Szevasz, Barney!

2019. 03. 29. 09:11    
Olvasási idő: 4 perc

Raymond van Barneveld megváltoztatta korábbi elhatározását, és nem a 2020-as világbajnokság után vonul vissza, hanem azonnal. A Nagy-Britannián kívüli dartsvilág talán legnagyobb alakja lép le a színről.

„Úgy döntöttem, vége. Az elmúlt három-négy évben minden héten fájdalmakkal játszottam. Már nem akarok fájdalmat érezni. Már nem vagyok elég jó, és nincs meg az energiám ahhoz, hogy újra a nulláról kezdjem el az egészet. Mondhatnám magamnak, hogy oké, Ray, adj egy kis időt magadnak, de itt nincs idő. Már nem látom a fényt. Próbálkoztam, próbálkozta, próbálkoztam, de a Michaellel nyert csapatvilágbajnoki címtől eltekintve sohasem futott át rajtam az érzés, hogy hé, Ray, visszatértünk. Megbékéltem a döntéssel, megkönnyebbültem. A büszkeségem megmaradt, és szeretném megköszönni mindenkinek, aki az évek során segített. De végeztem. Ennyi.”

Igazából valamikor december második felében számítottam arra, hogy meg kell írni ezt a cikket. De látva az elmúlt heteket, jobb lesz ez így. Hiába írta azt a Twitteren menedzsere, Jaco van Bodegom, hogy ezt azért jobban át kell gondolni, és néhány nap elteltével érdemes csak a folytatásról beszélni.

Kovács „Kokó” István mondta egyszer azt, hogy sok bokszolóval az a baj, a kelleténél eggyel több pofont kaptak pályafutásuk során, és arra sem marad agyi kapacitásuk, hogy megszámolják a pályafutásuk során keresett pénzüket. Ha Barney most lelép, szerintem még időben teszi. Nem kell egy jelenleg kellemetlennek tűnő búcsúturnén részt vennie, hanem emelt fővel mehet nyugdíjba. Azon hármak egyikeként, akik legalább öt egyéni világbajnoki címet szereztek dartsban, emellett azért többek között két-két World Masters- és UK Open-siker, valamint egy-egy Grand Slam of Darts-, illetve Premier League-diadal szerepel a dicsőséglistáján.

Neki így, itt, Rotterdamban kell visszavonulnia, nem az Alexandra Palace-ban, ötödennyi néző előtt. Biztos vagyok benne, hogy a döntés már a Van Gerwen elleni meccse előtt megszületett, erről a (nem csupán általa) megkönnyezett bevonulás, az unokájának átadott nyaklánc is árulkodik.

Az övéi ünnepelték, tízezren, lélekemelően. Ennél szebben és felemelőbben nem lehet megköszönni, hogy Barney felrakta Hollandiát a dartstérképre. Igazából akkor fogta fel, milyen helyzetbe került, amikor Richie Burnett legyőzésével 1998-ban először nyerte meg a BDO-világbajnokságot az Embassyben, és megérkezett az amszterdami repülőtérre.

„Amikor megérkeztem a Schipholra, úgy tűnt, mintha a Beatles szállt volna le. Lenyűgöző volt. Az a pillanat, azok az emberek, különleges volt minden – emlékezett vissza egy lapinterjúban. – Úristen, hány embernek adtam munkát a világbajnoki címemmel. Az újságíróknak, a postásoknak, a trafikosoknak… Nem akarják tudni, hány fejen megfordultam akkoriban. Ágyboltokat nyitottam meg, vásárokon jelentem meg. Aztán elgondolkoztam: hogyan jut el légcsatornákkal foglalkozó cég odáig, hogy egy négynapos kereskedelmi kiállításon Raymond van Barnevelddel dolgozzon együtt? Húzónév lettem.”

Hollandiát ő fertőzte meg a dartsszal. De azt gondolom, a magyar őrületben is volt szerepe. Minden idők egyik legnagyobb dartsmeccse, a 2007-es, Phil Taylor elleni világbajnoki döntője már idehaza is látható volt.

És utána ez az aranyos mackó még jó egy évtizedig velünk maradt. Pedig jópár évvel korábban, amikor Hágában hordta ki postásként a leveleket a 2514 és 2516 közötti irányítószámú házakba, ilyen magasságokról aligha álmodhatott. A nyilak és a tábla nélkül alighanem örökre postás maradt volna. „Akkor is tudtam, hogy a kezemben van a világ. Volt egy drága családom, három gyerekkel. Szó szerint minimálbérből éltünk, de a szüleim megtanítottak bánni a pénzzel. De tudják, hogy van ez. Vasárnap nyertem nyolcszáz guldent egy versenyen, aztán hétfőn leszakadt a kocsim kipufogója. Nyaralásra sohasem volt pénzünk” – mesélte.

Ma már van. Sőt, kocsira is. Az ötvenedik születésnapjára megvette álmai kocsiját, egy Mercedes GLE-t.

„Michael egy versenyen megkeresi az árát, nekem kicsit többet kellett dolgoznom érte. De ez most nem számít – mondta – Arra persze nem merek gondolni, hogy kétszer ennyit is tudok élni. Persze, mindenki száz évig akar élni, én is. De a 85 sokkal reálisabb.”

Két dolgot lehetett észrevenni rajta az évek során. Egyrészt, hogy a korral a nyavalyák sem kerülik el, magas a cukra, a szeme sincs rendben (2017-ben, amikor a lézeres kezelésen gondolkozott, így nyilatkozott: „A bal szemem 78 százalékos, a jobb 88, együtt a kettő pedig 94. Fogalmam sincs, hogy jött ez ki a dokiknak, de állítólag még prímán látok. Fontos, mert a szemem és a jobb kezem a fegyverem. Csak az orvosok mellékhatásoktól tartanak. Megkérdeztem tőlük, milyen mellékhatásokra gondolnak, hiszen évek óta nem látom a családomat…”), másrészt pedig az is feltűnő, mennyivel érzelmesebb lett.

„Máig jól emlékszem, amikor a szüleim azt mondták, Raymond, amikor gyerekeid lesznek, kétszer olyan nehéz lesz az életed. Igazuk volt. Sőt. Az unokám is cseperedik, fut, táncol, beszél. Hi-he-tet-len. Képes vagyok tíz percig nézegetni egy-egy fotóját, aztán még meg is könnyezem. Mert annyira hiányzik, és mert tudom, mennyire gyorsan felnő. Ma még a karodban tartod, holnap már egy robogón ül. Kemény ez…” – árulta el.

2017-ben kezdett el komolyabban is foglalkozni a visszavonulás gondolatával. Megkérdezték tőle, mihez kezd majd. Azt mondta, sok mindent gyűjt a filmes bábuktól a karikatúrákig, és majd azokban éli ki magát. Mostantól megteheti. Nagyon nehéz volt elképzelni a darts világát Phil Taylor nélkül. Még nehezebb elképzelni Taylor és Van Barneveld nélkül. De most már meg kell barátkoznunk vele.

Búcsúzzunk tőle, ahogy illik, pár kilencnyilassal!