David Davis a Harmadik Félidőben • SportTV

David Davis a Harmadik Félidőben

2018. 10. 14. 12:07    
Olvasási idő: < 1 perc

A Telekom Veszprém remek győzelemmel bemutatkozó vezetőedzője, David Davis lesz a Harmadik Félidő vendége vasárnap este.

Alig 24 órával azután, hogy a Telekom Veszprém kispadján bemutatkozott, a Harmadik Félidőben is debütál David Davis. A bakonyiak Szkopjéból érkező új vezetőedzője a Bajnokok Ligája-címvédő Montpellier otthonában elért 30-29-es győzelemmel indította karrierje új szakaszát. A képernyő előtt ülve (na, jó, néha állva) úgy tűnt, bátran forgatja a csapatot, be mer vetni újításokat (huzamosabb ideig kétirányítós játék, illetve – alighanem kényszerből – jobbkezes jobbszélső), a végén pedig egyrészt bejön a bemondott figurája (Mackovsek gólja, ugyebár), aztán még a kapusa (Mikler, ugyebár) is a segítségére siet.

Erről mesélhet majd a Harmadik Félidőben, ahol Petur András műsorvezető, valamint két szakértőnk, Borsos Attila és Pásztor István társaságában elevenítheti fel a montpellier-i eseményeket. De persze arra is kíváncsiak vagyunk, mit tervez hosszabb távon a Veszprémmel, és mik azok az eredmények, amelyekkel ő és a vezérkar elégedett lenne a 2018-2019-es idény végén.

Természetesen nem feledkezünk meg a MOL-Pick Szegedről sem, amely vasárnap kora este hajt rá sorozatban ötödik sikerére a kézilabda BL-ben. A szegediek a bajnokok ütközetében a német Flensburggal csapnak össze, a meccs legszebb jeleneteivel és interjúkkal jövünk a Harmadik Félidőben.

És persze jönnek a hölgyek is, reményeink szerint 2 győzelem után. Az FTC-Rail Cargo Hungaria a norvég Kristiansand, a Győri Audi ETO KC pedig a Podravka Koprivnica otthonában próbál lépést tenni a budapesti Final Four felé.

A Sport1-en 20:30-kor élőben jelentkezünk a Harmadik Félidő című kézilabdaműsorral.