Kelet-németorszégi kupaduó • SportTV

Kelet-németorszégi kupaduó

2022. 08. 01. 12:28    
Olvasási idő: 5 perc

Hétfőn Németország keleti részébe látogatunk el a Német Kupában: mindkét mérkőzés színhelye az egykori NDK területén lesz, sőt az egyik vendégcsapat is odavalósi.

Union-kupagólöröm – tavaly sok ilyn volt az elődöntőig vezető úton (Fotó: Getty Images)

CHEMNITZ–UNION BERLIN

A Chemnitz – FC Karl-Marx-Stadt néven az egykori NDK bajnoka is volt 1967-ben – a területi kupaküzdelem, a Szász Kupa győzteseként került a 64-es főtáblára.  (12-szer nyerte el a tartományi kupát, az elmúlt 5 kiírásból negyedik alkalommal, amely helyi rekord). A döntőben a Chemie Leipziget verte meg május 21-én, 10 ezer néző előtt, 0–1-ről 2–1-re fordítva, Campulka és Bitzel góljával, utóbbi a 85. percben született.
A csapat még sosem érte meg a 2. fordulót a DFB-kupában. A Szász Kupa korábbi győztesei közül ez még senkinek sem sikerült abban az évben, pedig olyan csapatok sorakoznak a listán, mint a Dynamo Dresden, az Erzgebirge Aue vagy a Chemie, a Lokomotive vagy az RB Leipzig.  Most a chemnitzieken a sor, hogy megtörjék ez a pocsék szériát. A 16-ba jutásért erős ellenfelet kell legyőzniük. Negyedosztályúként tavaly nem voltak a főtáblán, előtte viszont a Hamburger SV-t és Hoffenheimet is erősen megszorították, amely nagy bravúrnak számít(ott). Tavaly a Hoffenheim ellen 2–2 volt az állás a 120. perc után, de a 11-es párbajban a hazaiak háromszor is rontottak, a vendégek csupán egyszer. Egy évvel előtte a hamburgiak a normál időben és a hosszabbításban is vezettek, de 2–2 után a párbajban ugyanúgy jobban céloztak, mint később a Hoffenheim (6-5).
A Chemnitz a 2000–01-es évben kiesett a másodosztályból, 13 évig játszott a másodvonalban, s most a 9.-et a harmadikban.  A CFC az NDK utolsó 20 évében folyamatosan élvonalbeli volt, háromszor európai kupahelyet is szerzett – jobb idők jártak akkoriban a csapatra.
Alacsonyabb osztályúként most hazai pályán léphet pályára a DFB-kupában.  Ez lesz a 13. egymás után hazai meccsük az országos kupában – legutóbb 2000 augusztuséban játszottak idegenben Karlsruhéban. Az An der Geilenstrasse Stadionban legutóbb öt éve a Bayern elleni kupameccsen volt 15 ezres telt ház, akkor a bajorok 5–0-val mentek tovább. A CFC legutóbbi 13 kupameccséből mindössze kettőt nyert meg. Még 2011-ban, negyedosztályúként 1–0-ra múlta felül az akkor élvonalbeli FC St. Paulit. Négy évvel később harmadosztályúként a Mainzot verte ki egészen „horror” mérkőzésen: 90 perc után 3–3, 120 percet követően 5–5 volt az eredmény, aztán a CFC 11-esekkel 5-4-re nyert! A szász csapat 2000 óta 13-ól 11 alkalommal az első körben kiesett. A csapat legjobb DFB-kupa szezonja 30 éve volt, 1992–93-ban másodosztályúként az elődöntőig jutott,. Ott is favoritnak számított, de a Hertha tartalék 54 ezer (!) néző előtt 2–1-re jobb volt – azóta nem játszottak a chemnitziek berlini csapattal a kupában.
Már említettük, 1967-ben NDK-bajnok volt a csapat, de az ottani kupát (FDGB-Pokal) sosem sikerült elnyernie. FC Karl-Marx-Stzadt néven háromszor volt finalista, se mindannyiszor kikapott (1969 és 1983: egyformán 0–4 a Magdeburg, 1989: 0–1 a BFC Dynamo ellen). Mostani ellenfele, az Union sosem volt bajnok az NDK-ban, de a kupát 1968-ban megnyerte 2–1-es döntőbeli sikerrel a CZ Jena ellen – ez mindmáig a klub legjelentősebb trófeája.
A DFB-kupában először találkozik a két csapat, az utolsó ki0rt FDGB-kupában viszont meccseltek: a negyeddöntőben az Union hazai pályán 1–0-ra győzött. Bajnokin a DDR Oberligában és az egyesítés után a Regionalligában is többször összecsaptak, a 2004–05-üs évadban a Chemnitz otthon 1–0-ra nyert, Berlinben meg remizett (1–1).
Az Union az előző kiírásban másodszor jutott az elődöntőig a Német Kupában. Kiváló meccset játszottak a későbbi győztes RB Leipziggel, vezettek is, de Forsberg kései győztes gólja miatt végül alulmaradtak (1–2).  Néhány nappal később bajnokin visszavágtak, ugyanannyira nyerve.  Előtte 2000–01-ben volt döntős (!), akkor harmadosztályúként elbukta a finálét 2–0-ra a Schalke ellen.
Az elődöntőbe vezető úton az Union tavaly a városi rivális Herthát is kiverte a nyolcaddöntőben, sőt a 2021–22-es idényben két bajnokiját is megnyerte ellene. Berlini első számú csapatként most az a célja, hogy első fővárosi csapatként elhódítsa a serleget.
Az Union éve óta továbbjut az első fordulóból. Legutóbb 2015-ben esett ki, Kölnben kapott ki 2–1-re a Viktoriától. Három éve jutott fel a Bundesligába. Első szezonjában 41 ponttal a 11. lett, a másodikban 7., 50. ponttal, kvalifikálva magát a Konferencialigába, legutóbb pedig már 5., 57, ponttal, elérve az Európa-liga csoportkörét. Csupán egy ponttal maradt el a BL-indulástól .
Minden évben a jó szereplés miatt több vérveszteséget is szenved, jó játékosokat kénytelen eladni. Ezen a nyáron Taiwo Awoniyi hagyta e az együttest. A bajnokságban 15 gólt szerzett, 20 millió fontért vitte el a Nottingham Forest (mindkettő klubcsúcs). Urs Fischer vezetőedző megbirkózik rendre a pótlási feladatokkal, de munkáját Oliver Ruhnert sportigazgató sikeres szeződtetéssekkel könnyíti meg.

MAGDEBURG–FRANKFURT

Mario Götze otthonosan érzi már magát az Eintracht sasos mezében is, amit szerződése szerint legalább két évig még viselni fog (Fotó: Getty Images)

A Magdeburg és az Eintracht Frankfurt egyetlenegyszer találkozott korábban tétmérkőzésen egymással, az egy kemény kupacsata volt a 2016–17-es idény eéső fordulójában, a rendes játékidő és a hosszabbítás végén egyaránt 1–1 volt az eredmény, a csata egy igazán izgalmas 11-es párbajjal ért véget. Mindkét kapus két lövést hárított (Löhmannsröber és Müller a magdeburgiaktól, Haszebe és Mascarell az Eintrachtból hibázott, végül Puttkammer a kapufát találta el, és az Eintracht jutott tovább.
Ebben a fordulóban egyébként két 2. Bundesliga–Bundesliga párharc volt még, a Jahn Regensburg–Köln és az a Braunschweig–Hertha csata, mindkettő 11-es párbajban dőlt el, egyformán a hazaiak javára. A frankfurti sasok adnak otthont a hivatalos bajnoki idénynyitónak, mindössze négy nappal a kupameccs után, azaz a frankfurti fejekben már a sorozatbajnok elleni csata is ott motoszkálhat már hétfőn.
Tavaly elrontotta a kupanyitányt az FCM, hiába volt időnként nyomasztó fölényben a St. Pauli ellen, hiába lőttek 41-szer kapura a hamburgiak ellen, katasztrofális helyzetkihasználásuk végül 3–2-es vereséget eredményezett.
Az Eintracht sem jutott túl tavaly az első körön a kupában, 2–0-ra kikapott a Waldhof Mannheintől, majd ugyanúgy folytatta az idényt, az első hét meccséből egyet sem tudott megnyerni. Az El második meccsén Antwerpenben sikerült megtörni ezt a rossz szériát , 2–0-s győzelemmel.
AZ FCM legemlékezetesebb DFB-kupa-menetelése több mint húsz éve, a 2000–01-es idényben történt, amikor a negyeddöntőben épphogy csak 1–0-ra kapott ki a Schalkétól. Abban a kiírásban előtte 5–2-re megverte a Kölnt, a Bayernt 11-es rúgásokkal, a Karlsruhét hosszabbításban szerzett győztes góllal ütötte ki – ez volt az exkeletnémet klub lgnagyobb sorozata az újraegyesítés óta.
1993-s első nevezése óta 22 alkalommal játszott a Magdeburg DFB-kupameccset, s mind a 22-t hazai pályán. Az pontosabban Magdeburgban, de más stadionokban. Eredeti pályájukat, az Ernst-Grabe-Stadiont 2004-ben lebontották, ideiglenesen a Heinrich-Gremer-Stadionban játszottak, míg át nem adták új stadionjukat, az MDCC Arenát 2006 decemberében.
Az elmúlt 11 évben két hazai trófeát osztottak ki (a Szuperkupát nem számítva) ezekből a két óráson, a Bayernen és a Dortmundon kívül csak három klubnak jutott, a Wolfsburgnak bajnoki cím, a Leipzignek idén a kupa és a Frankfurtnak 2018-ban ugyancsak a DFB-Pokal.
A Magdeburg az előző idényt a 3. Ligában töltötte, a legtöbb győzelmet ünnepelhette (24), a legkevesebb vereségen szomorkodhatott (6), a legtöbbször talált a kapuba (82), s végül 14 pont különbséggel nyerte meg a bajnokságot. Ez lesz a második 2. Bundesliga-idényük, 2018–19-ben kiestek az eddig ott töltött egyetlen szezonjuk végén.
A 2020–21-es idény 5. helye után a következő idényben a 11.-ig esett vissza a Frankfurt – ennél nagyobbat csak a Wolfsburg bukott abban a futballévben. Ugyanakkor viszont a sasok a nemzetközi futballporondon ellenállhatatlannak bizonyultak? Az El-ben eljutottak a sevillai fináléba, amelyben 11-esekkel felülmúlták a Rangerst. Ez lett az Eintracht második európai trófeája 42 év, az 1980-as UEFA-kupa-siker óta, amikor a döntőben az ugyancsak német Mönchengladbachot múlta felül kétmeccses fináléban (2–3, 1–0). Ezzel ötödik német csapatként helyet kapott az idén kezdődő BL-kiírás főtábláján is, első ízben históriája során.
Az FCN legutóbbi öt Német Kupa-találkozóját elvesztette, némelyeket csak kis különbséggel. Legutóbb 2017-ben vette sikerrel az első fordulót, 2–0-s sikerrel az Augsburg ellen. Hat kupasikeréből ötöt élvonalbeli csapat ellen ért el (2014-ben ugyancsak az Augsburg, 200-ben meg a Bayern és a Köln volt az „áldozat”).
Korbban, az NDK-időkben a Magdeburg igazi kupaspecialista volt, összesen 7-szer nyerte meg az FDGP-Pokalt! Mivel a klubok m
egtarthatták az eredeti trófeát sorozatban három vagy összesen öt győzelem után, egy eredeti serleg megtalálható a klub trófeagyűjteményében az 1978-as 5. diadal óta. Rajta kívül a Dynamo Dresdennek van még 7 kupagyőzelme, ezzel a két klub holtversenyes örökrekorder.
A Frank
furt igazi átigazolási bombát robbantott a nyáron Mario Götze hazahozatalával. A 30 éves játékos igazi nemzeti hős, ő szerezte a vb-címet jelentő gólt a 2014-es, argentinok elleni világbajnoki döntőn. 2024-ig tartó szerződést írt alá a sasokkal, miután az előző két évet Hollandiában a PSV-ben töltötte. Götze igazi trófeagyűjtő, ami az országos kupákat illeti, 2-2 alkalommal nyerte el a DFB serlegét a Dortmunddal és a Bayernnel és elnyerte a Holland Kupát (KNVB Beker) is az eindhoveniekkel tavaly, 0–1-ről 2–1-re fordítva a döntőben az Ajaxszal szemben.

NÉMET KUPA, 1. FORDULÓ. Sport2 18:00 Chemnitzer FC–1. FC Union Berlin (kommentátor: Engyel István); Sport2 20:45  FC Magdeburg–SG Eintracht Frankfurt (kommentátor: Haraszti Ádám)