Nyolc exkupagyőztes várja a sorsolást

Sport TV avatar Sport TV 2020. 07. 09. 22:49    
Olvasási idő: < 1 perc

A koronavírus forduló közben „csapott le” az Európa-ligára. A nyolcaddöntőből az első mérkőzések közül hatot meg tudtak rendezni, kettőre már nem kerülhetett sor. Az eredeti tervekkel ellentétben a visszavágókat ez eredeti helyszíneken rendezhetik meg (persze, nézők nélkül), a két egymeccses nyolcaddöntőre – mindkettő olasz-spanyol párosítású – , már a rájátszás további részének kijelölt országában, Németországban kerül sor. A negyeddöntő , meccseinek párosítását,és az elődöntő ágainak sorsolását, valamint a döntő „hazai” csapatának kijelölését viszont Nyonban, az UEFA-központban ejtik meg pénteken, közvetlenül a BL-sorsolás után.

Fotó: www.uefa.com

A címben nyolc ex eurokupa-győztesről írtunk, ám ez ezért még a nyitott nyolcaddöntőre vonatkozik, hiszen két párviadalban (Rangers–Leverkusen és éppen az egyik olasz–spanyol, a Roma–Sevilla”csörté”) olyan együttesek mérkőznek, amelyek korábban szereztek már európai trófeát – a skótok kivételével a többiek mind a jelenlegi El valamelyik elődkupájában (VVK, UEFA-kupa) diadalmaskodtak, a Sevilla már az El-ben is. Ugyancsak „elődkupát” nyert a Leverkusen, az Inter, a Sahtar és a Frankfurt, már ezen a kupanéven lett a sorozat legjobbja a Man United is. (A nyolc korábbi trófeabirtokos közül az Inter és a Man United még a legrangosabb eurokupa, a BEK/BL győztese is volt, méghozzá 3-3 alkalommal.)

A negyeddöntőktől kezdve négy német város (és stadion) ad otthont a további küzdelmeknek: Köln (Rhein Energie Stadion, az UEFA-nál Kölni Stadion), Duisburg (Schaunisland Reise Arena – UEFA: MSV Arena, a csapat ott csak harmadosztályú!), Düsseldorf (Merkur Spiel Arena, UEFA: Düsseldorf Arena, a csapat most esett ki a 2. Bundesligába) és Gelsenkichen (Veltins Arena – UEFA: Arena auf Schalke), az egymérkőzéses döntőt ezek közül Kölnben játsszák.

A játéknapok: nyolcaddöntő visszavágók, ill. két egymecces párharc augusztus 5-én és 6-án, negyeddöntő 10-én és 11-én, elődöntő 16-án és 17-én, döntő 21-én 21 órai kezdéssel.

Minden hátralévő körből a legérdekesebb mérkőzést továbbra is a Sport TV-n láthatják.

Kapcsolódó

Az El-nyolcaddöntő párosítása

LASK (osztrák)– Manchester United (angol) az első mérkőzésen 0–5
Eintracht Frankfurt (német)–FC Basel (svájci) 0–3
Ístanbul Basaksehirspor (török)–FC Köbenhavn (dán) 1–0
VfL Wolfsburg (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–2
Rangers FC (skót)–Bayer Leverkusen (német) 1–3
Olympiakosz PFC (görög)–Wolverhampton Wanderers (angol) 1–1
Getafe CF (spanyol)–FC Internazionale (olasz) egy meccsen Németországban
AS Roma (olasz)–Sevilla CF (spanyol) egy meccsen Németországban

UEFA EURÓPA-LIGA.  Sport1 13:00 a kieséses szakasz sorsolása (kommentátor: Haraszti Ádám)

Cookie beállítások