Madonnina a BL-versenyfutás jegyében • SportTV

Madonnina a BL-versenyfutás jegyében

2023. 02. 05. 12:17    
Olvasási idő: 4 perc

Tizennyolc nappal a rijádi Szuperkupa után bajnoki Derby della Madonninát rendeznek „otthon” a San Siróban. Az elmúlt hetek eredményei alapján a bajnoki címvédőnek lassan már az őszi BL-indulása is veszélybe kerülhet – ez és a revánsvágy megsokszorozhatja a Milan akaratát, hogy leküzdje az Inter javára mutatkozó formakülönbséget. Természetesen a nap három másik Serie A-meccsét is élőben közvetítjük.

Ha Lautaro betalál vasárnap este a San Siróban, a második legeredményesebb külföldi Inter-játékos lehet a Derby della Madonninák történetében, Nyers István mögött (Fotó: Getty Images)

A múlt hónap közepén a messzi Szaúd-Arábiában az Inter valósággal lesöpörte a Milant (3–0) a pályáról az olasz Szuperkupáért vívott mérkőzésen, ám azóta vegyes sikerrel teljesítette meccseit. A múlt heti, Cremonese elleni visszatérés előtt – amelyen Lautaro Martínez duplázott az ellenfél korai vezetése után fordítva – , az Inter 12 legutóbbi meccséből 9-et megnyert, (beleértve a korábban veretlen Napoli legyőzését is), ám aztán megbotlott az Empoli elleni hazai találkozóján. A tartományi rivális Atalanta elleni keddi győzelemmel bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe, a trófeavédő menetelését a Juventus ellen kell folytatnia két meccsen áprilisban.
Míg Lukaku továbbra is küzd a visszatérés nehézségeivel, Dzeko és Lautaro szórja a gólokat, Sokat jelent a csapatnak a védekezés hatékonysága a San Siróban. Több szakértp kiemeli: a fekete-kékeknél senki sem kapott kevesebb gólt hazai pályán, és csak a most már utcahosszal vezető Napoli gyűjtött több pontot otthonában. Inzaghi csapata azonban a legutóbbi két „hazai” bajnokiját elvesztette közös stadionjukban a városi rivális ellen, erre csak 16 évvel korábban akadt példa. A szeptemberi 3–2-es győzelem  Rafael Leao emlékezetes bravúrja volt, de az azóta elért eredmények alapján egyre lehetetlenebbnek látszik, hogy a rossoneri megvédje megszerzett scudettóját. Miután a Roma ellen ebukott otthon két pontot, sikerólt 2–2-re mentenie a Lecce ellen, de a szuperkupa-vereség után a helyzet rosszabbra fordult. A 4–0-s római vereség a Laziótól, majd a hazai 2–5 a Sassuolo ellen otthon lehetetlenné tette a a címvédést. Piolin, az Inter korábbi edzőjén most hatalmas a nyomás, hogy éppen a derbin adjon fordulatot az eseményeknek, azaz azért küzd, hogy 2017 eleje óta először ne veszítsen el négy tétmeccset egymás után. Januárban 18 gólt kapott, többet mint a klub történetében bármikor egy hónap alatt, nemcsak 15 pont hátrányban vannak a listavezetőtől, hanem kutya kemény harcot kell folytatniuk a BL-t jelent négy hely egyikének megcsípéséért.
Mivel De Vrij és Barella is visszatért és Brozovic is teljes edzésmunkát végez, Inzaghi teljes keretből válogathat. A veterán kapus Handanovic visszatérhet Onana mellé, Skriniar visszatérhet annak ellenére, hogy kijelentette, nyáron elhagyja az Intert. A Milan ellen gyakran eredményes Lautaro lehet Dzeko partnere a támadó duóban.
A túloldalon továbbra is számos a hiányző, nem nagyon javul  a helyzet a hiányzólétszámban. Bennacert combproblémái zárják ki a derbiről, Tomori csípő- ás Maihógnan vádlisérülése továbbra sem javul a kívánt mértékben. A korábban az Interben is megforduló Ibrahimovic keresztszalag-szakadása után hosszú idővel edzésbe állt, de még messze az igazi visszatérése a pályára. Így továbbra is Giroud az éltámadó. Bennacer hiányzásával Tonali társa a középpályán Pobega és Krunic lehet,, miközben szakmai bnerkekben azt pletykálják, hogy Pioli lehet, hogy váratlant húz, és eltér korábban jól bevált 3–2–4–1-es felállási szisztámájától, hogy megállítsa csapata zuhanását.

Három statisztikai érdekesség a meccsről. 1. Ez lesz a két csapat 178. Serie A-találkozója, az Inter 67-szer, a Milan 54-szer nyert, 56 döntetlen mellett – egyetlen klub ellen sem nyert ennél kevesebbszer (67) a rossoneri, mit az Inter ellen (a Juventust ugyanennyiszer győzte le). 2. A legutóbbi két bajnokijukat a Milan nyerte meg, ennél hosszabb nyerő sorozata a Madonninán csak kétszer volt ebben az évszázadban (2002 novemberében és 2004 februárjában, 4-4 mérkőzés). 3. Lautaro Martínez hat gólt szerzett 10 tétmérkőzésen a Milan ellen, csak a Cagliari (8) ellen volt eredményesebb, amióta az Interbe szerződött. Ha gólt szerez a találkozón, ő lesz az Inter történetének második legeredményesebb külföldije ebben a párosításban, Nyers István (11) mögött.

KÉTSZER KÉT MINISTATISZTIKA A NAP MÁSIK HÁROM MECCSÉRŐL

SPEZIA–NAPOLI

+ A Napoli megnyerte mindkét élvonalbeli meccsét a Piccóban a Spezia ellen (4–1 2020–21-ben, 3–0 2021–22-ben), s megnyerte mind a hat utolsó mérkőzását Liguriában, beleértve Genoa és a Samp elleni mérkőzéseket is. o A Sprzia nem szerzett gólt legutóbbi négy bajnokiján, összességében csak a Samp maradt többször (13) eredménytele az idényben, mint az az aquilaiak (9). = A Spezia új szerzeménye, Eldor Somurodov hatot  összesen 11 Serie A-góljából csereként ért el, csak Muriel, Orsolini, Pasalic és Scamacca szerzett ennél többet a kispadról beállva 2020–21 óta. + Legutóbbi négy szezonjában a Lille-benés a Napoliban Victor Osimhen 94 bajnokin 51 gólt ért el, nála kevesebb mérkőzésen (86) csak Erling Haaland érte el az ötvenes határt az elmúlt három bajnoki évben. Az öt európai topbajnokságban.

TORINO–UDINESE

+ A Torino négyszer játszott döntetlent legutóbbi 6 bajnokiján (1 gy., 1 v.), annyit, mint előtte 21 Serie A-meccsen, viszont a 23-as naptári évben még nem győzött otthon (1 d., 1 v.). o Az Udinese csupán 22 gólt kapott az idényben, ennél kevesebbet, 16-ot a 20 csapatos bajnoki érában 2010–11-ben szedett be, akkor az idény végén harmadik lett a bajnokságban.  = Ola Aina összesen két gólt jegyez a Serie A-ban, mindkettőt az Udinese ellen lőtte, az elsőt 2019. február 10-én otthon, a másodikat a ford0tott párosításban tavaly október 23-án a Friuliban. + Lazar Szamardzsics négy góljából kettőt ebben az idényben érte el, a legutóbbi középső középpályás, aki egy idényben legalább 4 Serie A-meccsen betalált, mielőtt elérte volna 21. életévét, Franck Kessié volt 2016–17-ben.

FIORENTINA–BOLOGNA

+ A Fiorentina 16-szor veretlen maradt legutóbbi 17 Bologna elleni meccséből (10 gy., 6 d.), egyedül a legutóbbit vesztette el szeptemberben (1–2). o A Bologna 19 pontot szerzett a legutóbbi 10 bajnoki fordulóban (6 gy., 1 d., 3 v.), csak az első számú bajnokesélyes Napoli gyűjtött többet (21) ebben az időszakban . = A firenzei Giacomo Bonaventura 5 bajnoki gólt ért el a Bologna ellen, ennél többet egyetlen csapat ellen sem ért el (ugyanennyiszer talált be a Napoli és a Samp kapujába. + A bolognai Riccardo Orsolini legutóbbi ö bajnokiján 6 gól közvetlen részese volt (4 gól, két assziszt), az azt megelőző 8 találkozón összesen egyszer sikerült ez neki.

SERIE A, 21. forduló. Sport2 12:15 Spezia Calcio–SSC Napoli (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Nyilasi Tibor); Sport2 14:45 Torino FC–Udinese Calcio (kommentátor: Méhes Gábor, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kéri András); Sport2 17:45 ACF Fiorentina–FC Bologna (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: Takács Rita, szakértő: Kéri András); Sport1 20:00 FC Internazionale–AC Milan (kommentátor: Fülöp László, műsorvezető: műsorvezető: Faragó Richard, szakértő: Hegyi Iván és Kéri András)