Tovább szárnyal-e a „verhetetlen” Milan?

Sport TV avatar Sport TV 2020. 10. 22. 15:10    
Olvasási idő: 2 perc

Parádés idényt fut eddig az európai klubfutball sokáig „tetszhalottnak” tűnő egyik óriása, a korábbi 7-szeres BEK-/BL-győztes AC Milan. Eddigi hazai és nemzetközi mérlege 2020–21-ben: 5 győzelem és egy döntetlen, de az az egy remi is bevonul az európai kupahistória klasszikusai közé…

Lesz-e Ibra-gólöröm a Celtic Parkban is? (Fotó: Getty Images)

Talán még sosem vívtak selejtezőkörben olyan elképesztő 11-es párbajt, mint amilyennel a vörös-feketék véglegesítették indulásukat az El főtábláján. A Rio Ave ellen Portugáliában többször állt a kiesés szélén Stefano Pioli együttese. Először a hosszabbítás hosszabbításában egyenlített büntetőből Calhanoglu révén, majd a 11-es párbajban kétszer is úgy állt, hogyha a soron következő portugál berúgja, kiesik a  Milan., De nem rúgta bem a lombartd sztárcsapat végül 9-8-ra (!) megnyerte a párbajt, s most ez első körben a Celtic ellen léphet fel.
A párosítás története gazdag. 1969-től 2013-ig 10 mérkőzést tartalmaz, ebből 6-ot nyert a Milan, 3 döntetlenül végződött és csupán egyetlenegyszer sikerült a Celticnek otthon tartania a három pontot.
Már az indulás is emlékezetes volt: 1969-ben a BEK-negyeddöntőben a milánói 0:­0 után Glasgow-ban Pierino Prati egyetlen góljával nyert a Milan, amely meg sem állt a győzelemig aztán. (A döntőben Prati lőtte amúgy a BEK-/BL-döntők 54 esztendős históriájának harmadik mesterhármasát. Az elsőt – ki ne tudná ­, Alfredo Di Stéfano az 1960-as finálén, amelyen Puskás az egyetlen mesternégyest is, a második „hattrick” pedig szintén Puskásé volt az 1962-es vesztes döntőben.)

A Celtic pedig éppen a Milan legnagyobb városi rivása, az akkor kétszeres BEK-győztes Inter 1967-es döntőbeli legyőzésével robbant be az európai elitbe, s lett az első számú klubkupa akkor még csak 12 éves történetének első nem latin bajnoka.
Mindkét csapat nyert tehát BEK-et, a Milan KEK-et is (kétszer), abban a sorozatban a Celtic nem jutott el még az elődöntőig sem, a harmadik számú kupában pedig a skótoknak már van vesztes döntőjük (FC Porto, 2003, 2–3), a lombardoknak viszont még nem volt fináléjuk.  Csoportkör első fordulójában még talán kicsit korai a döntőről beszélni, de a nagy európai kupatrió (BEK/BL, KEK, VVK/EVK/UEFA-kupa/Európa-liga) eddigi 6 Juventus, Ajax, Barcelona, Bayern, Chelsea, Man United megnyerőjéhez az esetleges győzelemmel a Milan csatlakozhatna 7.-ként. (Miközben az európai futball olyan órásai, mint a Real Madrid, a Liverpool vagy az Inter sosem juthatnak el ebbe az „eliklubba” – ha csak az egykori KEK-et fel nem élesztik egyszer…)
A nemes múlt felemlegetése után jöjjön a jelen. A Milan veretlen idényéről már ejtettünk, a Celticnek is jól megy, de nem olyan jól, mint a vörös-feketéknek. Idénybeli eredménysorában 11 győzelem mellett egy remi található, csupán két vereség csúfítja a képet. Az első a Fradi elleni 1–2 a BL-ben (de jó ezt leírni is…), a másikat viszont egy 8 meccses győzelmi széria lezárásaként éppen a legutóbbi mérkőzésén, az Old Firmön, a Rangerstől szenvedte el 2–0-ra  vasárnap, ugyancsak a Celtic Parkban, s ezzel négypontos hátrányba került örök riválisával szemben.

Scott Brown 127-szer játszott eddig európai kupameccset – mindet a Celtic zöld-fehér csíkos mezében (Fotó: Getty Images)

A párhuzamosság adva van: a Milan is városi csúcsderbit vívott szombaton, a Derbi della Madonninát, amelyet közös stadionjukban, a San Siróban hátrányból fordítva nyert meg 2–1-re, a zseniális Zlatan Ibrahimovic duplájával, aki már a koronavírust is „legyőzte”, azaz felgyógyulása utáni első meccsén abszolút stílszerűen tért vissza…
Ha pályára küldi Pioli – miért ne tenné? – Ibrának ez lesz a 141. európai kupamérkőzése, ezeken eddig 57-szer talált a kapuba. A Celticnek lehet két „századosa” is a gyepen, Scott Brown,  hazaiak 35 esztendős középpályása 128. kupafellépése előtt áll,  3 góllal, míg poszttársa, Jim Forrest most ünnepelheti 100. kupameccsét, az eddigi 99-en 12-szer volt eredményes.

Kapcsolódó

A 2020-21. ÉVI EURÓPA-LIGA 1. JÁTÉKNAPJÁNAK PROGRAMJA

18:55 CSZKA Szófia (bolgár)–CFR Cluj (román), A-csoport
18:55 Young Boys (svájci)–AS Roma (olasz), A-csoport
18:55 Dundalk (ír)–FK Molde (norvég), B-csoport
18:55 Rapid Wien (osztrák)–Arsenal (angol), B-csoport
18:55 Hapoel Beér-Seva (izraeli)–Slavia Praha (cseh), C-csoport
18:55 Leverkusen (német)–OGC Nice (francia), C-csoport
18:55 Lech Poznan–Benfica (portugál), D-csoport
18:55 Standard Liege (belga)–Rangers FC (skót), D-csoport
18:55 PAOK Szaloniki (görög)–Omonia Nicosia (ciprusi), E-csoport
18:55 PSV (holland)–Granada (spanyol), E-csoport
18:55 Napoli (olasz)–AZ (holland), F-csoport
18:55 Rijeka (horvát)–Real Sociedad (spanyol), F-csoport
21:00 Braga (portugál)–AEK Athén (görög), G-csoport
21:00 Leicester (angol)–Zorja (ukrán), G-csoport
21:00 Celtic (skót)– AC Milan (olasz), H-csoport, SPORT1 20:45
21:00 Sparta Praha (cseh)–Lille (francia), H-csoport
21:00 Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Qarabag (azeri), I-csoport
21:00 Villarreal (spanyol)–Sivasspor  (török), I-csoport
21:00 Ludogorec (bolgár)–RFC Antwerp (belga), J-csoport
21:00 Tottenham (angol)–Linzer ASK (osztrák), J-csoport
21:00 Dinamo Zagreb (horvát)–Feyenoord (holland), K-csoport
21:00 Wolfsberg (osztrák)–CSZKA Moszkva (orosz), K-csoport
21:00 Hoffenheim (német)–Crvena zvezda (szerb), L-csoport
21:00 Slovan Liberec (cseh)–KAA Gent (belga), L-csoport

EURÓPA-LIGA, 1. játéknap. Sport2 20:00 Az El első játéknapjának előzetese (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor); Sport2 20:45 Celtic FC–AC Milan (kommentátor: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor); Sport2 23:00  összefoglaló a nap mérkőzéseiről (kommentátor: műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hegyi Iván és Nyilasi Tibor);

Cookie beállítások