Latin kupakavalkád a sporttelevízióban • SportTV

Latin kupakavalkád a sporttelevízióban

2021. 12. 14. 10:55    
Olvasási idő: 4 perc

A Copa del Reybe már belekóstoltunk korábban, a Coppa Italiából most kezdjük meg közvetítéssorozatunkat. Összesen négy olasz és spanyol kupameccs kerül kedden a Sport TV két csatornájának képernyőjére, négy Serie A- és egy La Liga-csapattal, s mind a négy találkozót élőben láthatják.

Rodrigo Bacao (jobbról) és társai szombaton még a Serie A akkori listavezetőjével, a Milannal csatáztak, kedden a B-liga kiesőjelöltje ellen lépnek pályára az Olasz Kupában (Fotó: Getty Images)

VENEZIA–TERNANA

Az Olasz Kupában a legjobb 24 között járunk. A három esztendeje bevezetett rendszer szerint az előző évi bajnokság első 8 helyezettje kiemelt, csak az új esztendőben lépnek pályára. Az indulók számát 44-re redukálták, az A- és a B-osztály 20-20 együttese mellé a C-liga legjobb négy csapata csatlakozhatott. A selejtezőben négy párharcot vívtak selejtező jelleggel a 40-be jutásért, a kiemelteken kívül 32 két körben csökkentette, illetve csökkenti a mezőnyt 8 klubra, amelyek aztán januárban csapnak össze az erőnyerőkkel.
Most ebben a második fordulóban járunk, a négy harmadosztályú már elhullott, azaz csupa tiszta élvonalbeli, vagy Serie A–Serie B párharcra kerül sor. Utóbbiból kettőt, előbbiből egyet mutatunk kedd délután és este a Sport1-en.
Kezdjük a Venezia–Ternana összecsapással, amelynek eddigi mind a 15 találkozója a Serie B-ben, illetve a Serie C1-A-ban zajlott, egyetlen 1941. májusi kupatalálkozó kivételével, azt a velenceiek 3:0-ra nyerték meg. A Venezia az élvonal 16., a Ternana a másodosztály 12. helyezettje, azaz az olasz futballpiramisban 16 hely van közöttük. Nagy kérdés, ekkora különbséget át tud-e hidalni a terni együttes, amely eddig már két kupacsatán van túl. Érdekelve volt a selejtezőben, amelyben augusztusban csak 11-esekkel kerekedett felük a harmadosztályú Avellinón. Egy hétre rá aztán nagy bravúrt hajtott végre, Bolognában győzte le 5–4-re (!) házigazdáját úgy, hogy már 3–0-ra, 5–1-re és 5–2-re is vezetett, s egyszer sem engedte meg házigazdájának, hogy egyenlítsen. Az a mérkőzés nagy önbizalmat adhat a vendégeknek és óvatosságra intheti a velenceieket…
A párosítás győztese a januári nyolcaddöntőben Bergamóban lép fel, az Atalanta vendégeként.

Kapcsolódó

Venezia–Ternana kupamúlt

Összesen: 1 mérkőzés–1 Venezia-győzelem / 3–0-s gólkülönbség. Velencében:  1–1–0–0 /3–0.. Legutóbbi kupamérkőzés: Venezia–Ternana 3:0 (1:0). G.: Pernigo 2, Alberti. Legjobb kupaszereplés: győztes (1941), ill. elődöntős (1980). Az előző idényben: 3. fordulós (Verona 1­–1, t.: 1-3), ill. 1. fordulós (AlbinoLeffe 1–2)

UDINESE–CROTONE

Újabb első-másodosztályú párharc. Kupamúltja nincs, először találkoznak. Érdekesség, hogy az Udinesének viszont a Coppa Italia startjánál jelentős szerepet játszott. Még 1922-ben az első, utólag kísérletinek mondható kiírásban egészen a döntőig verekedte el magát, ott azonban hosszabbításban, a 118. percben kapott góllal vereséget szenvedett a Vadótól, amelynek az volt és maradt egyetlen jelentős eredménye, jelenleg a 9 csoportos D-ligában (ötödosztály) szerepel. Aztán öt évig ki sem írták a kupát, a következő sorozatot öt év múlva, 1926–27-ben játszották le.
Az Udinese 17 forduló után 15. az élvonalban, a Crotone viszont csak 18., kieső helyen találkató a Serie B táblázatán, 8 ponttal (!) lemaradva az utolsó osztályozós helyet birtokló Cosenzától. A legutóbbi fordulóban a fehér-feketék ideiglenes edzővel, Cioffival a padon 1–1-es döntetlent értek el az addig vezető Milan ellen, méghozzá úgy, hogy Ibrahimovic csak a 93. percben egyenlített. A vendégcsapat a B-ligában is idegenben lépett pályára, 3–2-re kikapott Cremonában, a vesztes gólt 11-esből kapta a 83. percben.
Mindketten az 1. fordulóban kezdtek, a friuliaiak 3–1-re verték meg otthon a B-osztályú Ascolit, a Crotone 2–2 után 11-esekkel múlta felül 4-2-re az ugyancsak másodosztályú Bresciát.
A továbbjutóra a januári nyolcaddöntőben római utazás vár, a Lazio ellen kell megpróbálnia a legjobb 8 közé jutást.

Kapcsolódó

Udinese–Crotone kupamúlt

Összesen: még sosem mérkőztek a Coppa Italiában. Udinében:  –. Legutóbbi kupamérkőzés: –.
Legjobb kupaszereplés: döntős (1922), ill. 4. fordulós (2012, 2019). Az előző idényben: 4. fordulós (Fiorentina 0­–1, h.), ill. 3. fordulós (Fiorentina 1–1, t.: 3-4)

GENOA–SALERNITANA

A nap egyetlen tiszta első osztályú ütközete, amely mondjuk egy fél év múlva már lehet, hogy másodosztályúvá minősül vissza, hiszen mindkét együttes kieső helyen, a hazai a 18.-on, a vendég az utolsó, a 20.-on áll a Serie A táblázatán. A Genoa  három hete, Sevcsenko érkezése óta kissé masszívabbnak látszik, ám éppen egy zseniális korábbi csatár irámyításával a támadójátéka nem érzi el az élvonal szintjét.
Korábban nem játszottak a Coppa Italiában. A Genoában viszont egykori kupagyőztest tisztelhetünk, igaz, kapitánya 84 évvel ezelőtt, 1937-ben emelhette fel büszkén a trófeát. (A döntőben Firenzében 1:0-ra győzte le a Romát, amelyben három korábbi vagy későbbi világbajnok játékos szerepelt.). A genovai együttes egyébként tavaly a későbbi kupagyőztes Juve előtt kapitulált.
Ebben a kiírásban a Genoa az első körben a Perugiát verte meg, méghozzá 0–2-ről fordítva, egy-egy öngóllal és 11-essel való egyenlítés után Kallon 87. perces győztes góljával 3–2-vel. A salernóiak ugyancsak hazai pályán, ugyancsak másodosztályú ellenféllel, a Perugiával mérkőztek és győztek 2–0-ra Bonazzoli duplájával.
A győztes januárban a Milannal mérkőzik meg a San Siróban a negyeddöntőbe jutásért.

Kapcsolódó

Genoa–Salernitana kupamúlt

Összesen: még sosem mérkőztek a Coppa Italiában. Genovában:  –. Legutóbbi kupamérkőzés: –.
Legjobb kupaszereplés: győztes (1937), ill. 4. fordulós (2016). Az előző idényben: nyolcaddöntős (Juventus 2–3), ill. 3. fordulós (Sampdoria 0–1)

CRISTO ATLÉTICO–ESPANYOL

A spanyol kupasorozat lebonyolítása hasonlít, de el is tér az olaszétól. Itt nem limitálták a csapatok számát, 126 klub indult harcba a serlegért. A kiemeltek száma is kevesebb, csak a szuperkupa-induló négy együttes kap kedvezményt, ők a 32 között kapcsolódnak be a küzdelmekben. Azonos viszont a Copa a Coppával abban, hogy egy mérkőzésen dől el a továbbjutás végig, egyedül az elődöntő kétmérkőzéses. Most még az oda jutásért zajlanak a küzdelmek.
A palenciai csapat, a Cristo Atlético igen fiatal klubot képvisel.1985-ben alapították, előszöt a 7. osztályba nevezett be, két év alatt feljutott az ötödik vonalba, de azonnal kiesett és 1998-ban, majd újabb liftezés után 2003-ben jutott vissza. Akkor azonban rögtön feljutott, negyedvonalbeli lett, majd kiesések és visszajutások után 2010 óta folyamatosan negyedosztályú. Ez a ligát most éppen Segunda RFEF-nek nevezik, 5 csoportos, az 1. számúban 18 csapat közül a 7. helyen áll a CD Cristo Atlético. Az előző kupakörben  a most harmadosztályú, amúgy az előző században 1913 és 1927 között négyszeres kupagyőztes irúni Real Uniont győzte le 2–0-ra, Álvaro Gómez 2. perces 11-esével és Pascual Urbón az első félidő hosszabbításában elért góljával úgy, hogy Pajín Silvát a 41. percben második sárgával kiállították, emiatt több mintegy félidőt emberhátrányban játszott magasabb osztályú ellenfelével szemben.
A vendég Espanyol a különböző neveken futó kupaküzdelem (a név mindig az aktuális államfőé) 120 éves históriájának 8. legeredményesebb klubja, 4-szeres kupagyőztes 1929 ás 2006 között, emellett van 4 vesztes döntője is (1911 és 1957 között). Az első körben a 6. osztályú Solares ellen győzött 3–2-re (a Copa del Reyben mindig a magasabb osztályú csapat a vendég), Loren triplájával (az utolsót 11-esből szerezte) már 3–0-ra is vezetett, a kiscsapat az utolsó negyedórában szépített az eredményen, amikor az amúgy is tartalékosan felálló barcelonaiak már túl voltak mindhárom cseréjükön.

COPPA ITALIA, 2. forduló. Sport1 14:45 Venezia FC–Ternana Calcio (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); Sport1 17:45 Udinese Calcio–FC Crotone (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila); Sport1 20:45 Genoa CFC–US Salernitana 1919 (kommentátor: Petur András, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Hajdu Attila)
COPA DEL REY, 2. forduló. Sport2 21:00  CD Cristo Atlético Palencia–RCD Espanyol (kommentátor: Gyulai Miklós)

Cookie beállítások