Helsinkibe látogat a bajnok • SportTV

Helsinkibe látogat a bajnok

Sport TV avatar Sport TV 2019. 09. 25. 07:24    
Olvasási idő: < 1 perc
KHL

Az összesített tabellán a szerzett pontok tekintetében 3., de a vesztetteket figyelembe véve holtversenyben listavezető bajnokcsapat a finn fővárosba látogat, a lényegesen gyengébben teljesítő Jokerit vendégeként.

Ilja Szorokin bravűrjaira nagy szüksége lesz a CSZKA-nak a finn fővárosban is (Fotó: Getty Images)

A Gagarin-kupa győztese az új szezont ugyan egy hazai vereséggel kezdte az Avangard ellen, azóta viszont nyolc találkozón egyszer sem kapott ki 60 perc alatt, csupán Nyizsnyij Novgorodban maradt alul, rávezetésekkel. Legutóbbi négy összecsapásából viszont egyaránt győztesen került ki, ebből kétszer is a nagy riválisok egyike, az SZKA Szentpétervár otthonából hozott el három, illetve két pontot 4–0-val, illetve 2–2 utáni rávezetésekkel. Ez utóbbin az összesen tíz lövésből csak egy talált a kapuba, Vey Lindené, de az is elég volt a plusz egy pont megszerzéséhez.
A finn együttes eggyel több mérkőzésből 8-cal kevesebb pontot hozott össze, ezzel az összestett 17. helyen áll a táblázaton. Legutóbbi két találkozóján hullámvölgyben és hullámhegyen is járt: előbb 5–0-ra kikapott Minszkben, majd vasárnap 4–1-re legyőzte Jaroszlavlban a Lokomotívot.

A liga kanadai listáján két CSZKA-játékos, Kiril Kaprizov  10 (5 gól+5 gólpassz) és Mihail Grogirenko 8 (3+5) ponttal az élcsoportban foglal helyet, előbbi holtversenyben 7., utóbbi a 11. A Jokerit legeredményesebbje, Mikko Lehtonen éppen Grigorenkóval azonosan teljesített (8=3+5) eddig. A kapusok közül is az exkatonacsapaté a jobbik: Ilja Szorokin 5 mérkőzésen védve 95.3%-os védési hatékonysággal a 3., Janis Kalnins, a Jokerit hatékonyabb kapusa 89.5%-kal csupán a 37. a KHL összesen rangsorolt 31 hálóőre közül.

KHL, alapszakasz. Sport2 17:30 Jokerit Helsinki–CSZKA Moszkva  (kommentátor: Engyel István)