Európa-liga-szombat, két magyar csapattal • SportTV

Európa-liga-szombat, két magyar csapattal

2021. 02. 20. 15:33    
Olvasási idő: 2 perc

A négy zajló eurokupa-sorozatból a női BL röpke szünetet tart, a férfiből szombatra nem jutott mérkőzés, ám az Európa-ligában kontinens szerte folynak a küzdelmek, Mi három élő női meccsel jelentkezünk, két magyar csapat presztízstétű hazai tálkozóról, felvételről pedig egy férfiösszecsapást adunk.

33 napja a Siófok simán nyert Franciaor(Fotó: siofokkc.hu) szágban, most is a csoportelső íBalaton-parti csapat a favorit

A sok megállapított meccs között kevés a „face-to-face” összecsapás, ebből az egyikkel kezdjük a kupaszombatot. A Dunarea Braila–Kubany Krasznodar a D-csoportban dönt a második továbbjutó kilétéről – a Siófok ugyanis az utolsó forduló után már megnyerte a csoportot. Mögötte a román csapat 7 pontos, az orosz meg hat, ám úgy hogy a pályán még nem nyert mérkőzést! Két döntetlenje mellett a „zöld asztalnál” kapra meg a Fleury elleni mindkét mérkőzést, egyaránt 10–0-s megállapított gólkülönbséggel. A képlet egyszerű, hazai győzelem és döntetlen esetén a Dunare, vendég sikerrel a Kubany jut tovább az El kieséses, oda-visszavágós negyeddöntőjébe.

A következő találkozón lesz magyar résztvevő, de nem lesz igazi tét. Mint már említettük, a Siófok az 5 mérkőzésen szerzett 9 pontjával már biztos csoportelső, a Fleury Loiret viszont mind az öt mérkőzését elvesztette, hármat a pályán, az oroszok elleni kettőt azon kívül. Egy hónapja és három napja a franciaországi találkozójukat az SKC 11 góllal nyerte meg (3524), a visszavágón ennek alapján alighanem csak Zdravko Zovko együttese győzelmének különbsége lehet kérdéses.

Sajnos, a Vác és a Zvezda Zvenyigorod összecsapásának papíron csak az oroszok számára lenne tétje. Ha ugyanis az A-csoportban vezető dán Herning-Ikast megveri  Paris 92-t és a Zvezda nyer Vácott, pontazonosság lesz a két csapat közt, és a kéz zöld asztalos meccsel az oroszok jutnának tovább. Viszont ha a mieink győznek, ugyancsak holtverseny alakul ki a 3-4. helyen, abban az estben a váciak szerzik meg a jobbik helyezést, fájdalom, továbbjutás nélkül.

A nap negyedik El-meccsét férfiak játsszák, s felvételről közvetítjük. Az A-csoportban a macedón Metalurg a Csehovszkije Medvegyi ellen lép pályára. Ez is igazi „egycsapatos” tétű találkozó, az oroszok harcban állnak a csoport második helyéért a spanyol Ademar Leónnal. A macedónok viszont már a hatos csoportból az utolsó, a negyedik helyre is kevés eséllyel pályázhatnak.

KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, csoportkör. Sport1 14:45 SCM Dunarea Braila–GK Kubany Krasznodar (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, műsorvezető: Ágai Kis András); Sport1 15:45  Siófok KC–Fleury Loiret Handball (kommentátor: Petur András, szakkommentátor: Pásztor István, riporter: Fülöp Marcell, műsorvezető: Ágai Kis András, szakértő: Borsos Attila); Sport1 17:45  Váci NKSE–GK Zvezda Zvenyigorod (kommentátor: Bartha Zoltán, szakkommentátor-szakértő: Borsos Attila, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Ágai Kis András); Sport1 19:45 RK Metalurg Szkopje–Csehovszkije medvegyi (felv., kommentátor: Gyulai Miklós)