Magyar nap a Római-parti centerpályán • SportTV

Magyar nap a Római-parti centerpályán

2022. 07. 12. 10:51    
Olvasási idő: 2 perc

Mivel rekord létszámú magyar játékos indulhatott a Hungarian GP WTA 250-es tenisztornán, így a versenyrendezőségnek lehetősége nyílt olyan programot összeállítani, amelyben a centerpálya összes egyes mérkőzésén hazai teniszező is a Római Teniszakadémia salakjára léphet. S ha már adódott a lehetőség, éltek is vele.

Gálfi Dalma győzelmi esélyei a legerősebbek a mieink közül a Hungarian GP második játéknapján (Fotó: tennishungp.com)

Az első párban a mindössze 18 esztendős, a világranglistán 775. helyezett Szabanin Natália igyekszik megnehezíteni a nála 10 esztendővel idősebb olasz Martina Trevisan (vlr.: 26.) dolgát. A magyar kislány azért nem teljesen kezdő, már van négy ITF-tornagyőzelme tavaly május hónapban Sibenikben nyert két ITF-viadalt, az elmúlt két hetetpedig egyformán toenasikerrel zárta a szerbiai Prokupljében és a hollaniai Hágában. Az olasz játékos viszont már WTA 250-es viadalt is győzött – olyan kategóriájút, mint a mostani budapesti torna – , méghozzá idén májusban Rabatban.  Nem mellesleg az olasz lány a torna 2. kiemeltje, s értelemszerűen ez lesz a két játékos első találkozása.
A második párban Bondár Anna (vlr.: 53.) viszont győzelmi esélyekkel léphet pályára Jesika Malecková (vlr.: 159.) ellen. A szeghalmi születésű magyar versenyző jelenleg pályája legjobb ranglistahelyét foglalja el, Wimbledonban eljutott a főtábláig, majd legutóbb a contraxville-i viadalon az elődöntőig menetelt, ahol Gálfi Dalmától szenvedett vereséget. Annának van már WTA 250-es tornasikere is (2021 . november, Buenos Aires), a cseh teniszező 10 ITF-tornasikert mondhat magáénak. Ők is most küzdenek meg először a WTA Touron.
A harmadik meccsen is a magyar résztvevő a (sokkal) esélyesebb. A 23 esztendős Gálfi Dalma (vlr.: 81.) több mint száz hellyel megelőzi a világrangsorban a nála 6 esztendővel idősebb görög Deszpina Papamanuilt (195.), akit egyébként tavaly az US Open selejtezőjében le is győzött, 7:6, 6:1-re. Dalma idén második fordulós volt a Roland Garroson, főtáblán játszhatott Wimbledonban is, és a múlt heti contrexville-i  challengerverseny döntőjében csak a döntő játszmában szenvedett rövidítésben vereséget (7:4) a korábbi GS-győztes olasz Sara Erranitól.
A nap utolsó centerpályás egyes találkozójának magyar részese a 24 esztendős Udvardy Panna (vlr.: 94.)  14 hellyel előzi meg a világrangsorban a nála öt évvel idősebb sinaiai Ana Bogdant, akitől viszont korábban két ízben is vereséget szenvedett. Először 2017 februárjában a Budapest Ladies Openen nyert a román lány két szettben, s ugyancsak játszmaveszteség nélkül  nyert tavaly augusztruban Kolozsvárt is,.
Talán ez a mérkőzés tűnik a legkiegyenlítettebb esélyűnek a nap négy összecsapása közül, reméljük, a jobb jelenlegi forma többet nyom a latban, mint a korábbi győztes játszma nélküli vereségek.

HUNGARIAN GRAND PRIX WTA 250-ES TORNA, Budapest, Római Teniszakadémia. Sport2 11-től: az első forduló mérkőzései (kommentátor: Kaplár F. József és Fazekas Erzsébet, szakkommentátor: Machán Róbert és Temesvári Andrea)