Tömörödik-e tovább az élmezőny? • SportTV

Tömörödik-e tovább az élmezőny?

Sport TV avatar Sport TV 2021. 02. 22. 12:31    
Olvasási idő: 2 perc

A vezető kettős, a HSV és a Bochum vereségével pontszámban hármas holtverseny alakult ki a 2. Bundesliga táblázatának élén. S ebből lehet akár négyes holtverseny is hétfőn este!

Havard Nielsen gólját üönneplik a társak tavaly októberben Kielben. A 27 éves norvég csatárnak az volt az idénybeli elő gólja, azóta még hoozátett további négyet (Fotó: Getty Images)

Az élen haladó duóval azonos pontszámmal (39) áll a harmadik Kiel, és éppen hárompontnyira van lemaradva tőlük a 4. helyezett Greuther Fürth.
Ami azt is jelenti, hogy a 22. forduló hétfő esti záró mérkőzése után mindenképpen átrendeződik az első négy sorrendje. Ha a hazai együttes megnyeri az összecsapást, négy csapatnak is ugyanannyi pontja lesz, és csak a gólkülönbség rangsorol közöttük. A Hamburgé ez most +20, a Bochumé +17, a Kielé +16 és a Fürthé is +17. Azaz háromgólos, vagy még fölényesebb sikerrel az SpVgg átveszi a vezetést, „csak” egygólos győzelemmel viszont felugrik a második helyre. Döntetlen vagy vendégsiker esetén viszont a Kiel veszi át  a vezetést egy- vagy hárompontos előnnyel, házigazdája pedig marad a 4. pozícióban.

A két csapat közös története 8 mérkőzést foglal magába, egyet a „hőskorból”, 7-et az elmúlt négy évből. Az az első még a Bumndesliga létrehozása előtt csaknem négy évtizeddel zajlott. Az 1926-os össznémet bajnokság (a területi bajnokságok győztesei vívtak meg, kuparendszerben) elődöntőjében találkoztak, semleges pályán, Düsseldorfban. A Fürth 1:0-s félidő után 3:1-re nyert, majd a bajnoki döntőben is megverte a Herthát 4:1-re. (Az volt a zöld-fehérek második német bajnoki címe, az elsőt még 1914-ban, a mindmáig utolsót 1929-ben szerezték meg.) A „modern időkben”, azaz 2017 óta a másodvonalban szoros a mérleg, 3-3 Greuther-győzelemmel és remivel, 2 Kiel-sikerrel.
Őszi mérkőzésükön ugyanaz az eredmény született, mint 96 éve, a Fürth ugyancsak 3–1-re győzött, csak éppen azt a meccset nem semleges helyszínen, hanem Kielben játszották,  a vendégek Segota, Hrgota és Nielsen góljával egy óra elteltével már 3–0-ra vezettek, csak azután szépített a Holstein Mühling révén.  A pillanatnyi formákat tekintve enyhén a vendégek felé billen a mérleg nyelve, a legutóbbi hat tétmeccsből a Greuther 3 győzelem és 2 remi mellett egyet elvesztett (igaz, az nem bajnoki volt, hanem kupanyolcaddöntő Brémában 0–2-vel), a  Holstein viszont veretlen maradt, egy iksz mellett 5-ször nyert, a legutóbbi négyet sorozatban.
A tét és a csapatok minősége alapján akár első osztályúnak beillő mérkőzés is lehet a hétfő esti – a jelen állás szerint a következő idényben akár a Bundesligában is találkozhatnakI

BUNDESLIGA. Sport1  18:30  a 22. forduló összefoglalója (kommentátor: Bartha Zoltán és Fülöp László); Sport1  19:30  Germánia németfutball-show (műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila és Kemenes Szabolcs); 2. BUNDESLIGA, 22 forduló. Sport1 20:30 SpVgg Greuther Fürth–Holstein Kiel (kommentátor: Faragó Richard)

Cookie beállítások