Az ágyúsok harmadszor is megcélozzák a trófeát • SportTV

Az ágyúsok harmadszor is megcélozzák a trófeát

Sport TV avatar Sport TV 2020. 10. 29. 20:40    
Olvasási idő: < 1 perc

Kétszer már eljutott az Arsenal az UEFA égisze alatt rendezett harmadik – később második – kupa fináléjáig, de mindkétszer alumaradt. Most harmadszor is nekifut a feladatnak…

Az Arsenal tavaly eljutott a fináléig az El-ben (Fotó: Getty ImagesI

Fontos kitétel az UEFA „fennhatósága”, mert az ágyúsok még az EVK-ban, azaz az Európai Vásárok Kupájában 1970-vel elhódították az akkori serleget, az Anderlecht elleni fináléban 1970-ben 1–3, 3–0-val. Az a kupasorozatot azonban még a FIFA VVK-bizottsága bonyolította le, azért az európai szövetség nem tekinti az európai kupacsalád tagjának és hivatalos statisztikáiban sem tünteti fel. (Amivel egyébként „elvenne” mondjuk két trófeát a Barcelonától, s nem lenne eurokupa-győztes az FTC sem – ez nyilvánvaló szakmai képtelenség…)
Szóval az 1971–72-vel induló „UEFA-érában” az Arsenal 2000-ben a Galatasaraytól 0–0 után 11-esekkel, a Chelsea-től tavaly 4–1-re szenvedett vereséget. Most harmadízben vág neki, első ánézésra a csoportjából kötelező lenne simán továbbjutnia.
Ami a rajtot illeti, a Rapidtól Bécsből simán elhozta mindhárom pontot, a tudósítások szerint nem könnyen, hiszen hátrányból kellett fordítania 2–1-re.
A második ellenfele az ír bajnok Dundalk, amely az első akadályban ugyan megbotlott a BL-selejtezőben (Celje 0–3), de az El-kvalifikációt sikerrel harcolta végig (Inter Club 1–0, Sheriff Tiraspol 1–1, 11-esekkel, Klaksvík 3–1), de a főtáblán már hazai pályán sem bírt a Fradi által korábban a BL-ből kiütött Molde FK-val (1–2).

A papírforma a „Barca-stílusban” futballozó Arsenal (Mikel Arteta mester annak idején évekig volt Pep Guardiola első számú segítője) könnyed sikerét ígéri, de az El-ben azért már nem egyszer borult nagyot a papírforma…

Sport2 20:00 az El-játéknap elé (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel, Puhl Sándor); Sport2 20:45 Arsenal FC–Dundalk FC (kommentáror: Faragó Richard, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel, Puhl Sándor); Sport2 23:00 az El-játéknap összefoglalója (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Mészáros Ábel, Puhl Sándor);