Marad-e az angol fölény? • SportTV

Marad-e az angol fölény?

Sport TV avatar Sport TV 2020. 01. 10. 09:49    
Olvasási idő: 3 perc

A férfiaknál a 41 világbajnoki címből 27-et, a nőknél 19-ből 14-et az angolok szereztek meg eddig a BDO-vb-k történetében. Innen nézve nincsenek is túlreprezentálva az idei esemény végső fázisában, hiszen a 12 még versenyben lévő dartsosnak „csak” a fele – arányosan elosztva 8 férfiből négy, 4 nőből kettő képviseli a hazai színeket. A sorsolásra tekintve a számiul péntek estére egy és öt között mozoghat, hiszen egy „színangol” és egy „angoltalan” párosítás alakult ki a férfi negyeddöntőben…

"Krokodil Dundee", alias Paul Hogan titkos favoritból igazi esélyessé  lépett elő (Fotó: youtube.com)

Az arányossági leckét folytatva a délutáni és az esti program teljesen szimmetrikus.

Mindkettőben két, már öt nyert szettre menő férfimérkőzés fog közre egy-egy, továbbra is két nyert szettes női találkozót.

A nap a walesi Wayne Warren és a holland Chris Landman csatájával  kezdődik.Az 5. kiemelt brit formája felfelé ível, az első körben csak döntő szettben győzött, a másodikban már 4–1-re győzte le a volt PDC-vb-döntős Andy Hamiltont. Landman viszont igazán küzdőképes, eddig mindkét angol ellenfelét döntő játszmában kényszerítette megadásra. Az elődöntővel mindketten szintet lépnének, Warren eddigi legjobbja a negyeddöntő volt 2018-ban, a holland most lépett túl először a második fordulón. Örökmérlegük egyensúlyban áll, eddigi négy meccsükből 2-2-t nyertek meg.

A női elődöntő első meccse egyesélyesnek tűnik. Az első kiemelt Lisa Ashton négyszeres világbajnok, Corrine Hammondnak csupán egyetlen döntős szereplése van, három évvel ezelőttről, akkor a fináléban éppen Ashtontól kapott ki, anélkül, hogy játszmát nyert volna.  Nem szokatlan a nullázás a meccseiken, eddigi négy összecsapásukat mind az angol versenyző nyerte meg, háromszor is 0-ra, csak az elsőn, a 2016-os BDO Darts World Trophy-meccsükön tudott Hammond egyetlen leget elcsípni az akkor 5 nyert legig menő meccsükön, a 2. fordulóban. Azon a meccsen egyébként Ashton óriási, 98.85-ös körátlaggal nyert, amely messze a legjobb volt az egész tornán.
A délután harmadik összecsapásán a remek formát mutató, 14. kiemelt David Evans küzd meg a 11. belga Mario Vandenbogaerdével. Az angol a nyolcaddöntőben pazar meccsen búcsúztatta a 3. kiemelt Veenstrát (4–2), a belga eddigi két meccsén mindössze egyetlen leget engedélyezett ellenfeleinek. Először találkoznak egymással, a győztes élete első vb-elődöntőjét vívhatja a Williams–Hogan párviadal továbbjutójával.

Jim Williamsnek a torna eddigi lehjobb teljesítményét nyújtó játékosával szemben kellene kiharcolnia az elődöntőt (Fotó: bdodarts.com)

Az este a másik walesivel kezdődik – a Brit-sziget délnyugati országrésze az egyetlen, amely Anglián kívül egynél több versenyzővel képviselteti még magát. Jim Williams második kiemelthez méltó magabiztossággal versenyzett eddig, igaz, Gary Stone-t csak 3–2-vel verte ki, de a nyolcaddöntő egyik szettveszteség nélküli győzelme az övé volt, Ryan Hogarth ellen. Ellenfele, Paul Hogan eddig a vb nagy revelációja, a holland Kleermaker ellen az eddigi legmagasabb színvonalú mérkőzésén győzött, s csak kicsivel maradt el a 100-as körátlagtól (99.69). Eddig háromszor küzdöttek meg egymással, meglehetősen régen. 2014-ben az England Classicon Hogan nyert 4–3-ra, 2014-ben a vb-selejtezőjében találkoztak, ugyancsak az angol sikerével (2–0 szettekben), míg ugyanabban az évben ismét az England Classicon keresztezték egymás útját, újra a 32 között, ekkor a walesi megszerezte mind ez ideig egyetlen győzelmét, méghozzá 4–1-gyel.

Szuruki Mikuru: újabb lépés a címvédés felé? (Fotó: Getty Images)

Az esti női elődöntőben az idei meglepetésember találkozik a tavalyival. Igaz, Beau Greaves 6. kiemeltként rajtolhatott, ám azt nem feltételezték róla, hogy a negyeddöntőben elveri a többszörös vb-érmes Aileen de Graafot, ráadásul két 3–0-s játszmát is nyert, míg a középsőt 3–1-ere vesztette el. Rllenfel a vb-c0mvédő Szuzuki Mikuru, aki tavaly még szenzációt jelentett remeklésével, ma már elvárják tőle, hogy klasszisokat is ismételten megverjen. Ez történt a negyeddöntőben is, amelyben a háromszoros korábbi világbajnok Dobromiszlovát verte meg azután, hogy azt megelőző mindhárom meccsükön vereséget szenvedett tőle.

Az est utolsó csörtéjéből biztosan angol jut az elődöntőbe, lévén hogy a két versenyző, a két, egyaránt korábbi világbajnok, Waites és Mitchell is hazai dartsos. Waites az első kiemelt Harmst verte meg az előző fordulóban, Mitchell pedig szinte kiütötte a német Unterbuchnert. Régi rivalizálás az övék, több mint 11 éve a svéd open döntőjében találkoztak először, azzal együtt összesen egy tucat meccsük volt, amelyből mindketten hatot nyertek meg.  A legutóbbi csatájuk tavaly márciusra datálódik, azt a Man szigeti open elődöntőjében 5–4-re Mitchell nyerte meg. Nem lenne meglepetés, ha most is kijátszanák mind a 9 szettet. Meglehet, a győztesre az elődöntőben könnyebb ellenfél vár, hiszen a Warren–Landman csata továbbjutójával kell meccselnie, hogy elérje élete negyedik (Waites) vagy második (Mitchell) világbajnoki fináléját.

Kapcsolódó

A BDO-vb hetedik napjának teljes műsora

Délután

Wayne WARREN (walesi, 5. kiemelt)–Chris LANDMAN (holland) – férfi negyeddöntő
Lisa ASHTON (angol, 1.)–Corrine HAMMOND (ausztrál) ­– női elődöntő
David EVANS (angol, 14.)–Mario VANDENBOGAERDE (belga, 11.) – férfi negyeddöntő

Este

Jim WILLIAMS (walesi, 2. kiemelt)–Paul HOGAN (angol) – férfi negyeddöntő
Beau GREAVES
(angol, 6.)–SZUZUKI Mikuru (japán, 2.) – női elődöntő
Scott WAITES (angol, 16.)–Scott MITCHELL (angol, 9.) – férfi negyeddöntő

Sport2 14:00 és 20:00 BDO-dartsvilágbajnokság, London, 7. nap, férfi negyed- és női elődöntő (kommentátor: Fülöp „180” László, szakkommentátor: Vereczkey Lajos)