Újra működik a „bolognai csoda”? • SportTV

Újra működik a „bolognai csoda”?

2024. 01. 05. 17:16    
Olvasási idő: 2 perc

Csütörtökön befejeződött a nyolcaddöntős kupaforduló, pénteken már játsszák az új esztendő első bajnokiját. Házigazdaként az óév utolsó két hónapjának egyik csúcscsapatával, vendégként egy elszánt kiesés ellen harcolóval.

Joshua Zirkzeétől újabb gól(oka)t várnal a tifosók a Dall'Arában (Fotó?: Getty Images)

Az egyébként nagy formában lévő Bologna az év végi utolsó fordulóban meglehetősen sima vereséget szenvedett Udinében, – összesen a másodikat az idényben – , visszaesve a „BL-es” 4. helyről az ötödikre. Thiago Mottának tehát elsősorben lelkileg kell felráznia csapatát.
A negyediket a kilencediktől összesen 6 pont választja el a táblázaton, hetente változnak az európai helyek potenciális birtokosai. A Bologna otthon azonban szenzációs, elmúlt 9 hazai meccséből nyolcat megnyert, ebben az idényben csak a Juve szerzett több pontot nála hazai pályán. A meccs a rossoblu számára is nagy évlezdetet jelent, mert négy napra rá a Fiorentina otthonában vár rá Olasz-kupa-negyeddöntős megméretés a violák ellen. Nem sokkal karácsony előtt ugyanis a San    Siróban klubtörténeti győzelmet aratott elmúlt két idény trófeagyőztese, az Inter ellen.
Az első kihívást a Genoa jelenti, amely kellemetlen vendég volt az elmúlt két alkalommal a Dall’Arában, mivel négy alkalomból kétszer is elvitte mindhárom pontot, egy-egy 2–0-val és 3–0-val.
Alberto Gilardino csapata jó formában van, annak ellenére, hogy vereséget elszenvedett a Monzától, de legyőzts a Sassuolót, viszont egyaránt 1–1-et ért el az éllovas kettős, az Inter és a Juve ellen. E három pozitív eredmény némi eltávolodást hozott nekik a kiesőzónához viszonyítva. A Reggio Emilia-i diadal azét is jelentett fontos állomást, mert az első nyolc idegenbeli meccsükből hatot elvesztettek. A liga második számú piros-kék alakulata (az első a Bologna, amelynek most vendége lesz), továbbra is a Serie A legjobban szereplő újonca ezáltal – ameléy tizulus a szervezett védekezésen alapul: kettőnál több gólt a csapat az augisüusztusi nyitó nap óta nem kapott.
A hazai együttes egyik vezárcsillaga nélkül kényetelen kiállni, mert Lewis Ferguson az Udinese ellen megkapta ötödik sárgáját, amely az olasz szabályok szerint egymeccses automatikus eltiltást jelent. A hiányzólistán három korábbi sérült is szerepel, Ndoye, Karlsson és Suomaoro. Calafiori viszont játszjóőhat, a balhátvédről Luciano Spalletti úgy nyilatkozott, hogy határozottan képben van a nyári Eb-keret összeállítását illetően is. Tekintettel a sok védő sérülztre, meglehet,. hogy nem a védelem szélén, hanem bal oldali középső védőként szerepelteti Thiago Motta pénteken este.
A Genoa teljesn fitt csapattal állt fel egy nappal az év vége előtt a San Siróban , ennek (is) köszönhette a meglepő pontszerzést a listavezető ellen. Retegui és Júnior Messias is kisebb sérülést követően beszállhatott, de csak a kiváló formában játszó Gudmundsson és Ekuban cseréjként léphettek pályára. Egy másik genovai labdarúgó, Dragusin is sűrűn szerepel a címlapokon, esetleges Oremier League-be igazolása kapcsán. A román védő szerezte az egyenlítő gólt az Inter ellen és az átigazolási spekulációk ellenére is szerepelni fog a vendégek kezdőjében.

Kapcsolódó

TÉNYEK, CSÚCSOK, SOROZATOK (Serie A, ’24. 1. 5.)

BOLOGNA–GENOA

A Bologna megnyerte legutóbbi hat mérkőzését a Dall’Arában, ezekből a legutóbbi négyszer gólt sem kapott. Ha most is kapott gól nélkül nyer, másodszor épít fel ilyen sorozatot, az előzőt 1964 áprilisa és októbere között érte el, még Fulvio Bernarini irányításával. Hatnál hosszabb hazai győzelmi sorozatot a piros-kékek 2019 márciusa és augusztusa között produkáltak (8). + A Genoa most van az idényben először hármas veretlen sorozatban (1 gy., 2 d.), tavaly márciusban voltak ennél hosszabb pozitív sorozatban (8, egy győzelem, 7 döntetlen), még Alexander Blessinnel a kispadon. + Azon játékosok közül, akik együtt két számjegyű gólt és gólpasszt értek el az idényben, Joshua Zirkzee a legfiatalabb, ő 8 góllal és 4 assziszttal áll a listán, ebből összesen 9-et október óta produkált.    

Serie A, 19. forduló. Sport1 20:45 Bologna FC–Genoa CFC (kommentátor: Engyel István)