Kézis Európa-liga-kedd klasszis ellenfelekkel • SportTV

Kézis Európa-liga-kedd klasszis ellenfelekkel

2023. 02. 07. 16:16    
Olvasási idő: 3 perc

Mindhárom kupacsapatunk fellép a kézilabda Európa-liga csoportkörének 7. fordulójában is. A Fejér-B. Á. L. és a Ferencváros hazai, valamint a Balatonfüred idegenbeli mérkőzéséről természetesen élőben közvetítünk.

A németországi nagy vereségnél mindenképpen jobbra számítunk Veszprémben (Fotó: veszpremikse.hu)

FEJÉR-B. Á.L.–GÖPPINGEN  (A-csoport)

Sereghajtó csopatunk a csoportmásodik német klasszisegyüttest fogadja a Veszprém Arenában, remélhetőleg a „nagy” veszprémi együttes, a Telekom legendás szurkolótáborának egy része besegít a kisöcs biztatásában. A német együttes győzelem estén már bejut a kieséses nyolcaddöntőbe.
A két csapat őszi  első meccsén nagy különbségű német győzelem született (40–26).
A veszprémi Éles Benedek 30 találatával a góllista első tízében szerepel, a göppingeniek legeredményesebbje, Josip Sarac 32-szer talált a kapuba.
A múlt héten a Veszprém továbbjutott a Magyar Kupában a Budai Farkasok legyőzésével (32–28), a németek a vb-szünet óta most először lépnek a pályára.
“A tavaszra készülünk, és ott is elsősorban a magyar bajnoki mérkőzésekre. Az Európa-liga mérkőzéseket kielemeztük, és azokat a dolgokat emeltük ki folyamatosan, amiket majd a magyar bajnokikon szeretnénk hasznosítani. Úgy gondolom, hogy kezd összeállni a védekezésünk. Ez egy olyan stabilitást fog adni a csapatnak, amiből esetleg még bátrabban és taktikailag még fegyelmezettebben tudunk majd elöl támadni. Különösen örömteli, most hogy voltak kis sikereink a Ligakupában és Magyar Kupában, mindenképpen pozitívan állunk ez előtt a sorozat előtt, még, hogyha tudjuk is, hogy nem mi vagyunk az esélyesek egyik mérkőzésen se, mert rettentő erős ellenfelekkel jászunk majd, akik már az őszi szezonban megmutatták, hogy mi az a nemzetközi kézilabda szint. Igyekszünk felnőni a feladathoz, és nagyon bízom a játékosokban, hogy ha kisebb lépéseket is, de mutatnak majd a fejlődésükben” – mondta el a véleményét Konkoly Csaba, a mieink edzője a klub honlapjának.

FTC–PAUC (B-csoport)

 A Fradinak még van esélye a playoffba kerülésre, de ahhoz feltétlenül győznie kell a francia együttes ellen. Ehhez persze óriási formajavulás szükséges, mert a zöld-fehér gárda négyes vereségsorozat után mindössze 3 ponttal a csoport utolsó helyén áll.
Egyetlen csapat sem kapott annyi gólt, mint az FTC (218, meccsenkénti átlagban 36.3), sajnos,a mi csapartunk egyik a kettőből, amely a 200-as határt meghaladó kapott gólt regisztrál.
A PAUC elvesztette legutóbbi két mérkőzését, továbbjutó helyét őrzendő nyernie kell, mert csak két pont az előnye az 5. Benidormmal szemben.
A Fradi ugyanakkor támadásban is a legjobbak közé tartozik, 201 góllal negyedik a teljes mezőnyben, a franciáké középcsapatnak számít 189 találattal. A leggyengébbek közé tartoznak ellenben a támadási hatékonyságban, lövéseik 59.1%-a után változik csak a hivatalos eredmény.
„Hazai pályán mindig remek hangulatban játszhatunk, szerintem ez így lesz kedden is. Nagyon jó csapattal állunk szemben, közülük többen is szerepeltek a világbajnokságon, és kulcsszereplői voltak a mezőnyüknek. Biztosan nehéz meccsünk lesz, és hatvan percig koncentrálnunk kell” – idézi az EHF honlapja Győri Kristófot, a ferencvárosiak kapuvédőjét.

GRANOLLERS–BALATONFÜRED (C-csoport)

A fürediek csoportjuk 5. helyén állnak az Alpla elleni három szerzett pontjukkal, a Granollers 8 pontjával a második a C jelű szextettben. A spanyol együttes 30–26-re nyert a fordított párosításban, Rangel Luan da Rosa remekelt a kapufák között, Pol Valera de Rovira meg pazar lövőformában 14-szer volt eredményes. Utóbbi azóta elhagyta a klubot, és a téli szünetben a tízszeres BL-győztes Barcába igazolt.
Mindkét csapat képviseltette magát a svéd-lengyel közös rendezésű vb-n, a füredi Bóka Bndegúz természetesen a magyar, a Granollersből Guilherme Torriani és Rangel Luan la Rosa a brazil együttest erősítette. A vendégcsapat 37–22-re kikapott a Barcától a múlt héten, a Füred 30–26-os vereséget szenvedett Gyöngyösön.
„A csoport legerősebb ellenfelével fogunk játszani. Papíron nem mi vagyunk a favoritok, de mindent megteszünk a győzelemért” – ígérte György László, a Balatonfüred mestere.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, csoportkör, 6. forduló. Sport1 16:15  Fejér-B. Á. L. Veszprém–Frisch auf! Göppingen (kommentátor-riporter: Bartha Zoltán, szakkommentátor. Kopornik Zsolt, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő: Borsos Attila és Császár Gábor); Sport1 18:45 Ferencvárosi TC–PAUC Handball (kommentátor: Ágai Kis András, riporter: Szél Tamás Pál, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő-szakkommentátor: Borsos Attila és Császár Gábor); Sport1 20:30 Granollers–Balatonfüredi KC (kommentátor: Ágai Kis András, műsorvezető: Fazekas Erzsébet, szakértő-szakkommentátor: Borsos Attila és Császár Gábor)