Szalaiék a rájátszásra hajtanak • SportTV

Szalaiék a rájátszásra hajtanak

2020. 09. 23. 09:44    
Olvasási idő: 2 perc

Szalai Attila, a háromszoros magyar válogatott védő csapata, a ciprusi Apollon Limassol már csak két lépésre van attól, hogy négy éven belül harmadszor is eljusson az Európa-liga csoportkörébe.

Szalai Attila (jobbról) már tavaly is a playoffig menetelt az Apollonnal az El-selejtezőben, de akkor a PSV jobbnak bizonyult. Idén a Lech ellen ugyancsak a playoffba jutás a tét – egy mérkőzésen, otthon (Fotó: Getty Images)

Az Apollon Limassol együttese a múltban és a jelenben is összekapcsolódik valamelyest a magyar futballal. A csapat – amely szerdán este 80. eurokupa-mérkőzését játssza –, annak idején a második nekirugaszkodáskor magyar ellenféllel meccselt. Nem ma volt – potom 53 éve, a második ciprusi kupagyőzelme következtében az akkor még létező KEK-ben indulhatott, és pályaválasztási jogát feladva mindkét mérkőzését Magyarországon játszotta a Győri Vasas ETO ellen. Győrött 5:0-ra, Székesfehérvárott 4:0-ra győzött az akkor Szusza Ferenc által edzett, soraiban két korábbi és később olimpiai bajnokkal, Orbán Árpáddal és Keglovich Lászlóval felálló ETO. A következő „magyar találkozó” már számunkra sokkal kellemetlenebb emlék: az 1993–94-es UEFA-kupa-kiírás első fordulójában a váci 0–2 után Limassolban, a Cirion Stadionban a normál játékidőben kiegyenlített a hazai együttes, majd a hosszabbításban újabb két gólt szerezve hatalmas meglepetésre továbbjutott! Azt a mérkőzést közvetítettük a Sport1-en és állítólag az elsők egyike volt, amelyik erősen kibillentette a mutatókat az UEFA sportfogadási visszásságok miatt felállított monitoring rendszerében…
A jelenben viszont válogatott magyar játékosa is van a klubnak (amelyet edzőként az 1967-es győri kupameccs előtti tavaszon még Zsolnay János vezetett), Szalai Attila személyében. A korábban a bécsi Rapidot is megjáró belső védő mind a grúz Szaburtalo elleni hazai 5–1-es, mind a krétai OFI elleni idegenbeli találkozón (1–0 – ő szerezte a győztes gólt!) végig játszott, miként az idénybeli 4 bajnoki közül hármon is, csak a Pafosz elleni találkozón ült a cserék közt. Csapata egyébként vezeti a ciprusi bajnokságot 10 ponttal, eggyel megelőzve a városi rivális EL-t, kettővel a Lang Ádámot is foglalkoztató, a BL-playoffban még versenyben lévő Omoniát.
A Lechnek jelenleg nincs magyarja, bár korábban Lovrencsics Gergő négy, Kádár Tamás egy idényen keresztül a poznani gárdát erősítette. A lengyel együttes csak a negyedik ligamérkőzésén szerezte meg idénybeli első bajnoki győzelmét – egy 90. perces 11-es góllal nyert 1–0-ra a városi rivális Warta ellen – , az El-ben viszont roppant magabiztosan teljesített eddig. Egyaránt 3–0-ra nyerte meg két mérkőzését, a litván Valmiera ellen otthon, a Puskás Akadémiát előtt kiejtő svéd Hammarby ellen meg idegenben. Ez utóbbi mérkőzést nálunk a Sport2-n is láthatták – ma este kiderül, képesek-e a vendég kék-fehérek (a hazaiaknak is ugyanezek a klubszínei) ugyanolyan hatékony kontrajátékra, amilyent egy hete Svédországban a második félidőben bemutattak.

EURÓPA-LIGA. Selejtező, 3. forduló. Sport2 18:00 Apollon Limassol–KS Lech Poznan (kommentátor: Gyulai Miklós)