A tavalyi döntősök a nyolcaddöntőért küzdenek • SportTV

A tavalyi döntősök a nyolcaddöntőért küzdenek

2020. 12. 27. 03:24    
Olvasási idő: 2 perc

Parádés napnak ígérkezik a karácsony utáni újrakezdésé a 2021-es darts-vb-n. Három top 10-es versenyző lép fel, közte a tavalyi győztessel és döntőssel. Lesz még a tucatnyi dartsos között mindkét vb-n döntős játékos, ifivilágbajnok és további hét remek versenyző.

A világbajnoknak kemény ellenfele lesz a nyolcaddöntőért (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A változás csak a mérkőzések számában és hosszában keresendő a torna eddigi menetéhez képest. Marad a délutáni és az esti szakasz, csak három-három mérkőzést játszanak és nem három, hanem négy nyert szett kell a győzelem megszerzéséhez.
Az első párban a mezőny két kelet-európai játékosának egyike küzd meg a „maradék” ausztrállal, Simon Whitlock, a közönségkedvenc varkocsos sztár ugyan bő évtizede élte versenyzői fénykorát – két év különbséggel döntőzött a BDO és a PSC vb-jén is, ám az idei fura versenyszezon végére kiváló formába lendült. Remek késő őszére egy kiváló világbajnoki szerepléssel teheti fel a koronát. Ellenfele, a lengyelek éljátékosa, Krzysztof Ratajski  kemény ellenfélnek ígérkezik, a sűrű angol középmezőny egyik tagját, Ryan Joyce-t szettveszteség nélkül ütötte li az előző körben. A meccsük hyőztesére Peter Wright vagy Gabriel Clemens vár a nyolcaddöntőben.

Ryan Searle lehet az első angol a 16 között, feltéve, ha legyőzi a belga Kim Huybrechtset (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

A következő pár két tagja sok szemponból közel jár egymáshoz. Összesen két évvel idősebb a belga Kim Huybrechts az angol Ryan Searle-nél, egyetlen hellyel áll előtte a világranglistán. Ők ketten nyertek eddig két-két mérkőzést, mind eddig a versenyen, mind egymás ellen. A vasárnapi meccsük ebben a nagy egyenlőségben hivatott különbséget tenni. A győztesnek mindenképpen angol ellenfele lesz, mert a következő körben a Stephen Bunting–James Wade találkozó továbbjutójával kell megküzdenie.

Belgát belga követ a színpadon, a korábbi ifivilágbajnok Dimitri Van den Berghnek egy másik németalföldi játékos lesz az ellenfele, akitől dupla annyi vereséget szenvedett, mint ahányszor sikerült legyőznie. Jermaine Wattimena, ha folytatja remek sorozatát a 6 évvel ifjabb belga ellen, új egyéni csúcsot állít fel a nyolcaddöntővel, ellenfele „csak” odig jut, ahvá eddig háromből kétszer már sikerült elérnie. A nyertes a Chisnall–Noppoer páros tovbbjutókja ellen küzd meg a negyeddöntőért.

Joe Cullen és Jonny Clayton csatájának kimenetele gyakorlatilag megjósolhatatlan (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Az esti program első csörtéjének két részese legutóbb éppen egy nyolcaddöntőben mérkőzött meg, Joe Cullen akkor 4–3-ra legyőzte a Jonny Claytont, kettejül közös históriájában már ötödször, miközben csupán kétszer kapott ki tőle. Korban a walesi egy fél emberöltővel idősebb az angolnál, a világranglistán viszont „szomszédok”, Cullen csak eggyel előzi meg ellenfelét. A győztes „jutalma” egy MVG elleni meccs a legjobb nyolcért, világszenzáció esetén ez egy Ricky Evans elleni összecsapássá változik.

Az est utolsó két találkozója a legutóbbi vb két finalistájáé. Előbb a győztes Peter Wright csap össze Gabriel Clemensszel. Csaknem minden az extrvagáns skót mellett szól, a kor (tapasztalat), az eddigi eredmények, a népszerűség (amely helysz0ni nézők nélkül azért nem mutatkozik meg érzékletesen), egyetlen tény azonban nem: az egymás elleni mérleg. Eddig ugyani négy meccset vívtak és Wrigthnak csak az október végi Eb-n sikerült kiegyenlítenie az addigi 1–2-es állást. Azt a találkozót úgy nyerte meg a skót, hogy mindkettejüknek 100 fölötti nyílátlaga volt, s akkora „löketet” adott a világbajnoknak, hogy meg sem állt az oberhauseni tornán a végső győzelemig, amit a fináléban Wade 11–3-as legyőzésével sikerült megszereznie.

MVG egy év öt nap után újra a vb-nyolcassöntőért játszik az angol Ricky Evans ellen (Fotó: PDC/Lawrence Lustig)

Az estét a világelső zárja kedvenc ellnefelei egyikével. Michael Van Gerwen eddigi tíz összecsapásukból 9-szer legyőzte Ricky Evanst. Legutóbb öt nap híján egy éve, az előző vb ugyanezen fázisában, szettveszteség nélkül. Aligha okozna bárkinek is meglepetést, ha az eredmény most. Mi több, ha az egyébként erős játékosnak számító Evans, aki éppen a legutolsó kiemeltként indulhatott, játszmát nyerne a holland dartszseni ellen, azt a mezőny és a ”szakma” alighanem a gyengülés jelének tekintené…

Kapcsolódó

2021. ÉVI PDC-VB, A 10. VERSENYNAP PROGRAMJA

Krzysztof RATAJSKI (lengyel)–Simon WHITLOCK (ausztrál)
Kora: 43, ill. 51 év. A világranglistán: 15., ill. 18. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 5 (3 PDC), ill. 17 (12 PDC). Legjobb vb-szereplése: 3. forduló (2020), ill. döntős (2008 BDO, 2010 PDC). Ezen a vb-n: Joyce 3–0, ill. Labanauskas ellen 3–2.  Eddigi mérlegük: 4 mérkőzés, 1 Ratajski-, 2 Whitlock-győzelem. Legutóbbi mérkőzésük: Ratajski–Whitlock 4–1 (Home Tour III, csoportmérk., 2020. 12. 3.)

Kim HUYBRECHTS (belga)–Ryan SEARLE (angol)
Kora: 35, ill. 33 év. A világranglistán: hv. 39., ill. 38. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 9 (9 PDC), ill. 2 (2 PDC). Legjobb vb-szereplése: negyeddöntő (2012), ill. nyolcaddöntő (2019). Ezen a vb-n: Csuang 3–0, White 3–1, ill. Lauby Jr. 3–2, De Zwaan 3–0.  Eddigi mérlegük: 3 m., 2-2 Huybrechts- és Searle-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Searle–Huybrechts 4–3 (PDC Home Tour III, 2020. 12. 9.).

Dimitri VAN DEN BERGH (belga)–Jermaine WATTIMENA (holland)
Kora: 26, ill. 32 év. A világranglistán: 9., ill. 24. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 5 (5 PDC), ill. 6 (6 PDC). Legjobb vb-szereplése: negyeddöntős (2018, 2020), ill. 3. forduló (2019, 2021). Ezen a vb-n: Lim 3–0, ill. Kenny 3–1.  Eddigi mérlegük: 6 m., 2 Van den Bergh-, 4 Wattimena-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Wattimena–Van den Bergh 5–2 (Europe Tour, Gibraltar Trophy, a 32 között, 2019. 9. 28.)

Joe CULLEN (angol)–Jonny CLAYTON (walesi)
Kora: 31, ill. 46 év. A világranglistán: 16., ill. 17. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 10 (10 PDC), ill. 4 (4 PDC). Legjobb vb-szereplése: 3. forduló (2021), ill. 3. forduló (2020, 2021). Ezen a vb-n: W. Jones 3–0, ill. Henderson 3–1.  Eddigi mérlegük: 7 m., 5 Cullen-, 2 Clayton-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Cullen–Clayton 3–2 (World Grand Prix-nyolcaddöntő, 2020. 10. 9.)

Peter WRIGHT (skót)–Gabriel CLEMENS (német)
Kora: 50, ill. 37 év. A világranglistán: 2., ill. 31. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 12 (11 PDC), ill. 2 (2 PDC).  Legjobb vb-szereplése: világbajnok (2020, PDC), ill. 3. forduló (2021). Ezen a vb-n: S. West 3–1, ill. Kurz 3–1. Eddigi mérlegük: 4 m., 2 Wright-, 2 Clemens-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Wright–Clemens 6–3 (Eb, a 32 között, 2020. 10. 29.)

Michael VAN GERWEN (holland)–Richard „Ricky” EVANS (angol)
Kora: 31, ill. 34 év. A világranglistán: 1., ill. 32. Korábbi vb-szerepléseinek száma: 14 (13 PDC), ill. 5 (5 PDC). Legjobb vb-szereplése: világbajnok (2014, 2017, 2019), ill. 3. forduló (2020, 2021). Ezen a vb-n: R. Murray 3–1, ill. Mansell 3–1.  Eddigi mérlegük: 10 m., 9 Van Gerwen-, 1 R. Evans-gy. Legutóbbi mérkőzésük: Van Gerwen–R. Evans 4–0 (PDC-vb a 32 között, 2019. 12. 22.)

PDC-VILÁGBAJNOKSÁG. Sport1 13.00 és 19:00 a harmadik forduló mérkőzései (kommentátor: Fülöp László, szakértő: Ziegenhám Medárd)