Hátha most találja meg (ismét) a góllövőcipőjét… (Fotó: Getty Images)

A szerdai „pótló nap” két legnagyobb meglepetéscsapata négy nappal később egymással csap össze. Csak éppen az Udinese a pozitív rubrikába került be a Firenzében aratott négygólos sikerével, az Inter viszont hívei nagy bánatára lehet, hogy a bajnoki címet pocsékolta el a Bolognától elszenvedett vereséggel. Ráadásul kényszerből beállított cserekapusa elképesztő szarvashibával fosztotta meg csapatát még egyetlen ponttól is, igaz a címvédőt kizárólag a három pont boldogíthatta volna a Renato Dall’Ara Stadionban.
Roppant nehéz lesz elfelejteni a fekete-kék rajongóknak a csúfos bukást, a csapatnak azonban túl kell tennie magát rajta, mert újabb feladat következik Udinében. Mindenesetre minden három pontnál rosszabb eredmény szög lenne a scudetto-remények koporsójába.
A hazaiaknak nincs reménye sem az Európához közel kerülésre, de a kiesés oldaláról sem fenyegeti őket semmiféle veszély. Ennek a relatív tét nélküliségnek (is) lehetett az eredménye a firenzei bravúr a hét közben.
A két csapat októberi meccsén (2–0 az Internek a San Siróban) még Luca Gotti volt az udinei vezetőedző, azóta volt asszisztense, Gabriele Cioffi lett a főnök. Ő ugyanazt a 3-5-2-es rendszert alkalmazza, mint elődje, néhány eltéréssel. Több lett a gól, az előző idényben 1.1 volt a meccsenkénti gólátlag, most felugrott 2.3-ra, 42 találat helyett már 53-at ért el, ez azért is figyelemre méltó, mert a remek előkészítő Rorigo De Paul közben elszerződött az Atlético Madridba, Ebben ez idényben Gerard Deulofeu felzárkózott az „egyszemélyes gólüzem”, a portugál Beto mellé, sőt most ő az eredményesebb (1 gól, 4 gólpassz). Ráadásul a két szélen játszó játékos, Nahuel Molina (6 gól, 1 assziszt) és Destiny Udogie (4 gól, 1 assziszt) is jelentősen hozzájárult a támadó hatékonyság növeléséhez.
Az Inter kétféleképpen reagálhat az „udinei katasztrófára”. Vagy összeszedi utolsó mentális tartalákait és megróbálja négyes sorozatgyőzelemmel zárni az idényt – no meg a „vigaszdíj” Coppa Italiát is elhódítja – , vagy elenged mindent és hagyja a Milant könnyedén hajózni a bajnoki révbe. Egy idegenbeli siker egy olyan nehezen legyőzhető csapat ellen, mint az udinei, igazi próbája lehet a „bajnoki erőnek” – van-e ilyen még a címvédő Interben?
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A legutóbbi 8 mérkőzésből 6 Inter-győzelem mellett 2 döntetlen született a Friuli Stdionban, a két döntetlen a legutóbbi három találkozó közt volt, mindkettő gól nélkül.  2. Az Udinese 4 vagy több gólt szerzett legutóbbi hat találkozójából háromszor, annyiszor, mint az előző 163 meccsén összesen. 3. Az egyetlen Udinese-játékos a jelenlegi keretben, aki az Inter ellen gólt szerzett, Roberto Pereyra, az argentin középpályás 11-esből talált be a fekete-kékek kapujába még 2021 áprilisában a Meazza Stadionban.

Kapcsolódó

Udinese–Inter bajnoki örökmérleg

Összesen: 99 mérkőzés–21 Udinese-győzelem–27 döntetlen–51 Inter-győzelem / 100–166-os gólkülönbség. A Serie A-ban: 97–21–27–49 / 95–158. Udinében: 46–17–18–11 / 46–72. Udinében a Serie A-ban: 48–11–16–21 / 43–68. A párosítás legjobb gólszerzői: Alessandro Altobelli (Inter) 10 gól, Bengt Lindskog (Inter és Udinese), Antonio Angelillo és Mauro Icardi (Inter), valamint Antonio Di Natale (Udinese) 7-7.
A legutóbbi mérkőzés: Inter–Udinese 2–0 (1–0). Gólok: J. Correa-2 (2021. 10. 31.). A legutóbbi bajnoki Udinese-győzelem: 3–1 (2017. 12. 13., Milánóban); a legutóbbi döntetlen: 0–0 (2021. 1. 23.); a legutóbbi Inter-győzelem: 0–2 (2021. 10. 31., Milánóban). Házi gólkirály: Gerard Deulofeu 11, ill. Lautaro Martínez 16 gól.

ROMA–BOLOGNA

Két „sikercsapat” találkozik az Olimpicóban a vasárnap esti összecsapáson. Az egyik „tartósabb”, a rómaiak tavasza túlzás nélkül kiválónak minősíthető, a bolognaiaknak inkább felvillanásai akadtak, a legutóbbi azonban mellbevágó volt Milánó kék és felszabadító a piros felének. A hét közepe mindkét klub szurkolóinak hozott ünnepelni valót.  A sárga-vörösök az Ekl elődöntőjében 1–1-es döntetlent ért el Leicesterben, valós eséllyel a visszavágón kiharcolható döntőbe jutásra. A bolognaiak viszont legyőzték a bajnokesélyes, címvédő Intert, közelebb lökve a scudettót a Milan kezeihez. A Roma harcol még az ősztől esedékes Európa-liga indulásért a bajnokságban is (ha elnyeri a 3. számú európai trófeát, akkor i s ott indulhat), a Bologna a „senki földjén”, tét nélkül lép pályára, miként az utóbbi több fordulóban.
José Mourinho ha szeretné, ha nem, kénytelen lesz legalább egy helyen változtatni a leicesteri hősök névsorán, ugyanis Mhitarjan combsérülést szenvedett, s legalább egy hétig nem szerepelhet a csapatban. Nicolo Zaniolo viszont visszatérhet, letöltve egymeccses büntetését, így a fiatal olasz klasszis léphet az idősebb örmény helyére kissé hátrébb, a ghánai Afana-Gyan pedig csatlakozhat Tammy Abrahanhez a támadóegységben. Ugyanakkor most is van eltiltottja a farkasoknak, Sergio Oliveira, őt Cristante és Veretout mellett Zalewski pótolhatja.
A Bologna azonban változatlan maradhat a szerdai „hőstett” után, igaz, Sansone szeretne végre már a kezdőbe is bekerülni, hiszen többször is csereként beállva góllal segítette a csapatot. Dijks kihagyta a hétközi edzéseket, kétséges a játéka, ezért alighanem Hickey kezd a középpálya bal oldalán, Micahel viszont kimarad az induló tizenegyből. Elöl továbbra is Arnautovictól várják a gól(oka)t, a renitens osztrák gólgyáros legutóbbi 8 meccsén 7 gólt szerzett, ennél ebben az időszakban csak az első számú gólkirályjelölt, Ciro Immobile ért el többet (9).
Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. A Roma 30 egymást követő hazai mérkőzésen szerzett legalább egy gólt a Bologna ellen, a Serie A történetében csak két ennél hosszabb sorozata csak egy-egy csapatnak volt ugyanazon ellenféllel szemben, az Internek az Udinese ellen (31, 1959 és 2010 között) és a Juventusnak a Fiorentina ellen (34, 1983 és 2020 között). 2. A Bologna veretlen legutóbbi 5 élvonalbeli találkozóján (2 gy., 3 d.), ennél hosszabb hasonló szériája Stefano Pioli vezetésével volt 2012 áprilisában. 3. Tammy Abraham négy meccs óta nem szerzett gólt, ez a leghosszabb góltalan szériája a sárga-vörösöknél tavaly október óta (6).

Kapcsolódó

Roma–Bologna bajnoki örökmérleg

Összesen: 147 mérkőzés–53 Roma-győzelem–43 döntetlen–51 Bologna-győzelem/ 193–179-es gólkülönbség. Rómában: 73–32–22–19 / 108–77. A párosítás legjobb gólszerzői: Bruno Maini (Bologna) 11 gól, Gino Pivatelli (Bologna) 10, Giuseppe Savoldi (Bologna) 9 gól.
A legutóbbi mérkőzés: Bologna–Roma 1–0 (1–0). Gól: Svanberg (2021. 12. 1.). A legutóbbi bajnoki Roma-győzelem: 1–0 (2021. 4. 11.); a legutóbbi döntetlen: 1–1 (2018. 3. 31., Bolognában; a legutóbbi Bologna-győzelem: 0–1 (2021. 12. 1., Bolognában). Házi gólkirály: Tammy Abraham 15, ill. Marko Arnautovic 10 gól

SERIE A, 35. forduló. Sport2 12:15 Juventus FC–Venezia FC (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kemenes Szabolcs); Sport2 14:45 AC Milan–ACF Fiorentina (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Kemenes Szabolcs); Sport2 17:45 Udinese Calcio–FC Internazionale (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport2 20:30 AS Roma–FC Bologna 1909 (kommentátor: Haraszti Ádám, műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Nyilasi Tibor)